Dr. Hecker Walter

Dr. Hecker Walter különleges egyénisége hazai lovaséletünknek. Ugyan sportolóként és tenyésztõként is átélt gyakorlati sikereket, mégis humán ereje jellemzõbb rá. Tolla által vált elismert szakemberré, aki precízen felépített elmélete és lexikális tudása mellett „germánvérû lovas lelkészként” írta be magát lovas kultúránk történelmébe.

Sebzettségét az elmúlt rendszer hatalmasainak köszönheti, fájdalmasan hordozva mindvégig örök bélyegét, mégsem ül arcán hideg gyûlölet. Mély lelkületû és megbocsátó ember, amit szüleitõl kapott. Céltudatossága juttatta el õt magas pozíciókba, de nem szédült meg ott, õszinte önkritikával bírálja hibáit, tévedéseit. Szakirodalmi munkásságával alapot teremtett a hazai lótenyésztés és lovassport oktatásához, lovas múltunk elfeledett gazdag értékeinek megõrzéséhez. A Magyar Lovas Kör teljes tagsága nevében kívánunk neki további egészséget, hosszú életet 70. születésnapja alkalmából. (Pajlócz)

Budapesten 1937. július 17-én születtem családunk negyedik gyermekeként. Édesapám Hecker Ádám metodista lelkész Frankfurtban végezte a teológiát. Édesanyám lipcsei születésû.
Családomban lóhoz senki sem kötõdött, ezért volt meglepõ, hogy már kora gyerekkoromtól szerettem volna mindent tudni a lóról. Hamar eldõlt számomra, hogy lovas szakember leszek.
Az elsõ három elemit Budapesten végeztem, majd 1947-ben Nyíregyházára költöztünk. Ott kerültem lóközelbe. Szegény család lévén, nyáron a parasztok között dolgoztam, állatokat õriztem és megismerkedtem a tirpákok nagyszerû lovaival. A 8. osztály elvégzése után csak engem és Balczó Bandi barátomat nem vettek fel a gimnáziumba, mivel mindkettõnk apja lelkész volt. Nagy nehezen sikerült a Debreceni Református Kollégiumba felvételt nyernünk. Ott viszont nagyon sokat kellett értünk fizetni. Ekkor vált elõttem világossá, hogy a hatalom nem akar velem foglalkozni, ami azóta is fájó pontja életemnek.

Sikerült a drága debreceni kollégiumból elkerülve a 2. osztályt már Nyíregyházán kezdenem. Itt kerültem testközelbe a lovakkal. Balczó Bandi barátommal kora hajnalban indultunk ki egy biciklin a Licska-kertbe, ahol a fedeztetési állomáson lovagoltunk méneket, persze ápolásuk fejében. Látták a szakemberek, hogy engem komolyan érdekel a ló, ezért vittek csikónyomozásra is. Méneken jártuk be a térséget, hogy a telepen befedezett kancák megellették-e a csikójukat, melyek törzskönyvezés alá estek. Mének áthelyezését is szívesen vállaltam, 50-60 km-re lábon vittem el õket. Rendkívül vonzott a tenyésztés, ezért önmagamtól fektettem fel füzeteket ménekrõl és kancákról fényképekkel, származási adatokkal, hogy pontosan tudjam kimutatni a mének örökítõ képességét.

Meglepõ módon 1956-ban felvettek a Gödöllõi Agrártudományi Egyetemre. Az egyetemi éveim alatt módom volt lovagolni Bodó Imre irányításával, aki rendkívül mûvelt lovas volt, rengeteget tanultam tõle. Az úgymond „csõdörös lovaglást” nehezen tudta kivasalni belõlem. Az államvizsga után a dióspusztai telivér ménes törzskönyvezõje lettem. Nagyszerû életem volt Bartha Miklós oldalán, aki korábban a rádiházi ménes tulajdonosa volt. Kiváló lótenyésztõ volt, hatalmas könyvtárát állandóan bújtam. Nagy hálával gondolok most is rá.

A régi méneskari alapokon csodálatosan mûködõ lótenyésztést 1962. január 1-jével átszervezték. Gyakorlatilag szétverték 170 év nagyszerû, átgondolt tenyésztõi munkáját. A méntelepeket megszüntették, a ménesek állományát szétszórták. Állami gazdaságok tulajdonába kerültek a méntelepek. Dióspusztáról a Burgert Róbert vezette Bábolnai Állami Gazdasághoz kerültem. Hárman voltunk lovas szakemberek, amit Burgert luxusnak ítélt, ezért engem növénytermesztési terültre osztott be. Fél évig bírtam ezt a légkört, majd átmentem Jászberénybe, ahol fõállattenyésztõ lettem. Szász Ivánnal nagyszerûen megértettük egymást, a még mûködõ méneskari életben. A méneket alaposan ismertük, hiszen vagy lovagoltuk, vagy hajtottuk õket. Félve, hogy Jászberényt is eléri a gyilkos változás, Bakonypölöskére mentem baromfi oktatónak. A szomszéd településen Devecserben Monspart Gábor volt a virágzó tsz lovasedzõje. Kezei alatt rengeteget tanultam, nem véletlenül nyertem megyei bajnokságokat.

A Jászberényi Lótenyésztési Felügyelõségre érkezett az NDK-ból Schwark professzor, akinek németajkú származásomból kifolyólag tolmácsoltam. Végül a professzor meghívott az NDK-ba aspirantúrára. Kemény küzdelmek után fél évre kijuthattam. Itt ismertem meg feleségemet, aki szeretõ társam és két fiam édesanyja lett.

Hazatérésem után 1965 tavaszán a Lótenyésztési Felügyelõségen jelentkeztem, majd a Lóverseny Vállalathoz kerültem. Istállóvezetõ lettem Hajnal Károly oldalán, 600-700 versenyló között dolgoztam, mintegy 10 esztendõn át. Feladatom volt hogy körbejárjam a hazai méneseket és csikókat válasszak a versenypályára. Az elsõ évben nem volt szerencsés a választásom, mert számomra a szép küllemû ló volt a jó ló. Az akkori nagy trénerek tanácsára változtattam szemléletet, ami meghozta a sikereket. Óriási élmény volt számomra több száz nagyképességû lovat együtt látni. Ott töltött utolsó 3 évem, 1972–1975 között boldog, termékeny idõszakom volt, köszönhetõen dr. Fehér Dezsõnek.
Mivel mindig a ló tenyésztése vonzott, elfogadtam dr. Pál János invitálását és 10 év után a Szép utcai Lótenyésztési Felügyelet dolgozója lettem. Csalódás ért, mert nem akartam elhinni, hogy csupán a német nyelvtudásomra volt szükség. Hiába gyártottam ötleteimet, szakmai lehetõséget nem kaptam.
Szerencsémre 1980-ban megörököltem a zseniális Jávor György helyét a Pegazusban, amely 40 lótenyésztõ gazdaságot ölelt fel.

Feladatom volt a lovak értékesítése, elsõsorban külföld felé. Kemény munka volt számomra, mert nem lapult bennem kellõ kereskedelmi szemlélet. Közben 1983-ban a Lipcsei Egyetemen védtem meg az angol telivérek versenyképességének öröklõdése tárgyban írott doktori disszertációmat. Magyarországi honosítására azonban még 9 évet kellett várni.

Fordulópont következett be életembe 1984-ben. Ennek elõzménye volt, hogy az akkori mezõgazdasági minisztert, dr. Váncsa Lajost felkereste három lelkes fiatal lovasember. Burucs Balázs, Dallos Gyula és Somlay Tamás felhívták a miniszter figyelmét arra, hogy a magyar lovassport és lótenyésztés sokkal nagyobb eredményekre lenne képes, ha hozzáértõ emberek irányítanák. Így lett dr. Papócsi László a Magyar Lovas Szövetség elnöke, õ pedig engem bízott meg a fõtitkári teendõkkel. Új alapokra lett állítva a Szövetség mûködése a lovas szakágakra osztásnak köszönhetõen. Elindult a fejlõdés, de négy év után a hajszolt életmódomnak köszönhetõen szívritmus zavarok léptek fel nálam. Nyugodtabb munkakört kellett választanom.

Dr. Horn Péter a Pannon Egyetem rektora Kaposvárra hívott 1988-ban. Megalapítottuk a Pannon Lovas Akadémiát, melynek elõször oktatója, aztán docense, majd egyetemi tanára, és végül igazgatója lettem. Nyugdíjazásomig, azaz 15 évig láttam el pozíciómat.
A kezdeti lendületben az volt a célunk, hogy egy új „Örkénytábort” létesítsünk. Magas cél volt és nem sikerült. Korszerû épületeket építettünk, elkészült a fedett lovarda is, de minõségi lovak vásárlására nem volt pénz. Kudarcként éltem át ezt az idõszakot és a mai napig is foglalkoztat. Tartós és korrekt munkakapcsolat kötött össze Kövy Andrással és Komjáthy Györggyel, úgymond jobbkezeimmel. A feszültségeket azonban õk sem tudták megfelelõen kezelni. A sikertelenséget nem az én dolgom megítélni. Nyilván az én hibám is benne van a dologban, ugyanakkor döntõnek érzem, hogy a lovas oktatás gyakorlati megvalósítása elé óriási kövek gördültek. Társadalmi, baráti összefogásban mûködött a lovak beszerzése, fõleg pályáról leadott lovakat kaptunk. Igen jó kapcsolatot alakítottam ki a Német Lovas Szövetséggel, de az együttmûködés hatása a hazai feltételek hiányában csak lábadozott.
Amit valós, kimagasló eredménynek könyvelhetek el, az a magyar nyelvû lovas szakirodalom megszületése. Lóról, lovaglásról 1984-ben nem volt magyar nyelvû könyv. Sokat írtam, fordítottam és elindult útjára a Lovas Akadémia sorozat, amely azóta is keresett és maradandó. Éppen most jelenik meg 14. kötete a fogathajtásról.

Nyugdíjazásom óta munkámat szakirodalmi írások formájában folytatom. Aktív ténykedésem idején több, számomra fontos témát és eseményt nem volt módom kellõ mélységben, illetve terjedelemben kidolgozni. Ezeket pótolom napjainkban.
Egy gondolat erejéig szeretném, ha a hazai lovas oktatás jelenlegi helyzetérõl szólhatnék. Hiányolom annak a rétegnek a képzését, amelyik kultúrált, alapszinten képzett lovasként kívánja szabadidejét eltölteni. Ennek szintjét az aranykalászos gazdatanfolyaméhoz hasonlítanám. Ha ez megvalósul, esti tanfolyamán szívesen tartok majd magam is egy-egy alkalommal elõadást.
A Magyar Lovas Kör megalakulásának rendkívül örültem, nem véletlenül lettem alapító tagja. Azonban megnövekedett feladataim nem tették lehetõvé, hogy szervesen kapcsolódjak be munkátokba. Figyelemmel kísérem tevékenységeteket, és nagy élvezettel olvasom kiadványaitokat. Drukkolok hogy legyen erõtök és energiátok leküzdeni a finanszírozási gondokkal küszködõ mûködéseteket. Személyesen csak ritkán vállalom megjelenésemet, de örömmel segítem továbbra is írásaimmal elismert munkátokat.

Pajlócz András
Forrás: Magyar Lovas Kör

Hozzászólások