És az MLTKSZ majd eldönti, mely lovak dolgozhatnak január 1-től

A lovas szolgáltatásba bevont lovaknak 2015. január 1-ig kell alkalmassági vizsgát tenniük. Jelen állás szerint a lovas szolgáltatásokban dolgozó lovak nagy többségéről a Magyar Lovas Turisztikai Közhasznú Szövetség (MLTKSZ) dönti el, hogy tovább folytathatják-e munkájukat.

Bár a június végén módosított rendelet által megszabott határidőig kevesebb, mint fél év van hátra, az alkalmassági vizsga feltételei, követelményei hivatalos formában a mai napig nem kerültek nyilvánosságra. 

A Lovasok.hu az ÖM rendelet módosításának 2013 szeptember elsejei hatályba lépése óta több alkalommal is próbált utánajárni az alkalmassági vizsga feltételeinek, több-kevesebb sikerrel. Munkánkat nem könnyítette meg, hogy a vizsga menete és feltételei a nem találhatóak meg sem a Magyar Lovas Turisztikai Közhasznú Szövetség (MLTKSZ), sem a NÉBIH honlapján; kérdéseinkre pedig csak részben kaptunk választ az MLTKSZ-től három hónap várakozás után.

Június végén végül egy vizsgára váró lovas szolgáltató osztotta meg velünk azt a tájékoztatót, melyet az Magyar Lovas Turisztikai Közhasznú Szövetség küldött el neki az alkalmassági vizsgával kapcsolatban.

Mivel szeretnénk tisztázni az alkalmassági vizsga feltételeit és hátterét, illetve szeretnénk bővebb információt nyújtani olvasóinknak az immáron hatósági jogkörben feltűnő Magyar Lovas Turisztikai Közhasznú Szövetségről, ezért 2014. július 10-én ismét tájékoztatásért fordultunk az MLTKSZ elnökéhez, Lóska Jánoshoz. Levelünkben a következő kérdéseket tettük fel:

Az MLTKSZ-ről:

  • Mi a Magyar Lovas Turisztikai Közhasznú Szövetség célja rövid és hosszú távon?
     
  • Mit tett a lovasokért, a lovasturizmusért, a hazai lovaságazat fellendítésért az MLTKSZ az elmúlt években? Milyen eredményeket tud felmutatni ezeken a területeken?
     
  • Hány tagot számlál az MLTKSZ? Hány olyan tag van, aki aktívan részt vesz az MLTKSZ szakmai munkájában? (Kérem, soroljon fel néhányat.)
     
  • Mik a tagság előnyei?
     
  • Az MLTKSZ kapott hivatalos felkérést a NÉBIH-től a lovas szolgáltatásba bevont lovak alkalmassági vizsgáztatására?
     
  • A patkós minősítés feltételei, a patkós minősítéssel rendelkező létesítmények aktuális listája, illetve a lovak alkalmassági vizsgájával kapcsolatos információk közérdekűek, de az MLTKSZ honlapján csak részben érhetőek el. A patkós minősítésű létesítmények listája évek óta nem frissült, az alkalmassági vizsga feltételei pedig egyáltalán nem találhatók meg az oldalon. Mi ennek az oka?

A lovak alkalmassági vizsgájáról:

  • Mely külföldi ország(ok)ban működő gyakorlat a lovas szolgáltatásba bevont lovak vizsgáztatása?
     
  • Létezik már arra vonatkozó – akár becsült – adat, hogy hány, a lovas szolgáltatásba bevont lovat kell majd levizsgáztatni a rendeletben megszabott határidőig (2015. január 1.)?
     
  • Mi alapján lett összeállítva az alkalmassági vizsga feltételrendszere? Ki vagy kik állították össze?
     
  • Mit igazol az alkalmassági vizsga?

    • Mindannyian, akik lovakkal dolgozunk, tudjuk, hogy a lovak viselkedését számtalan tényező befolyásolja (pl.: a megelőző napokon végzett munka, a takarmányozás, időjárás, hormonszint, frontok és a lovas hozzáállása, tudásszintje, stb.) Még a legmegbízhatóbb lónak sincs két egyforma napja. Mitől biztonságosabb a vendég számára egy vizsgázott ló?
       
    • A vizsgához a tesztlovasokat a szolgáltató biztosítja. Mi garantálja, hogy az a ló, ami egy profi, vagy akár csak egy jól képzett tesztlovas alatt kiválóan szerepelt, másnap egy kezdő lovas alatt is megállja majd a helyét?
       
    • Van arról bármiféle statisztika, hogy azoknál a patkós minősítéssel már rendelkező szolgáltatóknál, ahol a lovak a minősítéskor már megfeleltek az alkalmassági vizsgán, ott alacsonyabb a balesetek száma?
       
    • Képzeljük el azt a szituációt, hogy az Ön lovardájában az Önnél dolgozó lovak egy részét egy nagy tapasztalattal rendelkező vizsgáztató alkalmatlannak minősíti. Mit szólna ehhez és mit tenne ebben a helyzetben?
       
  • Mi a teendő, ha egy ló nem felel meg az alkalmassági vizsgán?

    • Mikor és hogyan ismételhető meg a vizsga?
       
    • Milyen költségei vannak a megismételt alkalmassági vizsgának?
       
  • Mi a teendő, ha a szolgáltató nem ért egyet a vizsga eredményével? Van-e lehetősége fellebbezni?

    • Hova, milyen formában lehet benyújtani a fellebbezést?
       
    • Milyen határidővel?
       
    • Milyen költségei vannak?
       
    • Ki és milyen határidőn belül bírálja el a fellebbezést?
       
  • Ma Magyarországon nagyon széles a lovas szolgáltatások palettája. Miért pont nyereg alatt, osztályban kell bemutatni a lovak alkalmasságát?
     
  • Mi a helyzet azokkal a – bár kisebbségben lévő, de létező – lovardákkal, ahol a lovaglás oktatása nem osztályban történik? Hogyan zajlik majd a lovak vizsgáztatása?
     
  • Mi a helyezet azokkal az iskolalovakkal, melyeket fogathajtás oktatására használnak? Nekik is nyereg alatt, osztályban kell levizsgázniuk?

Vizsgáztatók:

  • Kik végzik a lovas szolgáltatásba bevont lovak vizsgáztatását? Hol érhető el a vizsgáztatók listája?
     
  • Ki és hogyan lehet vizsgáztató?
     
  • Milyen képzettséggel és milyen szakmai gyakorlattalkell rendelkezniük a vizsgáztatóknak?
     
  • Milyen felelősséget viselnek a vizsgáztatók?
     
  • A vizsgáztató visel bármilyen felelősséget a jövőbeni esetleges balesetek vizsgálatakor?
     
  • A lovak egészségügyi állapotát állatorvos fogja felmérni?

Költségek:

  • Mi a kiindulási pont az útiköltség számításakor?
     
  • Minden egyes, az adott napon vizsgáztatott szolgáltatónak kiszámlázásra kerül az útiköltség
     
  • Az útiköltségből kaphatnak kedvezményt a szolgáltatók?

Ellenőrzés:

  • Mely hatóság fogja ellenőrizni, hogy a lovas szolgáltatók megfeleltek-e bejelentési kötelezettségüknek? Mikortól várható az ellenőrzések megkezdése? 
     
  • Mely hatóság fogja ellenőrizni, hogy az adott szolgáltatónál a lovas szolgáltatásba bevont lovak rendelkeznek alkalmassági vizsgával? Mikortól várható az ellenőrzések megkezdése?

Reméljük, hogy nem kell sokáig várnunk és hamarosan közzétehetjük a Magyar Lovas Turisztikai Közhasznú Szövetség válaszait.

2014.07.09. Magyar Dorottya, Maus András, Lovasok.hu

Szeretnél elsőként értesülni a fenti kérdésekre érkező válaszokról és a lovardákat, lovas szolgáltatókat érintő legfrissebb hírekről?

Iratkozz fel lovardáknak szóló szakmai hírlevelünkre: 

 

Hozzászólások