Úgy szeretlek, majd megeszlek – a póniknak a tányéron a helye?

Meglepő kijelentést tett Anna brit királyi hercegnő. Szerinte azzal lehetne megvédeni a Dartmoor vidékén élő pónikat a kihalástól, ha többen fogyasztanák a húsukat. Így ugyanis piacot teremtenének a póniknak, több állatot tenyésztenének, és nem kellene a fajta eltűnésétől tartani, írta a Telegraph.

II. Erzsébet brit királynő és Fülöp edinburgh-i herceg lánya nem először beszélt ilyesmiről, tavaly a világ lovainak jóllétéért küzdő World Horse Welfare gyűlésén már felvetette, hogy divatba kellene hozni a lóhús fogyasztását. 

A kihalás széléről az ebédlőasztalra?

A brit Rare Breeds Survival Trust 2014-es listája szerint négy brit lófajta áll a kihalás szélén: a Cleveland Bay, az Eriskay póni, a Hackney ló és póni, valamint a Suffolk Punch. Ezekből a fajtákból kevesebb, mint 300 tenyészkanca van nyilvántartva. A Dales és az Exmoor póni veszélyeztetett fajták, ahol körülbelül 300-500 nyilvántartott tenyészkancáról tudnak. A Clydesdale, a Dartmoor és a Welsh Mountain póni 500 és 900 tenyészkanca közötti állománnyal a sérülékeny kategóriában mozognak.

A Dartmoor és Exmoor pónik nagyrészt vadon élnek. Előbbiek fontos szerepet töltenek be a 368 négyzetmérföld kiterjedésű nemzeti park ökoszisztémájában, ők tartják fenn a rekettyések és mocsaras részek közötti kényes egyensúlyt.

Az 1930-as években még 25.000 póni élt itt, ma már 800-nál is kevesebben vannak. Olyannyira nincs piacuk, hogy az aukciókon előfordul, hogy 10 fontért (kb. 3900 Ft) kelnek el a pónik, és mivel nem számítanak értéknek, kontroll nélkül szaporodnak – így előfordul, hogy egész egyszerűen túl sok van belőlük. 

Az első pillanatra visszásnak tűnő javaslat célja, hogy haszna, ezáltal pedig piaca legyen a póniknak. A Dartmoor Hill Pony Association (DHPA) szerint az ősi mocsárvidéken élő ménesek megmentésének legjobb módja, ha a húsfogyasztás révén teremtenek piacot nekik.

Anna hercegnő a vadon élő pónik ügyén túlmutatva azt is felvetette, hogy a lótartók talán jobban törődnének a lovaikkal, ha tudnák, hogy legrosszabb esetben legalább vágóállatként értékesíteni tudják őket. A felvetés háttere, hogy az Egyesült Királyságban, illetve Írországban évről-évre növekszik a lótartók által „kitett”, magukra hagyott lovak, illetve az elhanyagolt, gyakran életveszélyes állapotban az állatvédők oltalmába került patások száma.

Manapság felháborodnak az emberek azon a tényen, hogy a ló minimális árának meghatározásánál a vágóára az irányadó. Pedig ez így volt évszázadokon keresztül. Tényként kell most leírnunk, hogy az MVH tájékoztatása szerint a minőségi vágóló kilónkénti átvételi ára 550 forint. Ha gyors számítást végzünk, egy jó kondícióban levő (nem sovány) átlagos méretű ló kb. 550-600 kiló. Ennek eredményeként a vágóára 300.000 forint felett van. A vágóáron eladott lóért viszont senki nem tartozik szavatossággal és felelősséggel.

A régiek számára természetes volt, hogy egy egészséges, munkára képes, jó viselkedésű ló ennél csak többet érhet

Tovább a teljes cikkre: Mennyit ér egy ló? >>

Szent-Miklóssy Andrea és Nyírő László

Enni, vagy nem enni, ez itt a kérdés

Az állattartók csak akkor fognak továbbra is pónit tartani, ha piaca van ezeknek a jószágoknak – mondja a DHPA egyik alapítója Charlotte Faulkner. „Ez egy felkavaró téma, amit pónikedvelőként nekünk sem egyszerű elfogadni. Éveken át tartó elemezgetés és megbeszélések egész sora vezetett ahhoz, hogy felismerjük és vonakodva elfogadjuk, hogy a tenyésztők csak akkor fogják fenntartani a méneseket, ha biztos, fenntartható piaca van ezeknek az állatoknak. Jelenleg az a veszély fenyeget, hogy ezek a pónik teljesen eltűnnek Dartmoorból.”

A pónik vágóállatként való értékesítése arra ösztönözné az állattartókat, hogy a csikókat legalább 3 éves korukig tartsák – ennyi idősen válna lehetségessé húscélú értékesítésük. Azokat az állatokat, amiket nem akarnak vágóállatként értékesíteni, hátas- vagy fogatlóként tudnák értékesíteni, belovaglásukra, vagy bekocsizásukra szintén a 3 éves kor az ideális. „Akármilyen furcsa, a vágóállatként való értékesítés lehetősége növeli a pónik esélyét arra, hogy megfelelő gazdákhoz kerüljenek.”

A South West Equine Protection lóvédelmi szervezet ellenzi a javaslatot. A szervezet egyik képviselője, Becky Treeby szerint „borzasztó lenne csikókat látni, akik néhány hónap múlva valakinek a hamburgerében végezhetik”. A SWEP inkább a megszülető csikók számát csökkentené.  

Az RSPCA (az Egyesült Királyság legjelentősebb állatjóléti szervezete) legfőbb aggálya a lovak jóléte: „A lovak levágása emocionális kérdés, mivel sokan társállatként tekintenek a rájuk, nem pedig élelemforrásként – előbbi nézetet természetesen az RSPCA is támogatja. A fő aggályunk sokkal inkább az, hogy a levágott állatok megfelelően voltak-e tartva, szállítva és levágva – lehetőleg a tartási hely közelében. A vágásra szánt lovak szállítása különösen aggályos ügy.”

"Nem kötelező egyetérteni, de a vágóhíd az én olvasatomban egy szükséges rossz, aminek mindaddig lesz létjogosultsága, amíg ló van a világon. … Az egyik probléma az, hogy túl sok ló van, és ennek a túl sok lónak egy része óhatatlanul a vágóhídon landol.  … Kedves Olvasó, van egy rossz hírem: szegény paciknak édesmindegy, hogy a haláluk után a kukacok eszik meg őket vagy az emberek. A lónak az számít, ami a halála előtt van. … 

Tény, hogy a lóhalál – bárhogy is következzen be – megrázó dolog. Tény, hogy rengeteg vágóhídon, és odatartó szállítmányon szörnyű dolgok történnek, amikről szívszorító-gyomorforgató videók készülnek. Viszont tegyük hozzá azt is, hogy vágóhíd és vágóhíd között is van különbség, és csakis a tulajdonos döntése, hogy melyiknek teszi ki a lovát. … Ha valaki azt gondolja, hogy attól jobb lesz a világ lónépességének a sorsa, hogy ő elítéli a lóhúsfogyasztást és vadul kampányol ellene, ám tegye, de ettől még ugyanúgy lesznek vágásra szánt állatok, akiket továbbra is le fognak vágni. Kicsit messzebbre szállítva, kicsit rosszabb körülmények között. … 

A lóhúsevés abszolút egyéni ízlés kérdése. Ha valaki nem akarja a lovát vágóra küldeni, ne tegye. Ha valaki nem akar lóhúst enni, ne tegye. De azért próbáljuk tudomásul venni, hogy egyrészt messze nem a vágóra kerülés a legrosszabb, ami egy lóval történhet, másrészt a lónak tökéletesen mindegy, hogy mi lesz vele a halála után. Tartsuk szem előtt a két szabályt, legyen az állatnak jó élete és könnyű halála, ne lássunk mindent fekete-fehérben, és fogadjuk el, hogy nem vagyunk egyformák." Tovább a teljes bejegyzéshez >>

Várkonyi Andi, Zakuszka-tanya Alapítvány

Az Exmoor Pony Society egy riportja, az Exmoor Nemzeti Park és más fenntartó csoportok is támogatják a kezdeményezést, mivel egyre több, a lótartásra ráunt, vagy lovát eltartani nem tudó tulajdonos ereszti szélnek lovát, vagy póniját a mocsárban, veszélyeztetve ezzel a z őshonos vad pónikat is. „A lovassportban, bemutatókon, vagy a nemzeti parkokban a természet egyensúlyának fenntartására használt pónik piaca erősen behatárolt, miért ne hirdethetnénk a szabadon élő Exmoor pónikat hústermelő állatokként?” – vetik fel.

Barát, vagy négy lábon járó lasagne?  A legtöbb lóbarát viszolyog a lóhús fogyasztástól, de akkor mi lehet a megoldás szerinted? Oszd meg velünk kommentben!

2014.10.10. Magyar Dorottya, Lovasok.hu
Forrás: Telegraph

Hozzászólások