Fekete Balázs: szívvel-lélekkel a furiosoért

Fekete Balázs a 80-as évek óta foglalkozik lótenyésztéssel. A Furioso-North Star Lótenyésztő Országos Egyesület 2005-ben és 2007-ben az év tenyésztőjének választotta, lovai az OMÉK-on és az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon is rendszeresen láthatóak. Fekete Balázzsal egyik lova eladása kapcsán beszélgettünk.

Fekete Balázs egyik korábban eladott lova

Fekete Balázs: A 80-as évek elejétől a munkahelyemen is furioso fajtájú lovak tenyésztésével foglalkoztam, 1992 óta van saját lovam. Saját ménesemben 90%-ban Furioso North-Star lovakat tartok, de mindig volt néhány Shagya arabom is.

Tenyésztőnek tartom magamat, soha nem üzleteltem a lóval, nálunk mindig született a csikó és azokból adtunk el. Igyekeztem a lehető legjobb méneket tartani, a sportkipróbálást mindig nagyon fontosnak tartottam. Az elmúlt két évtizedben jónéhány lovam indult díjugrató versenyeken – elég eredményesen. A legnagyobb sporteredményem a furioso fajtával az volt, amikor 2005-ben az Országos Tenyészverseny 5 éves kategóriáját Kisaranyos nevű lovam nyerte. Ez nagy siker volt nekem és a fajtának is.

Lovasok.hu: Ezek szerint a nagy teljesítményű sportló a tenyésztési cél? 

Fekete Balázs: Természetesen az ember tudja, hogy ebből a fajtából rövid távon csak néhány egyed tud kifejezetten eredményes sportló lenni, mert mindössze 5-600 kanca van Magyarországon ebből a fajtából. Egyesületi szinten sem és tenyésztői szinten sem tudunk olyan komoly szelekciót, tenyésztési munkát végezni, mint azoknál a fajtákban, ahol több tízezer kanca van például Németországban, Franciaországban. 

Furioso Aldato-19 Idea, 8 éves furioso kanca Fekete Balázs állományából. A 2012-es OTP Bank Lovas Világkupán a hagyományos magyar fajták fajtabemutató műsorában felvezetett Furioso-North star lovak egyike
Kattints a képre a ló adatlapjának megtekintéséhez

Ennek ellenére én is, az Egyesület is, a kollégák is sport irányba próbáljuk nemesíteni a fajtát, mert azért mégiscsak ez az egyik legjelentősebb hasznosítási irány ma, és amennyiben mi is ebbe az irányba haladunk, megmutathatunk néhány eredményes sportlovat a világnak. De azt tudomásul kell venni, hogy a többség az nagyon jó hobbiló lesz.

Természetesen próbáljuk a klasszikus elvek alapján nemesíteni a fajtát, a tenyésztési munkánk is a genetikai munkán és a fajta tisztaságának megőrzésén alapszik. Most például szlovákiai tenyészméneket használunk, mert talán ott vannak a legtisztább pedigréjű furioso-k. 

Olimpiai bajnok lovat nem fogok tudni tenyészteni, viszont az is nagyon nagy öröm, hogy a fiataloknak olyan lovat tudok bemutatni, amelyik gyerekbarát, emberbarát, szeretni való, jó fejű, jó munkakészségű, együttműködő – igazából ez a legfontosabb. Sőt, a sportcélok előtt való, mert teljesítmény is csak attól a lótól várható, amelyik együttműködő, jó munkakészségű – ilyenek a jó hobbilovak is.

Fekete Balázs egy korábban eladott lova

Nagyon nagy élményem volt, amikor kb. 15 évvel ezelőtt Kanadából voltak itt vendégek, és a legelőn megmutattam nekik az állományt. Körbeálltak bennünket a lovak, annyira, hogy szinte nem bírtunk közülük kijönni. Barátkozni akartak, szerettették magukat. A kanadai vendégek teljesen elámultak, mert ők ilyet még nem láttak. Elmondták, hogy nekik több száz hektáros legelőn kint vannak a lovaik, ahonnan úgy kell bevadászni őket. Erre itt vannak a mieink, akik ilyen szelídek és féltékenyek egymásra, mint a gyerekek – szó szerint: ha az egyiket megsimogatom, a másik már csúnyán néz rá. 

Talán ez a legjobb tulajdonságuk, hogy barátságosak és együttműködőek. Ezért a pici gyerekektől kezdve a felnőttekig mindenkinek jó szívvel ajánlhatom őket. A kicsik is szívesen lovagolnak rajtuk, sokszor nem akarnak pónira ülni, hanem a furiosora. Úgy kell győzködni őket, hogy „neked még jó volna a kisebb ló is”.

Lovasok.hu: Általában milyen korú, képzettségű lovakat értékesít?

Fekete Balázs: Ez teljesen változó. A csikók egy részét választási korban eladom, de nagy részét belovagoljuk, a legjobbakat ki is próbáljuk sportban. Azt, amelyik a sportban eredményes, próbáljuk néhány évig versenyeztetni. Sajnos ez is a gyengém, hogy sokszor a dicsőség többet ér, minthogy az ember eladja a lovat. Egy-egy eredmény nekem is, a fajtának is sokszor többet ér, mint amennyiért el tudom adni. Az én lovaim közül nagyon sok jár kiállításra is

Azt viszont bevallom, hogy a legjobbakat nem szoktam eladni. Ez persze tenyésztői szemléletnek jó, de gazdaságilag rossz, hiszen a legjobbat mindig megtartom, pedig azért adnák a legtöbbet, abból lenne az embernek jövedelme. Őket általában csak azután adom el, hogy 2-3 csikót már adtak, vagyis 7-10 éves korukban. Vannak idősebb kancáim is, azokra már nagyon nehéz vevőt találni, de nem is biztos, hogy el akarnám adni. Ők azért maradtak meg, mert az állományom legjobbjai. A 7-10 éves lovakat a legjobb, legkönnyebb, legérdemesebb, de anélkül, hogy 1-2 csikót ne adjon, én nem szoktam eladni. A mén csikók közül csak a tenyészmén jelölteket tartom meg. 

Kanca csikójával – Fekete Balázs korábban eladott lovai közül

Lovasok.hu: Megnézi, hová kerülnek a lovai?

Fekete Balázs: Többnyire meg. Tényleg nem üzleti célból tartom a lovat, szeretem tudni, hogy hova kerülnek. 

Lovasok.hu: Milyen csatornákon keresztül szokta eladni a lovait?

Fekete Balázs: Az egyik legjobb reklám a versenyeztetés. Amikor versenyek alatt jó pályát megy a ló, jó eredménye van, és ott megkérdezik, hogy eladó-e. A másik ismerősökön, vagy egyesületen keresztül, a harmadik pedig a hirdetés. A Lovasok.hu-n keresztül is jónéhány lovat adtam már el.

Lovasok.hu: Kipróbált esetleg más hirdetési oldalakat is? 

Fekete Balázs: Nem.

Lovasok.hu: Mióta hirdet nálunk?

Elég régen, 5-8 éve talán, lehet, hogy 10 éve. Szinte amióta létezik az oldal.

Lovasok.hu: Körülbelül mennyi megkeresés érkezik egy hirdetésre és mennyi idő mire elkel egy-egy meghirdetett ló?

Fekete Balázs: Sokan megnézik a hirdetést, de ahhoz képest nem olyan sok a megkeresés. Van, hogy e-mailben még kérnek fotót, videó anyagot. Fotó nélkül nagyon nehéz eladni, de még videó nélkül is. Sokan azzal keresnek meg, hogy netán van-e videó, ahol láthatnák mozgásban, netán ugrásban, netán versenyben láthatnák. Én ezzel állok hadilábon, hogy kevés a fotó és a videó a lovakról. Nem egyszerű jó képeket készíteni, gyengét meg minek? Egy lovat fel kell készíteni a fotózásra is, a legjobb megjelenési formájában, a legjobb kondijában, nem lehet csak úgy a legelőről előhúzni és lefotózni. 

Fekete Balázs egy korábban eladott lova

Lovasok.hu: Mekkora Önnél az állomány?

Fekete Balázs: Csikókkal együtt olyan 25-30 körüli.

Lovasok.hu: Hogyan tartja őket?

Fekete Balázs: A lovaink egy része kint telel a legelőn. Ez jó, mert egészségesek, bírják a hideget is, nem betegek, jó konstitúciójúak.

Lovasok.hu: Külföldre adott már el lovat?

Fekete Balázs: Igen. Pont ez a Kisaranyos nevű lovam, aki 2005-ben az Országos Tenyészverseny 5 éves kategóriáját nyerte, ő Németországba került. Került lovam Luxemburgba, és egy tenyészmént az Egyesült Arab Emirátusokba adtam el, ők is furioso-k.

Lovasok.hu: Elégedett a Lovasok.hu nyújtotta szolgáltatással?

Fekete Balázs: Igen. Nem véletlen, hogy nem is kerestem más ilyen elektronikus felületet. Én még csak ide tettem fel anyagot. Rendben van, sok információ van. Az eladó lovakról is, ami szükséges, az ott van, illetve lehetőség van feltenni, de azon kívül rengeteg információt meg lehet találni. Sajnos nincs elég időm nézegetni, ennyi ló mellett.

2015.08.14. Magyar Dorottya, Lovasok.hu

Hozzászólások