keresés a lovardák között


Régi-új szemlélet a lovaglásban és lókiképzésben

Gondolatok a Lovaskultúra Oktató Szak évnyitója és klubnapja kapcsán
Szent-Miklóssy Andrea írása

Az elmúlt időszakban két olyan eseményen vettem részt, melyeken manapság ritkán figyelembe vett, nem „divatos”, de számomra felettébb szimpatikus, meggondolásra-követésre méltó szemléletmódnak lehettünk tanúi a lovakkal való közös munka, bánásmód terén.

Mindkét esemény, melyen részt vettem, a hagyományőrző lovaglással, a klasszikus kiképzési elvekkel kapcsolatban képviselte az alapokat. Az egyik a Kajászó-Szentpéterpusztai Lovarda nyílt napja volt. A másik a Semmelweis Egyetem TSK lovaskultúra-oktató szakirányú továbbképzésének szokásos évi tanévnyitó ünnepsége és klubnapja. 

Sorakozó a tanévnyitó ünnepségen (Fotó: Semmelweis-egyetem.hu)

Az ünnepség protokolláris része (köszöntő beszédek, diplomaosztó ünnepség) után a másodévfolyam lovas bemutatóját láthattuk, ami régi hagyomány ezen a szakon. A kerettörténet Döbrögi uraság harmadszori megveretése volt a Fazekas Mihálytól jól ismert Lúdas Matyi történetből.

Évek óta az fog meg különösen a mindenkori lovaskultúrások előadásaiban, hogy szellemes, izgalmas történet keretein belül úgy állítják össze bemutatójukat, hogy mindenki megmutathatja azt, amiben ő a lovaglás művészetén belül a legjobb, amihez a leginkább ért. Senkin nem látjuk azt, hogy „ügyetlen”, mert olyan szerepe van, amit jól meg tud oldani.

Színvonalas, jól megrendezett, igényesen lovagolt bemutatót láthattunk. Döbrögi kettes fogaton érkezett, „kocsisa” magas szintű hajtógyakorlatokat mutatott be. Pillanatok alatt kifogta lovait, hogy segédhajtójával rájuk pattanva részt vehessen az ál-Lúdas Matyi üldözésében. A darab végén ugyanilyen gyorsan befogta őket, hogy hazavihesse urát. Az igazi és az ál-Lúdas Matyi páros lovaglást mutatott be, kocsirudat ugratott, gyorsasági versenyt futott Döbrögi hajdúival. A hajdúk karüsszelt lovagoltak. A történetbe bele volt ékelve Pénzes Gábor bemutatója, ő volt az „igazi, jó huszár”, aki jól tud bánni lovával, és aki átadja Lúdas Matyi levelét Döbröginek. 

Ezt követte Pénzes Gábor hagyományőrző a huszárló napi munkájáról szóló elméleti és gyakorlati előadása. Mikroporttal a fején lovagolt és magyarázta, mit csinál. Ezek közül én a következőket emelném ki:

  • A huszárló képzésénél az ismert kiképzési skála három fő pont köré csoportosul: elengedettség-egyensúly-összeszedettség. A ló tornáztatásának célja a hosszú izmok (hát, nyak)nyújtása hajlításban, hosszhajlításban végzett munkával.

  • A bemelegítésként (céltalan, hiábavaló) hosszú száron való séta helyett ajánlja lépésben a hajlításban végzett feladatokat, a vállat be, farat be gyakorlatokat, majd eljuthatunk egészen a lépés-(fél)perdülésig, féloldalazásig. Ez nem terheli a lovat, de előkészíti, elősegíti a további munkát., ami egészen rövid, de lendületes ügetésben folytatódik.

  • Az igazi munka vágtában történik. Ezt a mondatot személy szerint azért tartom fontosnak, mert tapasztalatom szerint sok lovardában a vágta „mumusnak” számít, a lovasok félnek tőle, ha nagy nehezen rá is szánják magukat, örülnek, ha egy-másfél „kört” „kibírnak”. Holott a vágta ugyanolyan jármód, mint a többi, ugyanúgy kell lovasnak és lónak dolgozni vágtában is, mint a többi jármódban, bárhol is lovagolunk (futószáron, pályán, terepen). Persze ezt csak akkor tehetjük meg biztonsággal, ha jól képzett, jó fejű, fegyelmezett lovakkal dolgozunk, oktatunk.

  • Ilyen képzettség eléréséhez nem kell különleges tehetségű ló, de mentálisan és fizikálisan egészséges kell, hogy legyen! A képzés során válik majd képessé ezen dolgok elvégzésére. A tanulság: nem lenne szabad egészségi problémákkal küzdő, vagy képzetlen lovakkal oktatni szerintem.

  • A ló képzése okán válik hosszú használati idejű könnyen lovagolható lóvá.

  • A „használati ló”-kifejezés korábban a katonalovakra, huszárlovakra vonatkozott, ma a hobbiló-kifejezésben kellene továbbélnie. Így kellene képezni őket, és akkor hosszú évekig társaink lehetnek. 

A klubnap a lóhoz kapcsolódó mesterségek bemutatkozásával folytatódott: nyeregkészítő, csizmakészítő, patkolókovács, lócsontkovács, lábspecialista állatorvos, lófogász doktor, nemezkészítő. Ezt végzett lovaskultúrások előadásai követték, olyan személyeké, akik másik sikeres karrierjüket adták fel lovakkal kapcsolatos hivatásért, melyet szintén eredményesen művelnek.

A lovaskultúra-oktató szakirányú továbbképzés alapítói filozófiája szerint nem azért jött létre, hogy valamely szakágban kiemelkedő lovasokat képezzen, hanem, hogy „újrateremtse” a magyar lovas értelmiséget. Diplomás lovas emberek tudjanak minél többet a testkultúráról és a lovaglás művészetéről, annak mindenféle szakágairól, magyar lovas hagyományainkról. Ezt akár tovább is tudják adni kezdő lovasoknak, gyerekeknek, különös tekintettel a ló és a sport szeretetére, tiszteletére, a feléjük irányuló alázatra. És mindenekelőtt legyenek azonos elképzeléseik a lovaglás alapelveiről, lovastudásuk egységes alapokon nyugodjon. Mindehhez az ihletet az örkénytábori szellemiség adta, mely a nap zárótémája volt.

Dr. Kósa-Reznek Jenő, örkényi lovaglótanár (Fotó: Zablaeskengyel.blog.hu)

Vízler Zsolt dokumentumfilm-sorozatának műhelymunkáiba is beleshettünk, az örkénytábori lovaglótanárokról hallhattunk anekdotákat, igaz történeteket. Ők képviselték a „magyar lovaglóstílust”, az „örkényi stílust”, mely mindegyiküknél ránézésre felismerhető, azonos volt. Közülük, akik kikerültek nyugatra vezették be ott a futószárazást (akár kengyel nélkül), mint módszert, ami ott addig ismeretlen volt. Ők tanították az akkori arisztokrácia tagjait lovagolni. Nemcsak a lovakhoz értettek, magas intelligenciával is rendelkeztek, mély emberek voltak, tisztelték és kollégaként kezelték tanítványaikat. A kezelhetetlennek titulált lovakkal is bírtak, könnyen kezelhetővé képezték őket. Megtanították lovagolni a nyugati világot, kint követőik, csodálóik vannak. Büszkének kellene lennünk rájuk! Mindig szemléltettek, tudásukat be is mutatták, sokszor tanítványaikkal párhuzamosan lovagoltak, akik elleshették tudományukat. 

Manapság sok helyen probléma, hogy a tanítvány nem is látja lovon a magát oktatónak nevező személyt. Enélkül a példa nélkül nem lehet tanítani. Ha a tanítvány nem boldogul valamivel, az oktatónak meg kell tudnia mutatni a helyes eljárást.

A magyar lovasélet szerintem akkor tudna gyökereitől újjáéledni, ha a fent leírt módon kiképzett lovakon, hasonló tanárok kezei alatt tanulhatnának a lovasok. Ha tudnánk értékelni az igazán jól képzett lovakat, és tanulni tőlük. Ha megbecsülnénk az olyan lovast is, akinek nem fő célja az élsport, „csak” szereti a lovakat, a lovaglást, és fejlődni szeretne benne akár olyan színvonalon, hogy sok élsportoló is megirigyelhetné. Ha elismernénk és támogatnánk az olyan szakembereket, oktatókat, edzőket is, akik nem feltétlenül az élsportolókat kívánják tanítani, hanem az arra igényt tartó lovasembereknek szívből átadni a lovaglás művészetének fortélyait, az ezzel kapcsolatos világnézetet. Ha megismernénk, tisztelnénk, értékelnénk és büszkén követnénk magyar lovas hagyományainkat. Ha felismernénk, hogy, ami sokszor ma messziföldről behozva újdonságnak tűnik, annak nagy részét már eleink is tudták, magas színvonalon művelték és alkalmazták lovas pályafutásuk során. Leszármazottaik, tanítványaik itt élnek közöttünk a mai napig is, csak észre kellene vennünk őket.

2013.10.11. Szent-Miklóssy Andrea, lovaskultúra oktató
Benta Lovasiskola


KapcsoLÓdó cikkek:

Régi-új szemlélet a lovaglásban és lókiképzésben >>

Lovaskultúra oktató szakirányú továbbképzés tanévnyitó és diplomaátadó >>

Modern és hagyományos >>

A helyes szártartás >>






Hozzászólások:



Legtöbb lájkot kapott cikkeink:

Legtöbb lájkot kapott cikkeink




















 
  tereplovaglás, fedett lovarda, lovas táborok, bértartás, csapatépítés a Bakonyban   Horze Lovasáruház   KLP   TAnita lovasbolt Érd   Barefoot   szerverbérlés, szerverhoszting, szerverüzemeltetés