keresés a lovardák között


Overdose megérkezett
dubaji luxusistállójába

Overdose több mint hat órát repült Frankfurtból és helyi idő szerint tegnap kora délután érkezett Dubajba. Az őt kísérő munkalovasa szerint az utazás alatt végig nyugodt volt, állatorvosa, Dr. Szmodits Zsolt szerint is jó hangulatban, problémamentesen érkezett meg. Már első sétáján is túl van.

Overdose a következő hat napot karanténban tölti, amelyben 48 óra elteltével már munkát is végezhet, igaz, csak a többiektől külön, hiszen a karantén lényege pont az, hogy más lóval ne találkozhasson. Ez idő alatt fényképezni sem szabad, így első képei akkor készülhetnek el, amikor már elhagyta e létesítményt.

Íme egy rövid összeállítás Overdose útjáról:


Overdose a frankfurti repülőtér istállójában.


Ugyanitt csapatával. Balról jobbra: Jozef Roszival tréner, Mikóczy Zoltán és Osztényi Zoltán munkalovas


Overdose ebben a konténerben repült


A Meydan versenypálya főtribünje.


Mérete az ascotival vetekszik.

 A karantén bejárata. A képen nem Overdose látható.

A Dubaji versenyeket a Meydan versenypályán tartják, ami részben a korábbi Nad Al Sheba pálya helyére épült. Overdose karanténja pedig ez utóbbi, régebbi, de korszerű létesítményeinek egyikében van. Mikóczy Zoltán csak annyit mondott a körülményekről, hogy Overdose olyan luxusistállót kapott, amilyenről mi csak álmodni tudunk. Itt mindent megkap, a csapat Magyarországról csak a felkészítés és a kint tartózkodás idejére szükséges takarmány-kiegészítőket vitte magával.

2012. 01.09 Forrás: PannoniaOverdose

Vissza Overdose főoldalára

 Lovasok.hu

Vissza Overdose főoldalára

Vissza a főoldalra






Hozzászólások:



Legtöbb lájkot kapott cikkeink:



















 
  tereplovaglás, fedett lovarda, lovas táborok, bértartás, csapatépítés a Bakonyban   Horze Lovasáruház   KLP   TAnita lovasbolt Érd   Barefoot   szerverbérlés, szerverhoszting, szerverüzemeltetés