keresés a lovardák között


Így engedte el Dettori Overdose fejét Rómában


Bár a római verseny 200 méterrel hosszabb volt a szokottnál – mármint az Overdose számára ideális távnál – lovunk mégis nagyszerűen jött a végén, ami eddig nem volt megszokott, hiszen általában a start után szerzett annyi előnyt, ami bőven elég volt a győzelmekhez. Ám most más volt az idomári utasítás, s a világhírű zsoké sem akart többel nyerni, mint amennyivel kellett.

Kikerestük azokat a felvételeket, amelyek nagyjából 200 méterrel a cél előtt készültek, amikor Frankie Dettori az előzetes taktika szerint megindította Overdose-t (zsargonnal: elengedte a fejét). A korábbin, még mintha a már erősen ostorozott Dagda Mor (lovasa kék-sárga pepita mezben) vezetne egy orrhosszal, ám Dettori észlelve a támadást azonnal reagált, és úgy 30 méterrel később Overdose már legalább egy nyakhosszal vezet.


A többi zsokéhoz képest látványos, hogy Dettori milyen mélyen belefekszik a magyar ló nyakába, hogy ezzel is növelje sebességét. Képeinkkel csupán azt szeretnénk megmutatni, hogy Dettori mennyire gyorsan reagált, és Overdose-nak is mennyire kevés kellett a vezetés visszavételéhez.


2011.november 18.
Forrás:
PannoniaOverdose.hu

Vissza Overdose főoldalára

 Lovasok.hu

Vissza Overdose főoldalára

Vissza a főoldalra






Hozzászólások:



Legtöbb lájkot kapott cikkeink:

Legtöbb lájkot kapott cikkeink




















 
  tereplovaglás, fedett lovarda, lovas táborok, bértartás, csapatépítés a Bakonyban   Horze Lovasáruház   KLP   TAnita lovasbolt Érd   Barefoot   szerverbérlés, szerverhoszting, szerverüzemeltetés