keresés a lovardák között
Főoldal   »   Irodalmi Lovak   »   Lovas mesék, lovas történetek



Csanády Sándor: Az ördöngös kocsis
(Történet a régi világból)

Hajdanában, amikor még híre-hamva sem volt a Budapestről Fiuméba vezető, meg a többi hatalmas vasúti vonalaknak, élt Tolnanémediben egy hatalmas, dúsgazdag úr, Simon Rudolf.
A birtokát egy hétig nem tudta még kocsin sem bejárni, meg nem is próbálta. Azt sem tudta, hol kezdődik, meg hol végződik. Nem is volt rá kíváncsi. A legszebb fehér gulyája, a leggyönyörűbb ménese, a legnagyobb kondája neki volt; a juhnyáját meg hét vármegyében irigyelték.
Mégis leghíresebb volt az ő kocsisa, Pilisi János. Abban a régi világban éltek ők, amikor még pandúrok őrködtek az emberek élet- és vagyonbiztonságára. Abban a régi, jó világban, amikor hol a pandúrok kergették a betyárokat, hol meg a betyárok a pandúrokat. Egymást azonban ritkán fogták el.

Kép: Urbán Gábor

Tolnanémedi messze vidékén Simon Rudolf, a mérhetetlen haragú és keményszívű szolgabíró osztott igazságot a rendbontóknak és uralkodott királyi hatalommal minden teremtett lényen, eleveneken és holtakon. Gyakori szokása volt, hogy az elébe vitt embert kihallgatás nélkül a legcsikorgóbb hidegben egy szál ingben kikötötte háza elé. Ha kérdezték, hogy miért:
- Hogy könnyebben valljon majd, - volt rá a kegyetlen válasz.
Persze, ezt sem igen mérte más kérdezni tőle, legfeljebb egyik-másik szolgabírópajtása vagy Pilisi János, a kocsis. Nem is kocsis, hanem a parádés kocsis, mert Pilisi János volt nemcsak a Simon-uradalom első kocsisa, hanem Tolna, Baranya, Fejér, Veszprém és Somogyvármegyében, tehát öt vármegyében a kocsisok királya vala.
Mindenkit rettegésben tartott Simon Rudolf, lett-légyen bűnös az illető vagy sem. Egyedül Pilisi János nem félt, bármennyire hányta is a szikrát Simon Rudolf rettentően villogó szeme.
Ennek pedig félelmetes oka volt. Mi? Azt mondották Pilisi Jánosról, hogy az ördögökkel cimborál. Rudolf úr, negyvenhat falunak és pusztának rettentő basája ugyan nem hitte el Pilisi János ilyetén tehetségét, mégis sokszor kénytelen volt meghajolni János parádés kocsis akarata előtt. És szó, ami szó, néha-néha még a háta is megborsózott Rudolf úrnak, amikor János kocsis ki-kimutatta emberfeletti hatalmát.
És minél jobban öregedett az úr is, meg a kocsis is, annál többször cimborált Pilisi János az ördöggel. Utoljára annyira veszett híre lett az úrnak is, a kocsisnak is, hogy a két fekete ló, amikor végigszáguldott a falukon, az emberek keresztet vetettek s ijedten kapták be fejüket a kapuk mögé.
Mint fentebb meg vagyon írva, abban az időben nem jártak még vonatok. Simon Rudolfot hivatalos kötelessége mégis hol egyszer, hol másszor kiszólította sokat megátkozott kúriájából. Ezúttal Pestre hívták fel, ahol nagy-nagy ünnepélyre készültek, merthogy érkezik a király.
Ki is adta Simon Rudolf a parancsokat az utazással kapcsolatos teendők legpontosabb végrehajtására, nem hagyván el borzalmas fenyegetéseket János kocsis irányában sem, ha valami módon netán megfeledkeznék magáról, kocsismivoltából eredő kötelességeiről. Azután pedig a tornácról belekiabált a messze kéklő erdőkbe, az ott rejtőző betyároknak, hogy jól viselkedjenek, amíg oda lesz, mert különben pecsenyét süttet belőlük. A betyárok nem hallották ugyan Simon úr bömbölését, de megérezték ők a fenyegetést anélkül is. Szinte összébb bújtak önkénytelen megrebbenéssel a zizegő lombok között.
Bezzeg, oda se hederített János kocsis a káromló fenyegetésekre, hanem estétől múltat Szendrei Bálint kocsmájában, pedig már-már virrad. Simon urat, negyvenhat falu teljhatalmú urát megeszi a méreg, dúl-fúl veszett dühében, majd összeomlik a ház bömbölő hangjától:
- Felakasztom! Előbb megnyúzatom! Elevenen paprikást főzetek belőle! Hét órára Pesten kell lennem! Megmondtam a gazembernek, az ördög cimborájának! Már négy óra éjfél után! Pest meg egy napi út!
De hiszen ordíthat a nagyhatalmú Simon Rudolf, Pilisi János füle botját sem mozdítja a fenyegetésekre, pedig ugyancsak sűrűn mennek hozzá az ijedt cselédek.
- Fogjon be Nagybajuszú Péter! - adja ki a parancsot Simon Rudolf úr.
Bemegy az istállóba Nagybajuszú Péter. Alighogy beteszi a lábát az istálló küszöbén, a lovak szörnyű rugdalózásba kezdenek. Nincs emberfia, aki közel merne menni, mert rögtön levágnák a dühös paripák.
Simon Rudolf kétségbeesetten szalad az udvaron fel s alá; nincsen segítség. Az istállóba még ő sem teheti be a lábát, mert annál jobban rúgnak-kapálnak a megvadult lovak.
Mit tehetett egyebet Simon Rudolf, átüzen a mulató Pilisi Jánosnak, hogy legyen szíves hazajönni, már nem haragszik, sőt nagy ajándékkal tünteti ki, csak fogja be a lovakat.
- Ez már emberséges beszéd! - mondja Pilisi János és üríti poharát. Alig egy-két pillanat, a lovak ott állanak a batár előtt.
Jóformán ki se fordulnak a kapun, a túlsó jobb kerék kiesik és nagyot karikázik. Pilisi János sem veszi tréfára a dolgot, visszafordul és a kerék visszakarikázik a helyére. Ezután a kis kellemetlenség után, ami ugyan Pilisi Jánosnak fel se tűnt, megindulnak Pestre és aki hiszi, hiszi, aki nem hiszi, nem hiszi, reggel nyolc órára Pesten voltak. Bizony, ördög járt azzal a Pilisi Jánossal.
Amint robognak a Hatvani-utcában, egy kapu előtt hirtelen megállnak a lovak, mintha gyökeret vert volna a lábuk. A kapuban egy ismerős dégi kocsis, a Festetics gróf kocsisa nagy pálinkás üveget nyújtogat Pilisi János felé:
- Gyere, János öcsém, igyál előbb, azután továbbengedlek.
- Eressze el a lovaimat, István bá', mert rosszul jár.
Szörnyen röstellte a dolgot Pilisi János, hogy éppen, amikor legjobban kellett volna tovarobogni, akkor babonázza meg a lovait ez a vén Gulyás István. Csak könyörgött egy ideig Pilisi, mert hát azt nem tehette, hogy leszálljon a bakról pálinkát inni, amikor az úr is bent ül. Másrészről István bácsinak sem akart ártani, hát csak kérlelte tovább:
- Eressze a lovaimat, István bá'!
- Nem én, öcsém!
- Nohát majd elereszti egy szempillantás alatt -, kiált fel szikrázó haraggal Pilisi, s egyszerre csak ostorával a feje fölött háromszor visszafelé karikáz, a végén nagyot cserdít s abban a szempillantásban Gulyás István úgy a földhöz vágja magát, hogy csak ügy döngött belé a föld, a lovak meg tovarobognak a batárral. Pilisi meg bosszúsan dörmögi:
- Én is tudok valamit. Ezek a vén kocsisok ugyancsak elbánnának az emberrel, ha úgy hagyná magát!
Egy hétig maradtak Pesten. Gazda is, kocsis is jól kimulatták magukat. Végül is meglaposodott erszénnyel hazaindult Simon Rudolf, negyvenhat falunak teljhatalmú ura. Otthon is voltak íziben, alighogy egy szivart végigszítt Simon Rudolf.
Amint közelednek az ősi kúria felé, látja ám Pilisi János, hogy a kapu zárva, de azért egy pillanatra sem csendesíti a lovait, hanem uccu neki, berepül lovakkal, kocsival a kapu tetején, pedig a kapunak még fedele is volt, hát azon keresztül. A batár megáll a tornác előtt épségben, egészségben. Simon Rudolf meg majd halálra dermedt, amikor repültek a kapun keresztül, pedig hát még hajaszála sem görbült meg, annál kevésbé törött össze valamelyik oldalbordája.
Hanem az egyik ló abban a pillanatban összerogyott, amint megállt a hintó az udvarban. El is ordítja ám magát Simon Rudolf:
- Te gézengúz, te országos zsivány, megdöglesztetted a lovamat!
Pilisi János csak az egyik szájaszögletéből szól csendesen:
- Megdöglött az a ló még Pesten, tekintetes uram, de hát két lovon akartam hazajönni, hát úgy is jöttem.
- Ördögöd van neked, Pilisi János -, szólt megborzongva az úr, negyvenhat falu félelmet nem ismerő, teljhatalmú ura.
- Az meglehet, tekintetes uram.
- Hát szent igaz, hogy ördög van benned!
- Mondták azt mások is.
El is vitte az ördög egyszer Pilisi Jánost. Alig két hét múlva holtra meredve hozták haza a bakon búsan, szomorúan a máskor szinte tüzet okádó, sárkánytermészetű lovak.
Úgy látszik, ő is kötődött valamelyik ördöngős kocsissal s úgy járt, mint vele az öreg Gulyás István.
Egy reggelre meg Simon Rudolfot találták az ágyban átlőtt koponyával s egy csepp vére sem folyt. Mintha aludnék, csak a szíve állt meg.
Hej, de sok ördöngős uraság, meg sok ördöngős kocsis élt abban a régi világban! De meghaltak mind. Elvitte őket az ördög.

(Sárbogárd)

(Forrás: Cimbora - Jógyermekek képes hetilapja, II. évf., Szatmár, 1923.)

Forrás:
http://csicsada.freeblog.hu/archives/2009/09/17/Csanady_Sandor_Az_ordongos_kocsis/






Hozzászólások:



Legtöbb lájkot kapott cikkeink:





















   
  tereplovaglás, fedett lovarda, lovas táborok, bértartás, csapatépítés a Bakonyban   Horze Lovasáruház   KLP   TAnita lovasbolt Érd   Barefoot   szerverbérlés, szerverhoszting, szerverüzemeltetés