keresés a lovardák között


Royal Ascot

Overdose-t és gazdáját majdnem visszaküldték Londonba

Mikóczy Zoltán és Jozef RoszivalMár az odaút sem úgy alakult, ahogy tervezték, hiszen elromlott a lószállító utánfutót húzó kocsi sebváltója, emiatt egy extra éjszakát kellett beiktatni Pozsonyban.
Overdose azonban nem csak egy nappal később érkezett, de egy nappal később is indult, mert meg kellett várni, amíg trénerének új papírokat állítanak ki, mivel korábban hazautazó felesége véletlenül magával vitte Jozef Roszival útlevelét. Mikóczy Zoltán elmondta, hogy egy francia vámtiszt majdnem visszakergette őket Londonba, a mezőgazdasági minisztériumba egy igazolásért, de ezt leszámítva utazásuk rendben zajlott, Overdose pedig szombat késő este óta ismét Alagon van.

Odafelé elromlott a sebváltó, és most is egy nappal később érkeztetek a tervezettnél...

Mikóczy Zoltán: A legfontosabb, hogy Overdose szombat este 9 órakor szerencsésen megérkezett Alagra. Ám csak a tervezettnél egy nappal később tudtunk elindulni, ugyanis Jozef Roszival tréner felesége már szerdán hazarepült, és véletlenül magával vitte férje minden iratát és pénzét. Így csütörtökön, ahelyett, hogy mi is hazaindultunk volna a lóval, be kellett mennünk Londonba a nagykövetségre, hogy egy egyszeri kilépésre jogosító dokumentumot kiállítsanak neki. Pénteken aztán már el tudtunk indulni.

A határon kértek tőle bármit is?

Mikóczy Zoltán: Végül egyszerűen továbbintettek minket az útlevél-ellenőrzésen, de nekünk úgy kellett készülnünk, hogy ezt kérhették volna, tehát meg kellett csináltatni.

Mást viszont kértek. Dover és Calais között francia és angol kompok is mennek, mi egy franciára foglaltunk helyet, és volt egy kis gubanc az állatorvosi ellenőrzésen a papírokkal. A francia vámtiszt hiányolt egy igazolást, ugyanis az állatorvosi papírok a kiállítástól számított harminc napig érvényesek. Miután ez letelt, új kellett volna, de mivel Overdose nem angol tréningben áll, így nem jó bármilyen állatorvos, hanem az angol mezőgazdasági minisztériummal kellett volna kiállíttatni. Így fennállt a veszélye, hogy még tovább csúszik Overdose hazaszállítása.

A vámtisztnek mondtuk, hogy kik vagyunk, hol voltunk, és ő pontosan tudta, hogy kicsoda, emlékezett Overdose párizsi futására is. Talán volt egy kis lelkiismeret-furdalása, lehet, ennek köszönhettük, hogy szemet hunyt a hiányos állatorvosi papírok felett, és továbbengedett bennünket.

Az éjszakát megint Kölnben töltöttétek?

Mikóczy Zoltán: Este hatra értünk oda, ahol ismét kiváló istállót biztosítottak Overdose-nak, reggel fél nyolckor az etetést követően már indultunk is haza. Egész úton esett az eső, hoztuk haza magunkkal Angliából. Bár Ascotban esett volna a verseny napjáig ennyi, vagy legalább egy kicsivel több...

Nem fájt a szívetek, hogy nem neveztétek a szombati Golden Jubilee Stakesre is? Mert a pálya igencsak fel volt ázva, ráadásul az a Monsieur Chevalier végzett benne szoros másodikként, aki kedden 4 1/4 hosszra le volt maradva Overdose-tól...

Mikóczy Zoltán: Utólag visszatekintve, lehet, hogy szerencsésebb lett volna, ha ide és oda is nevezzük, és csak később döntünk róla, melyikben induljon. De szerencsére Overdose jó okot adott rá, hogy ne ezen bánkódjunk, hanem előre tekintsünk.

Sokan érdeklődnek Dózi hogyléte felől, elsősorban, hogy rendben vannak-e a patái.

Mikóczy Zoltán: Teljesen rendben van, semmiféle érzékenységnek nem mutatta jelét. A pulboroughi állatorvossal, akinek komoly szerepe volt Overdose felépülésében, abban maradtunk, hogy a ló következő patkolásakor ismét speciális patkókat kap, amelyek elősegítik a szaru egészségesebb növekedését. Ezzel talán tovább javíthatjuk még nem teljesen 100%-os állapotát.
A következő három hetet Overdose pihenéssel tölti, így ezt most megtehetjük. Utána viszont kezdődik a szezon második felére való felkészítése, hiszen augusztus közepére-végére tervezzük következő versenyét.
 

2011.06.20 Forrás: PannoniaOverdose

Vissza Overdose főoldalára

 Lovasok.hu

Vissza Overdose főoldalára

Vissza a főoldalra






Hozzászólások:



Legtöbb lájkot kapott cikkeink:

Legtöbb lájkot kapott cikkeink




















 
  tereplovaglás, fedett lovarda, lovas táborok, bértartás, csapatépítés a Bakonyban   Horze Lovasáruház   KLP   TAnita lovasbolt Érd   Barefoot