keresés a lovardák között


Royal Ascot

Overdose kedden futotta utolsó gyors munkáját

Overdose és Andreas SuboricsOverdose kedden futotta utolsó gyors munkáját Ascot előtt, ahol ismét Suborics lesz lovasa. Mikóczy Zoltán a hétvégi pesti és pozsonyi versenyeket követően Jozef Roszival trénerrel visszautazott Pulboroughba és elmondta, hogy Overdose kedden végezte utolsó gyors munkáját, egy 800 méteres vágtát egy emelkedős egyenesben.

Munkalovasa végig fogta, hogy ne adjon ki magából mindent. A következő napokban nyereg alatti kentréket kap és átmozgató ügetéseket. Ennek már csak annyi a célja, hogy az elfogyasztott táplálékot feldolgozza a szervezete, hogy minél erősebb legyen a jövő keddi versenyre, amelyben ismét az az Andreas Suborics lesz Overdose lovasa, aki mindkét idei versenyében vitte (Berlin, Haydock Park), és akivel legnagyobb sikereiket aratták 2008-ban (Hamburg, Baden-Baden, Párizs, Róma).

A tervek szerint ezúttal csak a verseny napjának reggelén utaznak a lóval Ascotba, hiszen a távolság a pálya és a tréningközpont között alig több mint 100 kilométer.

A vetélytársak:

Az 1000 méteres Group I-es King’s Stand Stakesre 59-en neveztek, majd a mezőny 35-re szűkült, de még két forduló hátra van.
Ma újabb lovakat törölhetnek, és még hétfőn reggel 10 óráig is bejelenthetnek további visszalépőket, így a tényleges mezőny csak az utolsó pillanatban válik ismertté.

Mikóczy elmondta, hogy ugyan ilyenkor még nagy taktikázás folyik a trénerek között, de akiknél a holnapi listán már a lovast is megnevezik, az valószínűleg futni is fog, és inkább azok közül számít további visszalépőkre, akiknél még nem nevesítik a zsokét, illetve akiket az utolsó pillanatig állva hagynak a Royal Ascot több futamában is, és trénereik/tulajdonosaik csak az utolsó pillanatban döntik el, melyiket választják. (A versenyben maximum 28-an indulhatnak. Az elmúlt három évben 12-15-en álltak starthoz.)

A pálya állapota:

Ascotban vasárnap és hétfőn 35 mm csapadék hullott.

A pálya állapotát ma reggel mérték fel, az Angliában használt skálán az 1-es jelöli a legpuhább, míg a 15-ös a legkeményebb talajt. A célegyenes középső vonalában 9.4-et mértek, a közönség felőli szélén 8.6-ot, míg a közönségtől távolabbin 8.8-at.

Ezek a számok szinte teljesen megegyeznek azzal, amilyen állapotban a Haydock Park talaja volt Overdose legutóbbi futásakor. Ugyan csak a szélén mértek (8.6-ot), de Andreas Suboricstól tudjuk, hogy a közepe ott is valamivel keményebb volt. Azaz, ha így marad minden, drukkolhatunk, hogy Overdose-t ne a középső startbokszok valamelyikébe sorsolják megint, hiszen neki az a jó, ha minél puhább talajon futhat.

Az előrejelzés szerint a hétvégéig csak kisebb záporok várhatók, ám szombattól hétfőig akár komolyabb eső is eshet. Ez azért is volna fontos, mert az ascoti pálya illetékesei a mai Racing Postban úgy nyilatkoztak, hogy a lehetséges eső miatt a futófelületet már nem fogják locsolni.

2011.06.08. Forrás: PannoniaOverdose

Vissza Overdose főoldalára

 Lovasok.hu

Vissza Overdose főoldalára

Vissza a főoldalra






Hozzászólások:



Legtöbb lájkot kapott cikkeink:



















 
  tereplovaglás, fedett lovarda, lovas táborok, bértartás, csapatépítés a Bakonyban   Horze Lovasáruház   KLP   TAnita lovasbolt Érd   Barefoot