keresés a lovardák között


Ismét Andreas Suborics lesz
Overdose lovasa

Mikóczy Zoltán bejelentette, hogy immáron végleges: Andreas Suborics viszi Overdose-t a jövő szombati Temple Stakesben, így kettejüknek ez lesz a hatodik közös versenyük. A háromszoros német sampion zsoké elmondta, hogy ő is súlyos sérülésből épült fel (tavaly márciusban fejbe rúgta egy ló), így épp ideje volt, hogy Overdose is rendbe jöjjön, mert ők ketten tökéletes párost alkotnak. A ló Hoppegartenben mutatott teljesítménye pedig meggyőzte, így optimista a Haydock Park-i verseny előtt.

Andreas Suborics és Overdose2008-ban négyszer vitte versenyben, legutóbb pedig idén, Berlinben, így igazán jó összehasonlítási alapja van az akkori és a mostani Overdose-ról. Miben változott a ló, korábbi önmagához képest?

Andreas Suborics: Számomra nem az a fő kérdés, hogy milyen volt akkor, hanem, hogy milyen most. Hoppegartenben pedig tökéletesen teljesített.

Mégis miben változott? Nyugodtabb lett és érettebb.

Ám igazából nem szerencsés egy három-négy éves lovat egy hatévessel összehasonlítani, mert minden évben változnak.

Ő egy tipikus hatéves sprinter. Úgy érzem jobb ló lett, mint korábban volt. A hosszú kihagyást követően minden a terveknek megfelelően történt Hoppegartenben, így optimista vagyok az angliai versenyét illetően.

Ahogy Overdose, úgy Ön is egy szerencsétlen és súlyos sérülést szenvedett, amikor fejbe rúgta egy ló munka közben Hong-Kongban. Be is jelentette visszavonulását, ám nem sokkal később teljesen felépülve mégis visszatért a nyeregbe. Sorsszerű, hogy az útjaik Overdose-zal ismét keresztezik egymást?

Andreas Suborics: Annál is inkább összetartozunk, mivel nagyanyám révén bennem is folyik magyar vér. Valóban visszavonultam a sérülés miatt, és ugyan mindenki unszolt, hogy térjek már vissza, térjek már vissza, de időre volt szükségem, hogy meghozzam ezt a döntést. Szerencsére minden rendben van, most pedig fittebbnek és jobban érzem magam, mint bármikor korábban. Épp ideje volt, hogy Overdose is rendbe jöjjön, mert mi egy tökéletes páros vagyunk.

Rátérve következő közös versenyükre, mit vár a starttól? Overdose a két legutóbbi alkalommal sem állt be könnyen a startgépbe, Baden-Badenben nyolc perc alatt háromszor is ledobta Soumillont, és Hoppegartenben is másfél percbe telt a startgépbe állítani. Ha úgy tetszik, a Haydock Parkban két verseny is vár rá. Egy a rivális lovak ellen, és előtte egy másik a startgép ellen.

Andreas Suborics: Korábban mind a négy alkalommal, amikor én lovagoltam, kapucnival a fején állt a startgépbe. Baden-Badenben enélkül próbálkoztak vele, és elég rakoncátlan volt.
Hoppegartenben már az első próbálkozásra félig bent voltunk a gépben, amikor kihátrált, mert nem voltak elegen, hogy tartsák. A második komolyabb próbálkozással pedig be is ment.

Emiatt nem aggódom, nem hiszem, hogy ebből probléma lehet. Bízom a lóban, és most már azt is tudom, hogy rendben van. A Haydock Park-i pályának jellemzően puha a talaja, ami fekszik neki, a lovat jól ismerem, és teljesen biztosan állítom, hogy ő a világ egyik legjobb sprintere.

Ön háromszoros német sampion, már több mint másfélezer versenyt nyert, köztük 15 Group I-est, és további 66 Group II-est és III-ast. Angliában eddigi legnagyobb sikere Group I-es versenyben egy második hely a Yorkshire Oaks-ban, Guadalupe-pal. A Haydock Parkban versenyzett már? Mennyire ismeri ezt a pályát?

Andreas Suborics: Még nem lovagoltam ott, de a pályát jól ismerem. Zsoké-szempontból könnyűnek mondható, nem trükkös, nem lehet semmi problémánk.

2011.05.13 Forrás: PannoniaOverdose

Vissza Overdose főoldalára

 Lovasok.hu

Vissza Overdose főoldalára

Vissza a főoldalra






Hozzászólások:



Legtöbb lájkot kapott cikkeink:



















 
  tereplovaglás, fedett lovarda, lovas táborok, bértartás, csapatépítés a Bakonyban   Horze Lovasáruház   KLP   TAnita lovasbolt Érd   Barefoot   szerverbérlés, szerverhoszting, szerverüzemeltetés