keresés a lovardák között
Főoldal   »   Híres lovak   »   Overdose



92 lovat neveztek
Overdose két angliai futamába

Egy ménesnyi lovat neveztek Overdose angliai futamaira. A két hét múlva sorra kerülő Temple Stakes-ben még 33-an, az ascoti King’s Stand Stakes-ben 59-en állnak. Egyelőre, mert számuk persze csökkenni fog, hiszen a tulajdonosoknak folyamatosan kell fizetniük a nevezési díjak magas részleteit, ha pedig már nem bíznak abban, hogy lovuk pénzes helyre érhet, más, könnyebben nyerhető versenyt keresnek számukra. A végén így csak a legjobbak fognak maradni Overdose ellen.

Mikóczy Zoltán elmondta, hogy nagy a várakozás Angliában, ott is sokan szeretnék, hogy egy ilyen súlyos betegségből felépült „hazai tenyésztésű” ló fel tudja venni a kesztyűt a világ élvonalával. Talán ennek köszönhető, hogy tíz bukmékerből tíznél ő az első számú favorit, és a lapok híradásai ezekről a versenyekről is Overdose-zal kezdődnek.

Mi jut eszedbe a 92-es számról?

Mikóczy Zoltán: Semmi...

Pedig összesen ennyi lovat neveztek Overdose két angliai versenyére. 33-at a május 21-i Temple Stakes-re, és 59-et a Royal Ascot első napján sorra kerülő King’s Stand Stakes-re. Igaz, közülük 22-t mindkettőre, tehát ha úgy vesszük, ez a 92 tulajdonképpen „csak” 70.

Eléggé megszokott Anglián kívül Németországban és Franciaországban is, hogy ilyen sokan neveznek a nagyversenyekre, de később, amikor jönnek a törlési időpontok, szűkül a mezőny, és csak az indulóadáskor alakul ki, kik is indulnak a versenyben.

Overdose eddigi karrierje során a legtöbb ló ellen az érvénytelenített párizsi versenyében, a Prix de l’Abbaye-ben futott, ahol 20 induló volt.

Mikóczy Zoltán: Ezeken a versenyeken pedig maximum 20-24 indulóval számolhatunk. Ez nem a liverpooli Grand National, a nagy akadályverseny, ahol 40-en szoktak indulni, de így is rettenetesen sok.

Az ilyen nagy számú nevezés egyelőre csak azt jelenti, hogy ennyi tulajdonos bízik a lovában, hogy jó helyezést érhet el. Amikor pedig szűkül a mezőny, joggal feltételezhetjük, hogy azoknak a lovaknak a nevezését fogják visszavonni, akiknek a formája menet közben elmarad a várakozástól. Tehát Overdose-ra a két futamban e 92 lóból a legjobbak várnak majd.

Mikóczy Zoltán: A nevezés csak az első költség, később a talpon maradásért és a végén a lovasításért is fizetni kell. Ezért minden tulajdonosnak meg kell fontolnia, hogy a mezőnyt, és lova formáját látva vállalja-e, hiszen nem aprópénzről beszélünk. Ha pedig úgy gondolja, hogy nem tud a lova az első ötben végezni – akik között szétosztják a teljes versenydíjat – akkor inkább választ a számára egy könnyebb versenyt, ahol pénzért futhat. A lóverseny nem csak presztízsről szól ugyanis...

Ha már a pénznél tartunk. A Temple Stakes oddsai ugyan még nem ismertek, hiszen csak tegnapelőtt zárult rá a nevezés, de az ascoti King’s Stand Stakes esetében tíz bukmékerből tíznél Overdose a favorit.

Mikóczy Zoltán: Ennek az okát talán a William Hill, a vezető angol bukmékeriroda vezetője mondta el legjobban. Szerinte azért ilyen alacsony Overdose oddsa [azaz az ő győzelmére fizetik a legkevesebb nyereményt, tehát neki van a legnagyobb esélye nyerni], mert nem megszokott, szinte vallási fanatizmussal tekint rá a szurkolótábora, és olyan nagy a fogadási kedv, hogy nem engedhetik meg maguknak, hogy magas oddsszal adják. Ha ugyanis úgy alakul a helyzet, akár csak a kapanyél is elsül alapon, ahogyan mi természetesen szeretnénk, akkor ez nekik nagyon sok pénzükbe fog kerülni.

Mi innen Budapestről nem bánnánk, ha Overdose miatt anyagi nehézségeik lennének.

Mikóczy Zoltán: Azért ez számukra továbbra is csak egy a számtalan üzleti lehetőség közül, és minél többen játszanak egy lovat, annak idővel úgy csökken az esélyszáma, hiszen az adott pillanatban megkötött fogadás nyereményét később ki kell majd fizetniük, ha bejön a tipp.

Amerre nézünk az interneten, e két verseny kapcsán az első híradások Overdose-zal kezdődnek. Nemcsak a pályák honlapjai, de a szaksajtó, például a Racing Post cikkei is. Ő az első ló, akit említenek, az ő képei kerülnek az írások mellé.

Mikóczy Zoltán: Ez roppant megtisztelő, talán az lehet mögötte, hogy az elmúlt évtizedekben nem volt más olyan ló, aki a világelitbe magyar tréningből jelentkezett volna. Illetve arra volt példa, hogy beneveztek valakit, de arra nem, hogy abban esélyesnek is tartották volna. Nagy a várakozás, sokan szeretnék Angliában is, hogy egy ilyen súlyos betegségből felépült ló fel tudja venni a kesztyűt a világ élvonalával.

Mondhatjuk, hogy az angolok annyira sportszerűek, hogy ugyan e versenyekben főleg angol tréningben álló lovak indulnak, mégis sokan a magyar Overdose-nak szurkolnak?

Mikóczy Zoltán: Az angolok úgy állnak hozzá, hogy Overdose-t Angliában tenyésztették, tehát részben hozzájuk tartozik. Ennek köszönhető, hogy várakozáson felüli a kedvelői tábora Angliában is.

Az Ascoti King’s Stand Stakes esetében tíz bukmékerből tíznél Overdose a favorit

2011.05.08 Forrás: PannoniaOverdose

Vissza Overdose főoldalára

 Lovasok.hu

Vissza Overdose főoldalára

Vissza a főoldalra






Hozzászólások:



Legtöbb lájkot kapott cikkeink:





















   
  tereplovaglás, fedett lovarda, lovas táborok, bértartás, csapatépítés a Bakonyban   Horze Lovasáruház   KLP   TAnita lovasbolt Érd   Barefoot   szerverbérlés, szerverhoszting, szerverüzemeltetés