keresés a lovardák között
Főoldal   »   Híres lovak   »   Overdose



Képriport Baden-Badenből

Christophe Soumillon korán, még az első futam előtt megérkezett a pályára.

Christophe Soumillon

Az egyik betétfutam mezőnye robog a cél felé.

Az egyik betétfutam mezőnye robog a cél felé.


Az előző napi esőzések nagyon feláztatták a pályát. Akár kacsák is úszhattak volna pár méterre a pályaív mellett. A túl puha talaj miatt lépett vissza a versenytől vasárnap reggel két esélyes, War Artist és Triple Aspect is.

A pálya eleve mély talaját a Goldene Peitschét megelőző öt betétfutam lovai teljesen széttaposták. Az előző két évben a verseny lefutási ideje 1 perc 8 másodperc körül volt. Idén ugyanehez 3 és fél másodperccel több kellett, azaz a lovak kevésbé tudtak elrugaszkodni róla. Képletesen szólva száz méterrel többet futottak az 1200 méteres versenyben, legalábbis ami a futáshoz szükséges erőt illeti.

A pálya

A Preis des Casino Baden-Baden szoros befutója. Soumillon ebben a futamban ült először lóra, Rubianával negyedik lett (a képen alul, 2-es számmal).

A Preis des Casino Baden-Baden szoros befutója

Sok magyar jött el Dózinak drukkolni, az Alag zászló sem hiányozhatott.

Sok magyar jött el Dózinak drukkolni

Overdose a jártatóban nyugodtan viselkedett. Egyesek szerint túl nyugodt is volt, pedig korábbi versenyein ilyenkor már szakadt róla a veríték.

Overdose a jártatóban nyugodtan viselkedett


Amico Fritz, a későbbi nyerő.

Amico Fritz, a későbbi nyerő

Horváth Béla és Járai Zsigmond képviselték Overdose egyik tulajdonosát, a Pannónia Életbiztosítót.

Horváth Béla és Járai Zsigmond

Amikor Soumillon megérkezett a jártatóba, azonnal körbevette az összes riporter. A másik 13 zsokéra együttvéve is kevesebb figyelem jutott, mint rá.

Amikor Soumillon megérkezett a jártatóba, azonnal körbevette az összes riporter

Christophe Soumillon és Dr. Szmodits Zsolt, Overdose állatorvosa.

Christophe Soumillon és Dr. Szmodits Zsolt

Soumillon itt még nem sejthette, hogy később még négyszer fel kell ülnie Overdosera.

Soumillon itt még nem sejthette...

A közönség döbbenten figyelte a kivetítőn, hogy mi történik a startgépben.

A közönség döbbenten figyelte a kivetítőn, hogy mi történik a startgépben

Ez volt az a pillanat, amikor a mezőny eleje elment Overdose mellett, körülbelül 300-350 méterrel a cél előtt. Mindenki lélegzetvisszafojtva figyelte, mi történik, a nézőtéren egy másodpercre néma csönd lett.

A mezőny eleje elment Overdose mellett

A cél előtt pár méterrel. Soumillon az utolsó 50-en kiemelkedett a nyeregből és kiengedte Overdose-t, mert nem akarta kihajtani. Már nem lett volna értelme.

A cél előtt pár méterrel

A befutó. Soumillon szinte áll Overdose nyergében.

A befutó

Overdose a célvonalon.

Overdose a célvonalon

Soumillon összeszorított szájjal vezeti vissza Overdose-t a tribün elé.

Soumillon visszavezeti Overdose-t a tribün elé

2010.08.30 Forrás: PannoniaOverdose

Vissza Overdose főoldalára

 Lovasok.hu

Vissza Overdose főoldalára

Vissza a főoldalra






Hozzászólások:



Legtöbb lájkot kapott cikkeink:





















   
  tereplovaglás, fedett lovarda, lovas táborok, bértartás, csapatépítés a Bakonyban   Horze Lovasáruház   KLP   TAnita lovasbolt Érd   Barefoot   szerverbérlés, szerverhoszting, szerverüzemeltetés