|
 |
Overdose megőrizte veretlenségét
Dózi fél hosszal nyert Pozsonyban |

|
A régió legjobb sprinterei előtt, taktikus versenyzéssel nyerte Overdose 15 hónap kihagyás után első versenyét.
A verseny előtt Overdose még feltűnően izzadt, ami annak a jele, hogy elszokott a versenyzéstől, és a jártatót elhagyva szinte versenytempóban indult meg a startgép felé, nem volt könnyű visszafogni, hogy ne idő előtt adja ki magából az energiát.
A startot követően lovasa, az angol Gary Hind rögtön az élre tudott állni vele, és pozícióját meg is őrizte a kanyarban. Ez azért volt fontos pillanat, mert a Pozsonyban az ezer méteres távot nem egyenes pályán, hanem egy 180 fokban visszaforduló szűk kanyaron keresztül futják, így aki kívülre kerül, sokat veszíthet.
Overdose elsőként fordult a rövid, mindössze 400 méteres célegyenesre, ahol ugyan a többiek nagyon jöttek, de lovasa nem kért tőle többet, mint ami a futamgyőzelemhez feltétlenül szükséges volt.
Lovasát, az angol Gary Hind-ot zsokétársai a verseny előtt azzal froclizták, hogy tudja-e milyen másodiknak lenni, és tudja-e, hogy ma véget ér a karrierje, mert kikap, és soha többé nem kap jó lovat. A díjátadás után, amikor a többiek már zuhanyoztak, Gary a serleggel a kezében egy hatalmas ugrással érkezett a zsokéöltözőbe, és az egész épület beleremegett, amikor elkiáltotta Overdose nevét.
Mikóczy Zoltán a versenyt követő rövid sajtótájékoztatón megköszönte azt a feléjük áradó szeretetet amit mindenhol érzett ahol csak megfordult, mert ez kellett ahhoz a kitartáshoz, hogy ez a kis csapat átvészelje azt a rengeteg bajt és valóságos pechszériát, ami őket érte az elmúlt 15 hónapban. Ez adott reményt arra, hogy lesz folytatás. Ebből a betegségből nemhogy győztesen szoktak visszatérni a lovak a versenypályára, hanem sok esetben olyan súlyosan torzul a pataszerkezetük, hogy járni se tudnak. A németek nevezték csodalónak, amit ma láttunk, az a második csoda!

Overdose futamának hivatalos célfotója - kissé torzít, de ez így normális, ugyanis ezen a képen kizárólag az egyes lovak közötti különbség megállapítása a cél, részben oldalról, részben egy tükörből mutatva őket, hogy ott is meg lehessen állapítani a sorrendet, ahol valamelyik ló takarásban van.
A futam videója
2010. július 18. - Pozsony
CENA MYSA (Listed) 1000 m (10.000 EUR összdíjazás)
1. OVERDOSE - Gary Hind 2. BOSCHKA - Martin Srnec 3. ANOTHER TRUE STORY (GB) - Erwin Dubravka 4. LUNAR WIND (GB) - Jean Pierre Lopez 5. VÁROSBÍRÓ (IRE) - Václav Janácek 6. DE ROBERTO (IRE) - Zuzana Vokálková 7. FINAL FLASH (GER) - Jaroslav Línek 8. EL HADJI (CZE) - Rastislav Jurácek 9. MAHIKI (GB) - Varga Zoltán
Helyezés nélkül: MURANO (GER) Lejelentve: HEAT SET (FR)
Fél hosszal győz, majd nyak, egy és negyed hossz, két hossz, nyak, fél hossz, fejhossz, hat hossz Idő: 1:00,77 (13,51 / 22,44 / 24,82)
2010.07.18 Forrás: PannoniaOverdose
|