keresés a lovardák között


Peches vagy mázlista lovasbalesetek - II. Lajos
1526.08.29.

Készítette: Nagy Tibor

<< Vissza a Lovas Történelmi Emlékeink oldalára

Néhány közismert történelmi személyiség olyan lovas balesetét szeretném bemutatni, amely jelentős, esetenként végzetes hatással volt az adott személy, vagy az egész magyarság sorsának alakulására. Kezdjük az egyik legismertebbel, II. Lajos magyar királlyal.

II. Lajos magyar királyAzt már általános iskolában tanítják, hogy 1526. augusztus 29. én a mohácsi csatában a magyar sereg vereséget szenvedett a törököktől, a király, pedig menekülés közben belefulladt a Csele patakba. Belefulladt, de hogyan és miért? Ez már nem érdekli a történelem tanárokat, hiszen a többségük élő lóval még életében nem találkozott, nemhogy lovagolni tudna. A kortársakat viszont, ez igencsak foglalkoztatta. Olyannyira, hogy még összeesküvés elméleteket is gyártottak. A történetírás végül is, Brodarics István kancellárnak az elbeszélését fogadta el, amelyet más túlélők is megerősítettek. Nem foglak benneteket untatni a csata leírásával, csak az események megértéséhez feltétlenül szükséges néhány mozzanatot ismertetem.

Hogy festett ekkor egy páncélos lovag öltözéke? Nos, jó tudni, hogy a páncél alatt, egy párnázott, steppelt ruhát viseltek, hogy tompítsák a páncélra mért ütések erejét. Erre vették rá a zárt lemezpáncélt. Ez akár 30 kg is lehetett. Az így keletkezett bádogembert aztán egy csörlő segítségével emelték fel, majd eresztették bele a nyeregbe. Szóval, önmagától nemigen volt mozgásképes. Lajosunk, aki 20 éves, vékony dongájú fiatalember volt, lehetet vagy 60-65 kg. Így bebugyolálva, talán 90 - 95 kg. Mellesleg a fennmaradt feljegyzések szerint, kedvelte a vadászatokat, és jó lovas volt.

Mit tudunk a lováról? A feljegyzések szerint Friseusnak hívták. A neve alapján ez egy fríz ló volt. Nos, egy fentebb leírt 100 kg körüli bádogember alá parádézásra éppen megfelelő választás, különösen, ha az emberhez hozzá számoljuk még a tetemes súlyú nyerget, és a lóra aggatott, a ló testét védő vértet is. Ez újabb 40-50 kg a ló számára. Ha viszont azt nézzük, hogy a II. világháborúban, a sokkal strapabíróbb, és mozgékonyabb magyar félvérek teljes menetfelszerelésben majdnem ugyanennyit cipeltek, akkor egy kétes kimenetelű csatában, egy fríz, nem a legszerencsésebb választás volt – amint azt a későbbi események igazolták is.

Fontos még tudni, hogy az ütközetet megelőző napokban kiadós esőzések voltak, aminek következtében a talaj erősen felázott, a Dunába torkolló kisebb patakok és vízmosások, pedig megduzzadtak, illetve megteltek vízzel. De lássuk, mi is történt azon a bizonyos napon.

1526. augusztus 29.-én, egész nap tikkasztó hőségben, ütközetre készen, csatarendbe felsorakozva ácsorgott a magyar csapat a mohácsi síkon. A törökök, csak késő délután érkeztek meg. A hadtörténészi elemzések szerint, a magyar csapat azt szerette volna kihasználni, hogy a beérkező török sereg ne, vagy csak fokozatosan tud felfejlődni a küzdelemhez, ezért támadást indított. A nagy lendülettel megindított roham kezdeti sikereket hozott, ezért az első sorokban küzdő fővezér, üzent a tartalékban álló királynak, hogy ő is jöjjön előre, és támadjon.

középkori nemesi öltözék - fríz lovonA király ezt meg is tette, de mire a csatatéren üzeneteket továbbító lovas küldöncökön keresztül ezt letárgyalták, és megindult a király, addigra beérkezett a török tüzérség is. Ez eldöntötte a csatát. A magyar sereg egy része fejveszett menekülésbe kezdett. Egy részük viszont kitartott, és ott pusztult. A menekülők között volt a király is. Ahogy már fentebb említettem, ő maga egy kb. 30 kg –os vértben, a nem igazán galopp pályára való alkatú lova, pedig ugyancsak páncélba burkolva, cca. 130–140 kg –ot cipelve próbált menekülni. Tovább rontotta az esélyeit, hogy a személyes védelmére kirendelt testőrző csapatot - a király jóváhagyásával - a csata elején ütközetbe vezényelték a király mellől. A király mellet mindössze 2-3 fő maradt. Az ütközet alatt pedig, ezeket is küldöncnek használták. Amikor pedig menekülésre fordult a dolog, valószínűleg, már mindenki csak magával törődött.

A mohácsi csatáról a leghitelesebb egykorú beszámoló Brodarics István királyi kancellártól származott. Jelen volt a csatában és saját szemével látta az egész ütközetet. Munkája Krakkóban, 1527-ben,  Igaz történet a magyarok és Szulejmán török császár mohácsi ütközetéről címmel jelent meg. Brodaricsot, I. Zsigmond lengyel király szólította fel, hogy írja le részletesen, hogyan halt meg unokaöccse, II. Lajos a csatában. A rokoni szálak mellett, valószínűleg az is motiválhatta, hogy szerette volna megkaparintani a magyar trónt, s tájékozódni kívánt a Mohács utáni magyar helyzetről.
Brodarics szerint, már a csata előtt is heves vita folyt a király személyéről. Akadt olyan vélemény is, amely szerint jobb volna, ha a király néhány ezer válogatott vitézzel a csatától távol maradna. Végül azt a döntés hozták, hogy a király őrzésére egy külön testőrző csapatot hagynak „és ha valami baj történnék, és úgy látnák, hogy mind a királyt, mind a sereget olyan veszély fenyegeti, aminek jóvátételére már nincs remény, a had közepéből kiragadva magukkal vigyék.”  Ugyanakkor megemlíti még, hogy a király őrzésére rendelt három jeles férfiú, Ráskay Gáspár, Török Bálint és Kállay János alá kifejezetten gyors, a menekülésben használatos lovakat rendeltek. Ez a megjegyzése később olyan vádaskodásoknak is alapjául szolgált, miszerint a testőrzők sorsára hagyták a királyt.
Magát a tragédiát így írta le: „A szabályos ütközet másfél órán keresztül tartott. Abban a vizenyős mélységben is jó néhányan pusztultak el, ott, Mohács fölött fel mérföldnyire egy falucska alatt, melyet Cselének nevezünk, és amely környék akkor a Duna áradása miatt a szokásosnál több víz alatt állt, egy meredélyes szakadékban találták meg a király testet, akiről némelyek azt mondták, hogy maga is amott esett el, itt fulladt vízbe lovastul úgy, ahogy volt, fegyverben, amely helyen sokan mások is elvesztek…”
Antonio Giovanni da Burgio
pápai nunciusnak (követnek), a csatavesztés után szeptember 5. én Bécsben íródott beszámolója, összecsengett Brodaricséval:  „menekülés közben elérték a Duna egy kis ágacskáját, de amikor át akartak kelni, a király lova megbokrosodott, felágaskodott a vízben, őfelsége pedig, kinek nehéz volt már a páncél, s fáradt is volt, leesett és belefulladt abba a patakba.”
Ezt a változatot erősíti meg egy ismeretlen, ám a csatában részt vevő német levélíró is, aki a következőképpen számolt be az esetről: „A futásnál a király egy patak átugrásakor lováról hátrafelé lebukott s a vízbe fulladt; ez idő óta a királyt többé senki se látta.”
Johannes Cuspinianus, aki a leglelkesebb híve volt a Jagellók és a Habsburgok szövetségének, igy írja le: „A szétbomlott hadsereg magával ragadta az övéi által rosszul őrzött királyt, aki mindenki várakozása ellenére beleugratott egy tóba, amit a Duna kiöntése alkotott. És most nem voltak, akik a szentséges királyt megszabadítsák fegyverétől, alámerült a vízbe, és a tó elnyelte.”

II. Lajos halálát jóval később a török történetírók így írták le: „A szerencsétlen király pedig, miután két helyen súlyosan megsebesült, sebesülten és erőtlenül, még meglévő csekély életerejével egész este futott, s mikor a Sárvíz nevű folyóhoz érkezett, nem bírván semmit sem segíteni magán, lovastul, fegyverestül a vízbe merült és így ama csoporthoz csatlakozott, amely szinten a vízbe veszett.” ... „A szégyen tüze égetvén hitvány lelkét, lovastul, fegyverestül a vízbe ugrott s azok számát szaporította, akik elestek vagy vízbe fúltak.”

Valószínű, hogy ezeket az információikat, a későbbiek során, a szultáni udvarban megforduló kortárs magyar uraktól szerezték, mert a győztes Szulejmán szultán fethnáméja (győzelmi jelentés), amelyet a mohácsi győzelem után a birodalom kormányzóihoz küldött (1526. augusztus 29–szeptember 7.) bizonytalan volt Lajos sorsát illetően: „a gonosz király ez elvet követte: Nyertes az, aki a fejét menti. Azonnal megfutott a csatatértől. A müszülmán harcosok űzőbe vették a gonosz sereget, legtöbbjét kardra hányták, más részét pedig a Dunának űzték és belefullasztották, mint Fáraó népét. Bánjaiknak és vezéreiknek fejét levágták (…) Magáról a királyról nem lehet tudni, hogy meghalt-e vagy életben van.”

II. Lajos holttestének megtalálása - Székely BertalanA budai fethnáméja (1526. szeptember 23.) megerősítette Tomory Pál fővezér halálát, ugyanakkor Lajosról még mindig nem tudott semmit: „Ebben a csatában a papnak s a többi nemzetek bánjainak fejeit levágták. Azonban a király, mikor már beleesett a vereség hálójába, az esthomály védelme alatt kiszabadult belőle és elfutott.”
Figyelemre méltó, hogy három kortárs török történetíró szerint is, a menekülő Lajos megsebesült. Ugyanakkor, Thurzó Elek tárnokmester szeptember 29-én levélben számolt be I. Zsigmond lengyel királynak. Ebben azt írja, hogy Lajos sértetlenül került ki a csatából, ám lova súlyosan megsebesült. Menekülés közben át akart ugratni a Duna egyik ágán, ám lovával együtt a vízbe bukott és belefulladt.
Fazio di Savoia velencei kém szeptember 17. –én kelt jelentése, viszont ettől eltérő változatban adta elő a tragédiát. Szerinte a király egy mocsáron átlovagolva süllyedt, és segítségért kiáltott. Kísérői lovat cseréltek alatta, de azzal is megrekedt a mocsárban. Ismét segíteni próbáltak rajta, de amikor levették róla a sisakot, meghalt. A kém szerint nem tudni bizonyosan, hogy a sebe ölte meg, vagy a félelem, vagy a kétségbeesés.

Holtestét másfél hónappal később találták meg, és Székesfehérváron, a magyar királyok temetkezési helyén temették el. Személyét egészen a közelmúltig negatív színben igyekezett bemutatni a magyar történetírás. Az elfogulatlan történészi értekezések szerint viszont egy szimpatikus, kötelességtudó államférfi volt, akit a sors megoldhatatlan feladatok elé állított. Tény, hogy nem volt egy Hunyadi Mátyás kaliberű karizmatikus személyiség, de nem is álltak mögötte olyan erők, mint annak idején Mátyás mögött. Kétségbeesésében sokszor személyes példamutatással próbált előljárni. Ezzel azonban környezetében csak kevesekre hatott. Valószínűleg, a mohácsi csatában való személyes részvételével is a széthúzó, saját hasznát leső magyar főúri társadalomnak akart példát mutatni.

Fríz kép forrása: www.desktopnexus.com





Cikkajánló:


Hozzászólások:

























   
Horze Lovasáruház   KLP   Lovasvilág Lovasbolt   Decathlon   Tanita Lovasboltja   szerverbérlés, szerverhoszting, szerverüzemeltetés