keresés a lovardák között
Főoldal   »   Híres lovak   »   Overdose



Overdose Németországban kezdi az évet

Ugyan már korábban is felmerült e lehetőség, bizonyossággá csak most vált: Overdose az év első két hónapját Hoppegartenben tölti, hogy Ribárszki Sándor felügyelete alatt végezhesse a 2010-es szezon versenyeire történő felkészülésének első komolyabb munkáit. Ovedose hivatalos weboldalán Mikóczy Zoltán nyilatkozott arról, meddig marad lova Németországban, és a jövőben miképpen biztosítható, hogy Overdose továbbra is magyar színekben versenyezzen.

Hogy van most Overdose?

Dózi állapota lassan, de folyamatosan javul. Eljutott oda, hogy már nyereg alatt sétál... Ez azt jelenti, hogy felnyergelik, de lovas még nem ül rá, továbbra is száron vezetve sétáltatják.
Január nyolcadikáig így is marad. Előző nap, pénteken fogják újrapatkolni, és másnap már ügethet, magától értetődően lovassal a hátán.

Ez egy hatalmas lépés immáron sok-sok hónapos rehabilitációjában, de az sem mindegy, hogy kivel és hol...

Ribárszki Sándorral és Budinszki Barbarával Hoppegartenben.

Tehát Overdose Németországban kezdi felkészülését a 2010-es szezonra?

Hosszú mérlegelés után azt a döntést hoztam, hogy mindenképpen a megszokott csapat kezében maradjon Overdose, amikor az első komolyabb munkákat végzi. Ők ismerik a legjobban, és mivel Ribárszki Németországban vállalt munkát, egyelőre ez az egyetlen lehetőség.

Így nem kerül veszélybe, hogy a jövőben is magyar színekben versenyezzen?

Overdose januárban és februárban rehabilitációja részeként tartózkodik a hoppegarteni tréningtelepen. Annak semmi akadálya sincs, hogy ez össze legyen kötve lassú felkészítésével, vagyis hivatalosan nem kerül Ribárszki tréninglistájára, már csak azért sem, mert ő már megszerezte a német licencet. Két hónap áll rendelkezésünkre, hogy megtaláljuk azt a megoldást, ami lehetővé teszi, hogy legalább az első versenyéig Sándor segítségét igénybe vehessük.

Ez jelentheti azt, hogy valahogy meg lehet találni a módját, hogy Overdose Hoppegartenben készülhessen később is, de magyar színekben futhasson? Illetve ha ez nem sikerül, akkor Overdose visszatér Alagra, és Ribárszki valamilyen szinten részt vesz a felkészítésében?

Ha hoppegarteni tartózkodása akadályozná, hogy magyar színekben versenyezzen, akkor mindenképpen visszatér Alagra, hogy magyar tréninglistán szerepeljen.

Overdose a 2009-es évét Magyarországon kezdte, nyáron előbb Franciaországba, majd Angliába vitték gyógykezelésre, onnan hazatért, most ismét elutazik, ezúttal Németországba, ahonnan lehet, hogy megint hazatér, hogy innen utazzon Franciaországba vagy Angliába versenyezni. Nem túl megterhelő számára ez a sok utazás?

Dönteni kellett. A menedzsment pedig úgy ítélte meg, hogy most az a legfontosabb, hogy az őt ismerő személyek kezdjék meg vele a munkát, és lássák el a mindennapos teendőket Overdose körül. Mindent elkövetünk, hogy ez az utazás ne terhelje meg túlságosan, s ne váltson ki nála semmiféle negatív hatást.

Milyen körülmények várják Hoppegartenben?

Ez az egyik legészakibb német versenypálya, Berlin közelében. I. Vilmos császár és Bismarck kancellár alapította 1868-ban, egy időben a Német Derbyt is itt futották, majd az NDK idejében helyt adott a keleti blokk legjelentősebb nemzetközi galoppversenyének, a Szocialista Országok Nagydíjának is. Jelenleg negyven versenyistállónak ad otthont körülbelül 800 versenylóval.

Az elmúlt két évben teljesen fel lett újítva, nemcsak a pálya, de a kiszolgáló létesítmények is. A közelmúltban egy új befektető kezébe került, ezé a társaságé többek közt a Sport-Welt galoppszaklap kiadási joga is, tehát nemcsak tőkeerős a cég, de szakmán belüli is. Európai mércével is átlagon felüli körülményeket teremtettek.

A saját szemeddel meg tudtál már győződni a hoppegarteni körülményekről?

Eddig még nem, de bárki, akivel beszéltem, és járt már ott, igen elismerően nyilatkozott. A vezető cseh és szlovák trénerek is elsőrangúnak minősítették.

Akkor némi kockázatot mégiscsak rejt az utazás. Ugyan nem az ismeretlenbe mentek, de ez mégsem ugyanaz, mint egy régóta, alaposan ismert helyszín.

Ribárszki szavában, és az említett, a közép-európai elitbe tartozó trénerek véleményében feltétlenül megbízom. Az ottani vezetők is kiemelt figyelmet fordítanak Overdose érkezésére. Hoppegarten egyedüli hátránya, hogy elég távoli a német galopp vérkeringésének központjaitól. Baden-Baden, Hamburg, München, azaz a legrangosabb versenyeknek otthont adó pályák mind messze vannak. Ez azonban minket nem érint, mivel mi nem versenyezni visszük Németországba a lovat.

Mikor indul Dózi Németországba?

A tervek szerint január 4-én hétfőn, néhány másik ló társaságában, akik szintén Ribárszkihoz kerülnek. Persze, ha az időjárás nem szól bele, mert azért mégiscsak tél van.

Mit kíván a jövő évre?

Legelőször is szeretném megköszönni annak a csapatnak a munkáját, akik gondoskodtak Overdose-ról, amíg én hátráltatva voltam. Nélkülük, most nem biztos, hogy ilyen felhőtlenül beszélgethetnénk, ha egyáltalán volna miről. Köszönettel tartozom Dózi rajongóinak türelmükért és olykor túláradó szeretetükért, a CIG Biztosítónak töretlen bizalmáért, és a sajtó munkatársainak, akik annak ellenére szívükön viselték Overdose sorsát, hogy idén csupán egyetlen versenyben futhatott. Mindannyiunknak azt kívánom, hogy 2010 végre csak a versenyekről szóljon. Mi mindent meg fogunk tenni, hogy Overdose zavartalanul készülhessen fel a szezonra és a lehető legjobb kondícióban, egészségesen állhasson starthoz, hogy a remélt sikerek csak rajta múljanak. Szóval mi még egy pár hónapig hűtjük a pezsgőt.

2010.01.01 Forrás: PannoniaOverdose

Dózi Budinszki Barbara és Ribárszki Sándor társaságában Alagon

Vissza Overdose főoldalára

 Lovasok.hu

Vissza Overdose főoldalára

Vissza a főoldalra






Hozzászólások:



Legtöbb lájkot kapott cikkeink:





















   
  tereplovaglás, fedett lovarda, lovas táborok, bértartás, csapatépítés a Bakonyban   Horze Lovasáruház   KLP   TAnita lovasbolt Érd   Barefoot   szerverbérlés, szerverhoszting, szerverüzemeltetés