| Hannoveri Szövetség - Siker az Egész Világon
|

|

|

|

|
|
Aktuális Hírek, Események
Hannoveri ló vásárlására a legjobb alkalmak a Verdeni Árverések. A széles kínálat mindenkinek tartogat valamit: Csikók, Tenyészkancák, Mének vagy Hátaslovak minden célra. A kollekciót videókkal megtekintheti az alekszilovaskozpont.hu internetes oldalon, amely változatos hátaslovakat kínál minden lovaglási igény számára, és minden vásárlói kívánságnak megfelel, kezdve a 3 éves fiatal lovaktól egészen a versenyzésre felkészített sportlovakig. Sok lónak van már verseny tapasztalata, több kanca pedig már teljesítette kancavizsgáját és állami elismerés várományosa.
II. Alsfeldi Advent , 2010.11.19. a Hannoveri Szövetség rendezésében.
A 2009-es sikeres premiert követően a Hesseni Lovascentrumban másodjára rendezik meg az Alsfeldi Adventet, melyre november 20-án kerül sor. A Hannoveri Szövetség felelős munkatársai egy vonzó és sokoldalú kollekciót állítottak össze. A ráhangolódás jegyében november 19-én tenyésztői estre kerül sor.
A 2. Alsfeldi Adventen majdnem 40 darab három és hat éves kor közötti Hannoveri lovat kínálnak megvételre. A lovak kiválogatása során hangsúlyt fektettek a sokoldalúságra. A legfeltűnőbb díjlovak közé tartozik Let's Dance. A London Swing/Silvano származású 4 éves pej (tenyésztő: Reiner Bechstein, Alheim) elasztikus mozgásával hívja fel magára a figyelmet, már meg is nyert egy vizsgát és mindenképp nagyon ígéretes díjlónak nevezhető. Avanti már pár sportos lépéssel előrébb tart: a Wilhelm és Peter Lamberth viernheimi tenyészetében született hat éves Askari/Feuerwerk származású ugróbajnok már egészen M osztályig szerzett arany szalagokat Roland Ihringgel a nyergében.
A lovak november 8-ától állnak kipróbálásra készen az Alsfeldi Lovascentrumban. A november 19-ei tenyésztői estén 19 órától a kollekció válogatott lovai, valamint hesseni tenyész- illetve sportló mintaképek kerülnek bemutatásra. Többek között D-Online, a dillenburgi fedezőmén és fia Denver B is fellép majd. Tipikus hesseni ételek és italok, illetve egy kis adventi vásár teszik kerekké az estét.
November 20-án 15 órai kezdettel Friedrich-Wilhelm Isernhagen fogja elárverezni a fiatal tehetségeket új gazdáiknak.

Programterv:
|
Nov 8, H |
|
Lovak beszállítása |


|
|
Nov. 9-12, K-P |
08:30 |
Szoktató edzés, végül szabadon ugratás (kedd) |
|
Nov 13, Szo |
10:00 |
Összes aukciós ló első bemutatása nyereg alatt |
|
Nov.14, V |
11:00 |
Szabadon ugratás |
|
utána |
Díj-, és ugrólovak bemutatása |
|
Nov. 15, H |
10:00 |
Aukciós lovak nyereg alatti bemutatása |
| Nov. 16, K |
10:00 |
Aukciós lovak nyereg alatti bemutatása |
| Nov. 17, Sze |
17:00 |
Díj- és ugrólovak bemutatása |
| Nov. 18, Cs |
10:00 |
Aukciós lovak nyereg alatti bemutatása |
| Nov. 19, P |
10:00 |
Szabaton ugratás |
|
12:30 |
Egyéni tréning azonnali kipróbálási lehetőséggel |
|
20:00 |
Gálaest |
| Nov. 20, Szo |
11:00 |
Aukciós lovak pályán történő nyereg alatti bemutatása |
|
15:00 |
Árverés kezdete | |
|
Az ön partnere a Hannoveri Szövetségnél: Szűcs Judit - +36 203891590 alekszilovaskozpont.hu, hannoveraner.com, alekszilovaskozpont@gmail.com
Használja ki az a Verdeni Árverések előnyeit: - Megfigyelési lehetőség minden nap - Nyilvános időbeosztás /a tréningeket illetően/ - Kipróbálási lehetőség bármikor egyeztetés szerint - Objektív, a tulajdonostól független szaktanácsadás - Teljes körű állatorvosi vizsgálat.
|
|
Árverések és események időpontjai 2010-ben:
- Április 9-10. Elit árverés – Hannoveri Hátaslovak és csikók - Május 7-8. Májusi Árverés – Hannoveri Hátaslovak - Május 10-15. Szabadidőló eladó hét – Hannoveri Szabadidőlovak - Július 23-24. Nyári árverés – Hannoveri Hátaslovak - Augusztus 4-8. Nemzetközi Díjló és Ugróló fesztivál – Fiatal Díjlovak Világbajnoksága, Hannoveri ugrólovak schampionátusa, Nemzetközi díjlovagló és díjugrató nagydíj. - Augusztus 20-22. Elit Csikó és Tenyészkanca Árverés - Október 8-9. 123. Elit Csikó- és Hátasló Árverés - Október 21-23. Ménkörung és ménvásár - November 05-06. Elit hátaslóárverés - November 19. II. Alsfeldi Advent |
Eredmények a november 05-06-ai Elit Hátaslóárverésről
A Hannoveri Szövetség Verdenben rendezett Novemberi Árverése sikeresen zajlott. A 14.500 eurós átlagár a második legmagasabb a novemberi árverések történelmében. A legmagasabb árat Calidian Sun érte el, aki 41.000 euróért került kolumbiai tulajdonosához.
A 91 eladott Hannoveri hátasló magas érdeklődésre talált: a fiatal lovakért vásárlóik átlagosan 14.566 eurót fizettek. A legdrágább áron elkelt díjló a nagyon elegáns, Calido/Saskan származású szürke kanca, Calidian Sun lett (tenyésztő: Dieter Rippe, Nienburg, kiállító: ZG Rippe & Lachnit, Nienburg). Kolumbiai sportlovasok 41.000 eurót fizettek a kitűnő mozgású lóért. Az ugrólovak közül a Cornet Obolensky/Landgold származású Cornet's Gold (tenyésztő: Inge és Helmut Kruse, Walsrode, kiállító: ZG Kruse, Walsrode) érte el a legjobb árat. Egyesült Államokbeli vásárlói 38.000 eurót adtak a 4 éves lóért.
Dr. Günther Friemel, az aukció vezetője így foglalta össze az eseményeket: "Nagyon örülünk annak, hogy sok lovat adtunk el ambíciózus lovasoknak, akik új szerzeményeiket tovább fogják képezni." A külföldi vásárlók, mint mindig, ezúttal is nagyra értékelték a Hannoveri lovakat. 15 nemzet vásárolt be Verdenben, 42 ló hagyja el Németországot. Dr. Werner Schade, a tenyésztésvezető és ügyvezető pozitív mérleget vont: "Az őszi szezon az Elit-Árveréssel és a Ménvásárral vett erős kezdetet és ez a trend a Novemberi Árverésen is folytatódott."
Az idei év befejező árverése a 2. Alsfeldi Advent lesz, melyet November 19-20. közt rendeznek. "Egy nagyon értékes kollekcióval optimistán lendülünk át Verdenből Hessenbe az év utolsó árverésére."
>> Korábbi hírek a hannoveri lovak Magyarországon elért sikereiről.
>> Beszámoló és eredmények korábbi hannoveri árverésekről
Beszámolók, eredmények korábbi Hannoveri Árverésekről, Rendezvényekről
|
Elit Hátasló Árverés |
|
Hátasló Árverés |
|
Csikó és Tenyészkanca Árverés |
|
Ménkörung és Ménvásár |
|


|


|

|

|
|
|
|
|
|
Az elit árverés a leghíresebb Verden-i árverés, melyet évente kétszer rendeznek meg, ápr. és okt. közepén. Egy tapasztalt csapat folyamatosan lovagolja a lovakat, a tréningek nyilvánosak, lehetőség van a lovak megfigyelésére ill. kipróbálására. |
Az átépítések első szakasza a Niedersachsen csarnokot is érinti, így az aukció most a Hannoveri Lovagló- és Hajtóiskola istállóiban kerül elhelyezésre. "Az árverés helyszíne változik, a szolgáltatás marad". A tréningek, és lovak nyílvánosak. |
A csikók mindig árverezésük napján érkeznek. A Szövetség megbízottai és a Verdeni válogató bizottság a körút során Niedersachsen és Hessen között 36 helyszínen válogatnak, és csak a legjobbakat engedik be az Árverésre. |
Ménkőrung és ménvásár egy nagyon különleges rendezvény, a tenyészév lezárásának a csúcspontja. Kőrungolt és nem kőrungolt 2,5 éves méneket egy árverés keretén belül adják el, amit minden év október végén rendeznek meg.
|
|
|
|
|
|
>> Elit árverések |
>> Hátaslóárverés |
>> Csikó, és kanca árverés |
>> Ménkőrung és ménvásár |
|