keresés a lovardák között


Akadályverseny
Alagi telep, Nemzeti Lovarda, Kincsem park – sorsukra várva

Minek tartson lovat az állam? Minek pénzeljen olyan intézményeket, amelyek a világ más részein nyereségesen működnek, a saját lábukon állnak? Legyen tekintettel talán a dicső múltra? Ha arra nem is, talán lehetne arra az örökségre, amelyet eleink ránk hagytak. A Kerepesi úti ügetőpályán már épül a pláza. A mellette levő Nemzeti Lovarda pedig megkapta a levelet, hogy készüljön a bezárásra. Hamarosan eladásra kínálják a Kincsem parkot és az alagi telepet is. Itt van tehát az ideje, hogy összefogjanak a ló- és lovassport érdekképviselői, megvédjék, megtartsák, ami még megmaradt.

Magyarországon ma veszélyben van minden állami intézmény, amelyiknek az ingatlana értékes. A kormánynak pénz kell, azt pedig a legkönnyebben valóban úgy lehet előteremteni, ha eladják a nemzeti örökséget, tekintet nélkül arra, hogyan, milyen célzattal és mekkora áldozattal szerezték az ősök. A Budapesti Ügetőverseny Egyesület 1932–33-ban azzal a feltétellel kapta meg a fővárostól a lóvásártér területét versenyek rendezésére, hogy ott lovaspályát, fedett lovardát is építsen. A Magyar Lovar Egylet 1890-ben azért vásárolta meg az alagi homoktengert, hogy azon korszerű idomítótelepet és munkapályákat, istállókat létesítsen. Mindezek egykor magánpénzből épültek a köz érdekében. Kérdés, van-e joga egy alkalmi, négy évre választott kormánynak, hogy elherdálja az évszázados javakat.
Nem demokráciában honos eljárás, közelmúltunk történetében azonban nem idegen elem, hogy a döntéseket ott „fönn” anélkül hozzák, hogy előtte bárki érintettel konzultálnának róluk. Az ügymenet így tűnik a legegyszerűbbnek és leggyorsabbnak, igaz, demokráciában éppen így lehet a leghamarabb komolytalanná is válni. Az élet ugyanis nem iroda, egy intézmény jövője, sorsa nem akta, hanem bonyolult érdekek élő szövete, és az érdekek kikövetelik a maguk helyét. Amikor tavaly decemberben elkezdődött a Nemzeti Lovarda kálváriája, még csak tippelni sem lehetett, mi lesz a történet vége. Hát talán nem az lesz, amire a történetírók eredetileg gondoltak.

A Nemzeti Lovarda Budapest szívében, a Kerepesi úton nemcsak verseny- és tenyészlovak, kezdő lovasok, lovas rendőrök és élsportolók otthona, hanem a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) szakiskolája is. Lótenyésztőket, belovaglókat, lovastúra-vezetőket, patkolókovácsokat képeznek. Pontosabban képeztek. Benedek Fülöp államtitkár 2006. december 6-án írt levelében ugyanis arról tájékoztatta a lovarda igazgatóját, Prutkay Zoltánt, hogy finanszírozási és egyéb (?) okok miatt a minisztérium vezetése úgy döntött, a szakiskolában nappali tagozaton tanuló diákokat 2007. január 1-jétől a váci Táncsics Mihály Mezőgazdasági Szakközépiskola veszi át. Most nemcsak arról van szó, hogy egy iskolát három héten belül kellett volna felszámolni, költöztetni, hanem arról is, hogy tanév közben iskolát megszüntetni a törvény szerint is tilos. Arról nem beszélve, hogy a váci iskola nem is tudta átvenni a huszonnyolc pesti diákot. Nem sokkal később egy hosszabb főosztály-vezetői levél érkezett a minisztériumból, amelyben tájékoztatták az igazgatót a szakiskola jogutódlással történő megszüntetéséről, de az nem szerepelt benne, hogy ki lenne a jogutód. A főosztályvezető felszólította az intézményt, hogy gyorsan és szakszerűen készítsen össze minden, az iskola megszüntetéséhez szükséges dokumentumot.
Illúzió ekkorra már alig maradt. Csak a megrögzött derűlátók hihették, hogy az iskolabezárást nem követi a Nemzeti Lovarda bezárása is. Az intézmény több mint tíz évig tartozott az állatorvos-tudományi egyetemhez, de 1999-ben, amikor az átkerült az oktatási minisztériumhoz, az FVM a lovardát nem adta vele. A szakmai kapcsolat azonban megmaradt. Fodor László, a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Karának dékánja, menteni kívánva a menthetőt, január 8-án levelet írt, amelyben összefoglalta, milyen szerepet játszik oktatásukban a Nemzeti Lovarda, hogyan segíti – éppen fizikai közelsége okán – a gyakorlati állatorvosképzést, és rögzítette: „A Nemzeti Lovardában számos speciális, az országban máshol nem folyó, jellegénél fogva nem tömeges, de mégis aligha nélkülözhető képzés történik… Amennyiben a Nemzeti Lovarda kérésünknek megfelelően ismét az állatorvos-tudományi kar és a Szent István Egyetem része lesz, töretlenül, sőt szakmailag megerősödve folytatódhatnának a Nemzeti Lovardában ma is folyó iskolarendszerű és önköltséges tanfolyami képzések.” A dékán kitért arra is, hogy a lovas szakemberek képzése és továbbképzése a vidék megtartó erejének és minőségi fejlődésének egyik lehetősége. Ha odatesszük emellé, hogy az idei a lovas turizmus éve, s hogy Magyarországon a lovagláshoz kapcsolódó idegenforgalomnak páratlan lehetőségei vannak, nehezen érthető, miért nem lát az állam üzletet, de legalábbis nemzetgazdasági hasznot e szolgáltatási ág szakembereinek képzésében.
A gyorsvonat azonban – ekkor még úgy tűnt – nem tud megállni. Benedek Fülöp 2007. január 11-én kelt levele egyértelműen fogalmazott: haladéktalanul el kell kezdeni a bérleti és lótartási szerződések, a szolgálati lakások bérletének felmondását, a dolgozók elbocsátását, a saját tulajdonú állatok és ingóságok értékesítésére, illetve egyéb hasznosítására vonatkozó javaslatokat pedig január 25-ig kell kidolgozni.
„Tavaly a költségvetésünket a felére, 180 millióról 90 millióra csökkentették, de ezt még valahogy túléltük – mondja Burucs Balázs, a lovarda igazgatóhelyettese. – Alakult egy Nemzeti Lovardáért Alapítvány, hogy segítsen megmenteni, esetleg átvegye az intézményt, de ez nem lenne jó megoldás, hiszen akkor itt csak egy bértartóhely maradna. Jelenleg ez a lovastársadalom egyetlen budapesti lovaspályája, az öttusasport lovasbázisa, itt treníroznak a rendőrlovak, itt folyik a szakemberek képzése, itt zajlanak az állatorvosi egyetem állattenyésztési és anatómiai gyakorlatai. Mindez együtt a Nemzeti Lovarda, amelyhez egykor a lovak termelték ki a pénzt. Ha eladják, a lovastársadalmat kirekesztik a vagyonából. Ha pedig sikerülne ismét az egyetemhez kerülnünk, könnyebben jutnánk pályázati pénzekhez is, hogy megőrizzük és fejlesszük az örökséget. A Nemzeti Múzeum is ott nemzeti múzeum, ahol van. A Nemzeti Lovardának meg itt a Kerepesi úton a helye.”
A Keleti pályaudvar mellett, a Kerepesi út elején lévő területen 1878 óta élnek lovak. Jelenleg 98 lovat tartanak, közülük 21 a Magyar Öttusaszövetség, 50 pedig az állam tulajdona, a többit bértartásban gondozzák. Ami egykor a város széle volt, ma már a belváros része. Az évtizedek során a terület körbeépült, a lószag talán zavarja a kényesebb orrúakat, de gyanítható, hogy nem ez a gond. Egy hat-hét milliárd forint értékű, hathektáros ingatlanról van szó, amely kívánatos befektetés, ugyanakkor jelentős bevételt hozhat a kormány megszorító csomagja miatt pénzhiánnyal küszködő mezőgazdasági tárcának. Ilyen esetekben nem azon szokás gondolkodni, hogyan lehetne fejleszteni a Nemzeti Lovardát, amely felújítva unikum lehetne a város közepén, hanem hogy mennyit lehet rajta spórolni. Pedig ha a bécsi Burgban elfér a spanyol iskola, miért ne férne el a Kerepesi úton a mi Nemzeti Lovardánk? Persze nem a mai siralmas állapotában. Fejlesztésre, beruházásra évek óta egyetlen fillért sem adott a gazda.
Ha nem is legfényesebb napjait éli, attól még érték az érték. A műemlékesek nemrég kezdeményezték az 1932–33-ban épült központi épület és a még eredeti istálló védettségét, ami korlátozhatná az ingatlanbefektetők építési kedvét, a tattersall szakmai dokumentációját azonban valakik valahol kiszedték a csomagból, így nem jutott el a kulturális miniszter asztaláig. Talán csak nem azok, akik kitervelték a lovarda rapid felszámolását és eladását? A mai állás szerint erre még egy ideig várniuk kell. A lovasok ugyanis nem hagyják magukat. Ha létrejön a megegyezés, a gödöllői Szent István Egyetem átveheti az FVM-től az intézmény működtetését, ami még nem jelenti annak a garanciáját, hogy maradhat is a Kerepesi úton. Túl kívánatos az a hathektáros ingatlan, igazán csinos lakótelepet lehetne rá építeni. Ám aki időt nyer, életet nyer. Reménykedhet, hogy a bakónak lejár a megbízatása.

Alagon is a bizonytalanság az úr. A Dunakeszihez tartozó lovastelep, a galopplovak szállás- és idomítóhelye 1890 óta a lóversenysporté. A Magyar Lovar Egylet ekkor vásárolta meg a Károlyi-birtok egy részét tréningpálya céljára, és építette fel mindazt, ami máig ott látható és használható. Jelenlegi gazdája, a Nemzeti Lóverseny Kft. az ÁPV Zrt. tulajdonában van, és annyi tudható, hogy márciusra tervezik a lóversenyfogadás, a lóversenyrendezés és a hozzá tartozó ingatlanállomány koncessziós pályázatának kiírását. Ebbe beletartozik az újjáépített Kincsem park Budapesten, az Albertirsai úton (80 hektár), valamint az alagi pálya még megmaradt része (110 hektár). Az alagi téli pálya ötvenkét hektáros területe már magánkézben van. Bár a tavaly tavaszi választási kampányban minden helyi politikai erő azt hirdette, hogy élete és vére árán megvédi az alagi lovastelepet, nem engedi, hogy a helyén lakópark épüljön, a választás utáni tettek nem erre utalnak. A dunakeszi képviselő-testület elé már került olyan javaslat, amelyik belterületbe kívánná vonni, egyelőre még csak a téli pálya ötvenkét hektárját. Nincs ezen mit csodálkozni, Dunakeszin minden talpalatnyi helyen lakópark épül.
„A lóversenyzés jelenleg valóban veszteséges – mondja Bus Antal, az alagi telep vezetője –, mert nagyon kevés Magyarországon a fogadóiroda, és a fogadásból befolyó pénznek is csak kis része a versenyrendezőé. A lóversenyzés ötven évig a tűrt kategóriába tartozott, úri huncutságnak tartották, így a becsületét is vissza kellene újra állítani. A tulajdonosok között kevés az ismert, igazi húzónév. Az a réteg pedig, amelyik tudna áldozni erre a sportra, nem csatlakozik a mai tulajdonosi körhöz. A jelenlegi versenyló-tulajdonosok rengeteget költenek, de kiadásaikat csak kis részben fedezik a versenydíjként visszaosztható forintok. Ezért nem vesznek sok pénzért nagy teljesítményű lovakat sem. Ha a lóversenynek csak feleakkora reklámja lenne, mint a totónak vagy a lottónak, nagyobb lenne a keletje is, hiszen több benne a játékosság. A fogadó azonnal megtudja, nyert-e vagy veszített, és rögtön hozzájut a pénzéhez is.”
Alagon nem a privatizáció ellen tiltakoznak, hisz azt szeretnék, ha a telepnek, a hazai lóversenyzésnek lenne végre gazdája, és nem a politikusok sáfárkodnának a javakkal. Csak azt várják, hogy a befektető is legalább olyan szemmel nézze a világot, mint annak idején Batthyány Elemér, aki a lovaregylet elnökeként a lóversenyzés érdekében munkálkodott. A kérdés az, hogyan írja majd ki a pályázatot az ÁPV Zrt. Feltételül szabja-e, hogy Alagon kell tartani a tevékenységet?
A befektetőnek azonban, ha csak az ingatlan és nem a lóversenyzés érdekli, egy ideig nem lesz olyan egyszerű a dolga. Az egész telep ugyanis műemléki védettséget élvez. A műemlék fogalma ma már összetettebb, a komplex kulturális örökség azt jelenti, hogy az épületek mellett a szellemi, történelmi örökség is védelmet kap – magyarázza Sarkadi Márton, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) tudományos munkatársa, aki az alagi telep dokumentációját készítette. Ebben az esetben a komplex védelem azt jelenti, hogy védettek az épületek, a telep struktúrája, építészeti kialakítása, a tájrendezés. A téli pálya eladása azalatt történt, míg folyt a védettségi eljárás előkészítése, de mostanra ez is bekerült a műemléki kataszterbe. Tehát az ötvenkét hektárt, amely jelenleg a város rendezési tervében zöld területként szerepel, csak a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal beleegyezésével lehetne belterületté, tehát lakóházas övezetté átminősíteni. Az új tulajdonos által tervezett lovas komplexum viszont teljes mértékben összhangban lenne a műemléki kívánalmakkal, legfőképpen azzal, hogy a füves homokpusztai, sok természeti értéket is tartalmazó terület eredeti jellege megőrződjön.
Az alagi telep területe persze nem érinthetetlen. Csak minden funkcióváltást egyeztetni kell a műemlékvédőkkel. Az épületeket lehetőség szerint annak kell használni, aminek a legalkalmasabbak, tehát amire kitalálták. Vannak elfogadható kompromiszszumok, de kérdés, mi lehet egy lovastelepből. Nyilvánvaló, hogy a telepre költeni kellene, az épületekre rájuk férne a felújítás, de Sarkadi Márton szerint műemléki szempontból ez nem olyan nagy szerencsétlenség. Az épületek szerkezete ugyanis az eredeti állapotot tükrözi, ha van is némi toldás, a változtatások reverzibilisek, azaz könnyen visszaállítható az eredeti állapot. A telep nem hivalkodó és puccos, hanem praktikus, az istállók kopottak, de a célnak tökéletesen megfelelnek. Alag 1889 és az első világháború közötti években épült fel, a lovak igényei pedig azóta sem változtak. Hasonló lovastelep nincs több Magyarországon, mondja a műemléki szakember, aki szerint Alag épp az utóbbi években kezdett ismét az eredeti szellemben működni, és nagy baj lenne, ha másra akarnák használni.
Persze a műemléki kötöttségeket ki is lehet játszani. Az élelmes tulajdonos tudja, hogy ha hagyja összedőlni az épületeket, akkor lekerül róluk a védettség. A döntéshozók felelőssége tehát, hogy milyen feltételekkel írják ki a pályázatot, el tudják, el akarják-e érni, hogy Alag a lovaké, a lóversenyé maradjon. Mindehhez arra is szükség lenne, hogy a sportág fellendüljön, felébredjen jelenlegi hibernált állapotából. Bus Antal szerint, ha egyszer tényleg olimpiát rendezne Magyarország, itt lehetne az olimpiai lovasfalu, de végszükség esetén ide lehetne menekíteni más lovas intézményeket, így például a Nemzeti Lovardát is. Úgy tűnik azonban, hogy a privatizáció elkerülhetetlen, a hazai lóversenycég éves vesztesége hat-hétszáz millió forint. De ha kiderül, hogy a ló- és a lovassport megéri a magánbefektetőnek, akkor az államnak vajon miért nem? Egyesek gyakran mondják mostanában, hogy az állam rossz gazda, pedig nem az állam a rossz gazda, hanem az az ember, akit az állam odaállít, és az nem gazdaként kezeli a rábízott értékeket.
Egymás után zárnak be a hazai lovassport nagy múltú bázisai. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a vevőnek az épületekre, a gyönyörű telkekre fáj a foga, a lovak költözhetnek, ahová tudnak. A hírek szerint hamarosan Szilvásvárad is kalapács alá kerül.
Mit tenne most Batthyány Elemér?

Már elesett a Kerepesi úti ügetőpálya. Az izraeli tulajdonban lévő Plaza Centers amellett, hogy Óbudára „álomszigetet” (magyar Las Vegast) épít, és a balettintézet gyönyörű palotáját luxusszállóvá alakítja, az ügető helyén tavasszal adja át az Arena Plaza Mallt, Kelet-Közép-Európa egyik legnagyobb szórakoztató- és bevásárlóközpontját. (Ennél nagyobbat csak Bukarestben tervez építeni a cég, talán ott nem az ügetőpálya helyére.) A Kerepesi úti pálya lelátójából mostanra csak egy kis szakasz maradt, onnan is a csak a pláza falaira lehet lelátni. Az épületet és vele a pályát 1933 augusztusában avatták fel, tervezője ifjabb Paulheim Ferenc, a magyar Bauhaus egyik jelentős képviselője, aki az ügető és a mellette lévő tattersall épületeit egységes szemléletben álmodta meg. Az ügetőpálya lelátója megnyitásakor Európa egyik legmodernebb és legmerészebb módon megoldott, tartóoszlopok nélkül kialakított tetőszerkezetű létesítménye volt.
A tattersall is 1932–33-ban épült fel tehát. Richard Tattersall angol vállalkozó alapított elsőként olyan istállót, amelyben eladó és bérlovakat egyaránt lehetett tartani. Ez a fajta intézmény gyorsan népszerű lett, ezért a hasonló célú vállalkozásokat nemcsak Angliában, hanem Európa-szerte tattersallnak nevezték el. Pesten 1881-ben alakult meg a Magyar Tattersall Részvénytársaság, amely a Lóvásár utcától a gumigyárig terjedő területen rendezett lóvásárokat. A Budapesti Ügetőverseny Egyesület 1931-ben azzal a feltétellel kapta meg a fővárostól a területet, hogy azon az új ügetőverseny-pálya mellett felújítja az istállókat, és fedett lovardát is épít. A faszerkezetes lovarda, amelyet máig tisztázatlan okokból az ötvenes években elbontottak, Európa második legnagyobb fedett lovaspályája volt.
Az 1932–33-ban emelt épületek közül ma már csak a főépület és az egyik istálló áll, amely megőrizte eredeti szerkezetét. A műemléki szakemberek eredetileg azt javasolták, hogy nyilvánítsák védetté a tattersall, mai nevén Nemzeti Lovarda egész területét, amely két helyrajzi számon van bejegyezve. A koncepció később módosult, végül csak a főépület és az istálló maradt a listán. A dokumentumok azonban valahol a minisztériumok folyosóin elakadtak. A Józsefvárosi pályaudvarral, a budapesti rakpartokkal és a II. kerületi hadapródiskola épületével együtt kivették a védendő műemlékek közül. Az indokok nem ismertek. Azt viszont tudjuk, hogy míg Európa más országaiban értéknövelő, Magyarországon értékcsökkentő tényező a műemléki védelem. A műemlék tulajdonosának ugyanis önkorlátozást kell gyakorolnia, terveit, lépéseit egyeztetnie kell a műemlékvédelmi hatósággal. Ez a Kincsem parkban nemrég sajátos módon történhetett meg. Az eredeti elegáns, többszintes, minden kényelemmel ellátott tribünépületek Wellisch Andor tervei alapján készültek el 1925-ben. Mivel az építmény mostanra műemlék, így lebontani nem lehetett, az új közös galopp- és ügetőpályát építő francia cég tehát az új tribünt a régi elé húzatta fel. Páratlan megoldás, igazi hungaricum.

Hanthy Kinga
Forrás:Magyar Nemzet  2007-02-10






Hozzászólások:



Legtöbb lájkot kapott cikkeink:

Legtöbb lájkot kapott cikkeink




















 
  tereplovaglás, fedett lovarda, lovas táborok, bértartás, csapatépítés a Bakonyban   Horze Lovasáruház   KLP   TAnita lovasbolt Érd   Barefoot