keresés a lovardák között
Főoldal   »   Híres lovak

Imperiál - Legenda és valóság




A második világháborút követő lótenyésztés és versenyzés nehéz, szinte kilátástalan helyzetből indult. A háborús károk, az eltűnt vagy megsemmisült versenyló-állomány után jóformán elölről kellett kezdeni mindent. Felkutatták az eltűnt lovakat, helyreállították a valaha oly szép istálló épületeket, az impozáns tribünök, és versenypályák környékét. Tulajdonképpen innen indult Imperiál, a kor kimagasló képességű telivérjének története. Kezdjük hát elölről.

Az elveszettnek hitt galopplovat, Intermezzót megtalálták. Az 1944-ben, kiváló szülőktől (Caissot – Alcyone ) ellett,   klasszis  származású, szép küllemű mén hivatott volt nagy teljesítmények elérésére. A nemes állatot valahol Martonvásár környékén találták meg, ahol igába fogva végezte napi munkáját. A szénhordás, az igahúzás sem tudta megtörni erős szervezetét, aki a majdani Imperiálnak volt a nagyapja.

Intermezzo II 1946-ban, kétéves korában, váltakozó formában futott, több jelentős rangú versenyt nyert, de nem boldogult Mincivel, a pompás kancával, aki a Magyar Derbyben nem engedte szerephez jutni. Intermezzo későbbi eredményei elmaradtak a vártaktól, ezért apaméni szerepre kényszerült.

A ménesben a „házastársa” , a hajdani vetélytársa Minci lett, és ebből a párosításból született Imi.
Intermezzo II fiát, Imit 1953-ban Dióspusztán nevelték fel. Már éves csikó korában felfigyeltek rá, kétéves korában, küllemével, kivételesnek látszó képességeivel ragadtatta meg a szakembereket figyelmét. Versenyzésének első évében négyszer győzött egymás után, és ezt követően is sorra nyerte a legnagyobb hazai és külföldi versenyeket. Az 1956-ról 57-re váltó időszakban csodálatosan szép lóvá fejlődött, izmosabb, erősebb lett, mint valaha. 1957 áprilisában egy váratlan baleset érte: ínrándulást szenvedett, rövid időn belül másodszor, és ezzel végképpen harcképtelenné vált. Intermezzo II és Minci nagyszerű fia korán a ménesbe került. Az apát még az igába fogás sem törte meg, a fiú pedig, amelyre annyira vigyáztak, fiatalon rokkanttá vált.

Imi a Kisbér melletti Apátipusztára került, ahol apaméni feladatot teljesített. Azután megjelentek az eső ivadékai, melyek között sok hasznos egyed volt, de ezek között  mint egy hegycsúcs kiemelkedett Imi hatalmas termetű, impozáns külsejű fia, az arányaiban harmonikus, sárga mén: Imperiál!

1958 novemberében Banos György és Pál János Olaszországba indultak, hogy telivér mént és egy-két vemhes kancát vásároljanak a magyar telivértenyésztés minőségi fejlesztése céljából. Egy telivér mént és két vemhes kancát, valamint egy versenypályáról lekerült, jó származású kancát sikerült vásárolniuk. A két vemhes kanca, Hurry és Statira Kisbérre került, ahol szép, és a későbbi időkben jó eredményt elért csikóknak adott életet. Ezt követően a ménes akkori vezetője, Rádoki József Hurryt a magyar rögön tenyésztett Imihez párosította. Ennek eredményeként született 1960. február 14-én Imperiál.

A Kisbéri ménesben napvilágot látott kis telivér méncsikó már a születésekor is érdekes jelenség volt. Darabos, csontos, mind a négy lába magasan kesely, éktelen nagy hókával a fején. Amit a tenyésztők rossz ómennek tartanak, az mind meg volt a sárga kis méncsikón. Imperiál azonban alaposan rácáfolt a hippológusokra.

Rádoki József ny. ménesvezető a több mint negyven évvel ezelőtti eseményekre emlékszik: "Imit, a magyar lóversenyzés egyik kiemelkedő klasszisát jól ismertem, és később a Kisbér melletti Apátipusztán éveket töltöttünk együtt. A ménesbe érkezéskor a kondíciója – beteg lábain kívül - kifogástalan volt. A kezdeti időkben nagyon nehezen tudott fedezni, ami ha javult is, de végigkísérte az életét.

Imperiál  születése után nehezen tudott felállni, erőtlen, gyenge csikó volt. Minden körülmény arra utalt, hogy nem lesz életképes. Kezdetben sok segítségre szorult, majd a későbbiekben még tüdőgyulladást is kapott. Az akkori előírások szerint gyógyszeres beavatkozást csak értékesebb, a hatvanezer forintot meghaladó egyedek kaphattak. Mindent megtettünk érte, és így rendbejött." 

Imperiál a szakszerű gondoskodást követően szépen fejlődött, erősödött, és Hurry mellett, elkezdhette azt a rendszeres mozgást, amit akkor a telivér csikók jártatópályás irányított felnevelésének neveztek.
Rádoki József, és munkatársai által kidolgozott gyakorlat szerint, a csikók anyjukkal az első hét után egy természetes környezetű jártató pályára kerültek, ezzel elkezdődött fokozatos mozgatásuk. A lehetőség szerinti  800 – 1000 m-es ovális alakú pályán időjárástól függetlenül, napi rendszerességgel mozgatták le a lovakat. Rádoki a mozgás szükségességét fontosnak tartotta, és bebizonyította, hogy a napi jártatópályás mozgatás, az erőnlét, edzettség megszerzéséhez elengedhetetlenül szükséges. Ezen túl a mozgatás hatására nem várt gyógyulási folyamatok indultak el.

A nyugdíjas  ménesvezető folytatja gondolatait: "Balettozni hiába kezd tizenéves korában valaki, nem lesz belőle igazi táncos. Azonban, ha hatéves kortól kezdi el, akkor igen. Sok fáradtsággal, erőt nem kímélő, időt nem sajnáló gyakorlással. A lovaknál ez úgy értelmezendő, hogy választás után a csikókat először anyjukkal együtt, később külön treníroztuk. Naponta nyolc – tíz kilométert futottak, jártak anélkül, hogy megerőltették magukat. Az a véleményem, hogy a csikóknak a nyereg nélküli szabadon jártatás nem árthatott meg, viszont amelyiknek megártott, az nem volt való versenylónak. Imperiál korán megmutatta képességeit, a jártatópályán sokszor kitört a vezető csikóst megelőzve, gyorsulási képességét bizonygatva. Ennek megfelelően takarmányoztuk és a szükséges vitaminok mellett krumplicukrot kapott."

Rádoki József ezzel a felnevelési gyakorlattal mind a galopplovaknál, mind az ügetőknél sikereket ért el. Kisbér után Somogysárdon folytatta módszerét, és volt olyan évjárat, amikor a 22 pályára felkerült egyedből 20 csikó eredménye őt igazolta. 

Imperiál  felnevelése után az alagi tréningtelepre került. Itt trénere a fiatal Aperianov Zakariás lett, aki Imperiál előkészítésével megmutatta, hogy művésze mesterségének. A sárga mén lovasával, Németh Ferenccel és Gelics Mihállyal sorra nyerte a nagy versenyeket. Lenyűgöző megjelenéséhez, alkati nagyságához csodálatosan illeszkedett nyugodtsága, szelídsége, idegnélküli jámbor természete.

Ebben a telivérben minden összpontosult, ami pályafutása alatt szereplését és eredményeit biztosította. Rendkívüli egyed, galoppja olyan tértölelő, hogy mellette minden hazai ló vágtája eltörpült. Nem mindig indult jól, de felgyorsulási készsége hatalmas. Ha a mezőnytől elmaradt, gyorsan képes volt az élre kerülni. Széles szügye, izmos háta és ágyéka, rendkívül nagy deréktája, az átlagnál hosszabb lábai lehetővé tették az utóbbi évszázad páratlan sikereinek elérésére.

Emellett látványosan szép mén volt. Csillogó sárga szőrét öt helyen díszítette fehér folt. Az egyik a fején, a négy lábán pedig egyforma magasságban messzire világító fehér szőr ragyogott. Eredményei magukért beszélnek. Hazai versenyeken indulva: 1962-ben kétévesként négy verseny és négy győzelem, 1963-ban négyszer indult, mind a négy esetben győzelmet ért el, 1964-ben háromszor állt starthoz, mind a háromszor győzött. Nemzetközi, külföldi versenyeken: 

  • 1962-ben Prága, Prága, Bécs: mindhárom esetben győzött, 
  • 1963-ban kétszer startolt Bécsben - két győzelem, Berlinben győztes, Baden-Badenben helyezetlen, és egy II. helyezés, Washingtonban helyezetlen
  • 1964-ben München, Hamburg győzelemmel, Düsseldorfban II. ,Malmőben győzelem.
  • Imperiál utolsó versenyén 1964. augusztus 30-án Baden-Badenben helyezetlenül futott.

Érzékeny szervezetén kiütközött a sok utazás és a versenyzés fáradalma. A három éven át tartó, diadalútjának végéhez ért a ragyogó képességű telivér, amelynél jobb és eredményesebb galopp versenyló több emberöltő óta nem volt hazánkban.

 

A versenyzés után lekerült a pályáról, és fedezőmén lett a Bábolnai ÁG-hoz tartozó kerteskői telivér ménesben. Imperiál tenyésztési ideje alatt több mint 350 ivadéka született. Több csikója nyert Magyar Derbyt, de egy sem érte el apja sikereit. Egyik legjobb fia a külföldi kancától született Prince Ippi volt, a németországi híres Röttgeni Ménes tulajdonaként. Ippi szép eredményeket ért el, többek között három éves korában fölényesen megnyerte a kölni Európa Nagydíjat. Később fedezőmén lett a Röttgeni Ménesben.

Imperiál matuzsálemi kort élt meg, 29 éves korában a Kerteskői Ménesben altatták el. Szívét Kerteskőn temették el, csontvázát Bábolnán állították ki.

Budakalász,  2006. január 27. Herneczky Frigyes


Imperiál

Ha beszélhetünk korszakos jelentőségű versenylóról a 20. században, akkor csak egyetlen lónév juthat az eszünkbe: Imperiál. Aranyszőrű táltos, egy nemzet büszkesége. Tértölelő galoppugrásait látva tízezrek tomboltak gyönyörűségükben a lelátón, amikor kenterbe verte a szocialista országok, köztük a Szovjetunió csodalovait. Népszerűsége hozzájárult ahhoz, hogy a lóversenyzés - úgy ahogy, de - túlélje a "népi demokráciát".

Névjegy

Név: Imperiál
Színe és neme: sárga mén
Apja: Imi
Anyja: Hurry
Született: 1960-ban Kisbéren
Elhunyt: 1989-ben Kerteskőn
Pályafutása 1962-64: 25 start, 20 győzelem, 2 második hely

1960-ban Kisbéren látta meg a napvilágot Imperiál, aki már csikóként a ménesben felhívta magára a figyelmet. Ennek ellenére nem kapkodtak utána az élvonalbeli trénerek yearling korában, taszította őket a telivér négyharisnyás lába, a csóka szeme. Ha egy lónak ilyen van, az nem lehet őszinte, és küzdeni sem tud - állították róla. Tévedtek. Méghozzá alaposan, hiszen Imperiál olyan magasságokba jutott el a galoppsportban, amire kevés példát találunk a honi turf történetében.

Budapesttől Washingtonig

Kétévesen már a munkákban villogott, az első versenyében pedig szárnyalt. Mikor az addigi "tini ászt", Mimit is széttépte, készülhettek vele külföldre, a messzi Bécsbe. Akkoriban ez kisebbfajta csodának számított. Különösen azután, hogy az utolsó nyugati túrán, 1956-ban bomba meglepetésre kikapott Imperiál apja, Imi, és lelépett három szuperzsokénk, többek között a még ma is aktív legenda, Kállai Pál.

Imperiál előtt azonban megnyílt a sorompó, így a sárga mén bemutatkozhatott a vasfüggönyön túl is. A kinti premier mindenkit lenyűgözött, csodalovunk könnyen hazasétált a patinás Ausztria Díj nemzetközi mezőnyében. A külföldi szaksajtó áradozott, a hazai a szocialista telivértenyésztés kiteljesedését hirdette. A közmédia azonban egyelőre mélyen hallgatott.

Háromévesen Imperiál izomzata és a hírneve tovább erősödött. Újra Bécsben parádézott, előbb a Trial Stakesben, majd az Osztrák Derbyben neveti ki a mezőnyt. Itthon népes tömeg várja, a rajongás soha nem látott méreteket ölt. Imperiál berobban végre a médiába is. Persze ehhez a kimagasló eredmények mellett Kellér Andor írása is kellett az Esti Hírlapban. A cikkben a népszerű író kesereg, hogy már egész Európa Imperiálról beszél, nálunk meg tudomást sem vesznek róla az újságírók.

A folytatásban változik a helyzet, a lovat egyre többen filmezik, a Magyar Derby már igazi népünnepély. 20 000 néző, Kádár János is a tribünön, és fölényes favoritgyőzelem új pályarekordban.

Még azon a nyáron irány Németország, többek között a világviszonylatban is jegyzett Baden-Baden. A Fürstenberg Rennen óriási csalódás, Imperiál a vert mezőnyben. Egy héttel később a Nagydíjban bizonyít, csak küzdelemben kap ki az angol Espressótól. Lovunkat most már tényleg egész Európa ismeri, de Amerika is kíváncsi rá. Meghívást kap Washingtonba a Laurel Parkba. Gondoljunk csak bele: 1963-at írunk, és magyar ló a tengerentúlon. Abszolút szenzáció.

Előtte azonban még feladatok várnak rá Budapesten is. Egy héttel a badeni fellépés után a szocialista szektor legjobbjai, többek között a szovjetek ellen kell bizonyítania. Imperiált nem érdekli a politika (vagy mégis? - a szerk.), a szakadó esőben a sárba tapossa a szovjet elvtársak kedvenceit. Kilenchosszas győzelmével végképp maga mellé állítja az ország lakosságát. A galoppsport népszerűségét az egekig emeli hazánkban, s ez a népszerűség csaknem két évtizedig kitart.

A megerőltető szezont az amerikai túra zárja, a két hazai szuperklasszis, Mongo és Kelso külön versenyéhez csak statisztálnak a többiek, Imperiál helyezetlen, de nem vall szégyent.

Csodalovunk négyévesen még villan néhányat, többek között Hamburgban a Hansa Díjban, majd újra elmegy a Badeni Nagydíjra, de már nincs rendben. A vége sajnos nem csodás, ám a karrier így is egyedülálló. Imperiált visszavonultatták a versenyzéstől, de a tenyésztésben tovább brillírozott, és hatása mind a mai napig érzékelhető a magyar galoppversenyzésben.

A mester szemével

Imperiál trénere, Aperianov Zakariás mind a mai napig elérzékenyül, ha a sárgáról mesél. Érthető. Némi túlzással mindent neki köszönhet. Imperiállal megütöttem a főnyereményt - kezdi a ma is aktív, ősz hajú mester. - Olyan ékszer került a kezem alá, ami hatalmas lökést adott a karrieremnek. Már kétévesen, az első komolyabb munkákban kitűnt a többiek közül. Nyugodtan, hosszan galoppozott, szinte úszott a levegőben. Vele nyertem az első derbymet Bécsben, majd néhány héttel később Pesten. Imperiál akkor már olyan ismert volt, hogy az ország első számú politikusa is kíváncsi volt rá.

Mi történt Baden-Badenben első startján?

Aperianov Zakariás: Balszerencsék sorozata. Először is nehezen szokta meg a szűk, balra fordulós pályát. A lovasa sem ismerte Baden-Badent. Bezárták, így tele kézzel, helyezetlenül ért célba. Hatalmas lett a csalódás. Haza akarták hozni a lovat, de addig erősködtem, míg futhatott egy hét múlva a nagydíjban. Igazam lett, lovam majdnem nyert, és felért a nyugat-európai közvetlen élvonalhoz. Akkor hívták meg Amerikába.

Ott miért lett helyezetlen?

Aperianov Zakariás: Mert jobbak voltak az ellenfelek. Szerintem a ló formát futott, annak ellenére, hogy az elutazás előtt kisebb sérülést szenvedett. Ami nagyon érdekes volt számomra, az az, hogy a tengerentúlon kizárólag velem tárgyaltak a versenyszervezők és az újságírók, akik hatalmas felhajtást csináltak a verseny körül.

Visszatérve Budapestre, nem volt túlságosan megterhelő Imperiálnak a szovjetek elleni bravúr?

Aperianov Zakariás: Tény, hogy három hét alatt a harmadik versenyét futotta, de politikai nyomásra el kellett indulnia a szocialista szektor legnagyobb találkozóján. Egyébként csak egy nappal a verseny előtt döntöttem, miután láttam a munkáját. Szerencsére nem égette ki a megerőltető három hét sem.

Ezek szerint itthon is adtak a véleményére?

Aperianov Zakariás: Általában igen, bár sokszor komoly csatákat vívtam. Imperiált túlzottan is sztárként akarták kezelni. Nagyobb bokszot akartak csinálni neki, sőt kitalálták, hogy építenek számára egy olyan homokpályát, amin télen is tud galoppozni. Nehezen tudtam meggyőzni a vezetőket, hogy ő is ugyanolyan ló, mint a többi, csak gyorsabban fut náluk. Nálam pedig a telivérek ügetnek télen, és ezt tette Imperiál is. Más kérdés, hogy kicsit többet, mint a tréningtársak.

Aperianov Zakariás pályafutásának tehát nagy lökést adott aranyszőrű táltosunk, és a mester élt is a lehetőséggel. 17 derbygyőzelmével, a Hármas Korona-nyerő Bilbaóval a hazai galoppsport legnagyobbjai közé került.

Lovas szemmel

Imperiál első számú lovasa, Németh Ferenc, szintén könnyes szemmel emlékezik a legendás versenylóra, bár számára nem minden ment simán: Abban az időben az Aperianov Zakariás istállóban dolgoztam, így már tréningben ismertem Imperiált. A bokszban kicsit akaratos volt, ám a nyeregben már könnyen lehetett koordinálni. Sajnos külföldre nem mindig tarthattam vele.

Miért?

Németh Ferenc: Nyugat-Európába nem akartak kiengedni, igaz, kétévesen nem is tudtam volna mindig hozni a súlyt. Hároméves korában viszont tudtam volna, mégis itthon hagytak. Nagyon rosszul esett, éppen ezért örültem, hogy Pesten indulhattam vele a Szocialista Országok Nagydíjában, az emlékezetes oroszverésen.

Később viszont Nyugaton is bizalmat kapott... 

Németh Ferenc: Imperiál akkor már négyéves volt, és valóban engem vittek ki a nyári, nyugat-európai túrára. Németországban és Svédországban versenyeztünk, felejthetetlen élményekkel lettem gazdagabb. Imperiál véleményem szerint minden szempontból ideális telivér volt. Jól bírta az utazást, az idegen környezetet, gyors és a lassú versenyt egyaránt, ráadásul különböző távokon is eredményesen futott.

Kádár Jánossal is összehozta a sors, pontosabban a ló.

Németh Ferenc: A Magyar Derby-győzelem után vittek fel a páholyába. Rendkívül barátságosan viselkedett, érdeklődött a lóról, a versenyzésről. Hiszem, hogy Imperiál hallatlan népszerűsége hozzájárult ahhoz, hogy a szocialista eszmével ellenkező lóversenyzés túlélje a korábbi rendszert.

Legnagyobb sikerei a pályán: I. Ausztria Díj (Bécs), Trial Stakes (Bécs), Osztrák Derby (Bécs), Magyar Derby (Budapest), Bajor Derby (München), Szocialista Országok Nagydíja (Budapest), Magyar St. Leger (Budapest), Malmői Nagydíj (Malmő), Kincsem Díj (Budapest), Idea Hansa Preis (Hamburg), Millenniumi Díj (Budapest), II. Badeni Nagydíj (Baden-Baden)

Legsikeresebb ivadékai: Prince Ippi (Europa Preis, Gran Premio d'Italia), Rustan (Magyar St. Leger, Bajor Derby), Isztopirin (Magyar Derby, Nemzeti Díj), Anda (Magyar Derby), Íjász (Magyar Derby, Magyar St. Leger), Tirán, Dimitrij, Betét (Magyar Derby), Bilbao (Nemzeti Díj, Magyar Derby, Magyar St. Leger - Hármas Korona), Sárga Rózsa (Magyar Kancadíj, Kincsem Díj), Magiszter (Nemzeti Díj, Alagi Díj), Tunguz (Magyar Kancadíj), Immer (Magyar Derby, Kincsem Derby), Mákvirág (Magyar Kancadíj, Kincsem Díj, Millenniumi Díj), Meernymphe (NDK Derby), Babi (Magyar Kancadíj), Quintal (Csehszlovák 1000 Guineas)

Írta: Pécsi István, Forrás: LovasÉlet 


A világverő telivér Valentin-napja

1960. február 14-én született a 20. század legjobb magyar tenyésztésű versenylova: Imperiál. Valentin napja - a harmadik évezred globalizálódó világában - legtöbbünknek a szerelemről szól. Akik azonban kicsit is járatosak a magyar lóversenyzésben, vagy legalább a telivértenyésztés világában, azoknak február 14-e egy születésnapról is nevezetes.

Ezen a napon látta meg a napvilágot a kisbéri ménesben az egyetlen magyar versenyló, akinek hírneve a nála nyolc és fél évtizeddel korábban élt Kincsemével vetekszik, s akinek győzelmeiért negyven évvel ezelőtt az ország lakossága éppúgy egy emberként szorított, mint az akkor még jóhírű focicsapat győzelmeiért.

Az aranyszőrű, szakszerű megfogalmazással „négy lábra kesely, homloktól a szájszélig széles hókával díszített sárga csődör" a magyar Imi és az olasz Hurry nászának gyümölcseként jött világra. (Nevének utolsó magánhangzóját "á"-betűként vezették a törzskönyvbe, így csakis Imperiál-ként helyes róla írni, a latinos - és egyébként nyelvtanilag egyedül helyes - "Imperiál" ellenében). 

A nyakigláb csikó első ránézésre nem sokat ígért, ráadásul a több évszázados tenyésztői tapasztalat alapján joggal fanyalogtak sárga színe, fehér lábai és hókája láttán, mert az ilyen küllemű telivérek többnyire puhák, sérülékenyek, s versenyző képességük sem az igazi. Imperiál azonban már első versenyében, sőt: a futását megelőző felkészülés során rácáfolt erre a babonára!

Három versenyévadban - 1962 és 1964 között - nem akadt ló, aki magyar pályán le tudta volna győzni 11 magyarországi versenyében. Ám Imperiál éppen azzal lett világhírű, hogy külföldön is bizonyítani tudta rendkívüli képességét!

Már kétévesen elkápráztatta Prága és Bécs galopp-pályáinak közönségét fantasztikus gyorsaságával, pályarekordokat döntő győzelmeivel, majd háromévesen már azt is bizonyította, hogy nemcsak gyors, hanem a hosszabb távokat is klasszishoz illően bíró telivér. Így nyert pesti derbygyőzelme előtt Bécsben Osztrák Derbyt, Berlinben, majd otthon nemzetközi nagydíjakat a környező országok és az akkori Szovjetunió legjobb lovai előtt - játszi könnyedséggel...

Akik legyintenének: jó, jó, de, hol vannak ezek a telivérek a Nyugat hírességeitől - ne tegyék! Imperiál a kontinens egyik legmagasabban jegyzett versenyében, a baden-badeni Nagydíjban épp hogy a második helyre szorult az akkori Európa legjobb lova, az angol Espresso mögött, hároméves korában! Ez már olyan siker volt, amire a világ is felfigyelt. Sőt, még a dölyfös Amerika is, - ennek köszönhetően hívták meg 1963 késő őszére Washingtonba, a világ 11 legjobb lovának egyszeri megmérettetésére. Ilyen megtiszteltetés magyar versenylovat sem azelőtt, sem azóta nem ért! És Imperiál - egy fárasztó idénnyel a lábaiban, a hosszú hajóút, a szokatlan talajú és ellenkező irányú fordulókkal épített versenypálya ellenére - mint mindig, ezúttal is helytállt. Igaz, csak hetedik lett, de ezzel is tovább öregbítette jó hírét, amit négyéves korában újabb nyugati meghívások igazoltak. Így került a müncheni Auto Union díj, a hamburgi Nagy Hanza díj és a malmői Jubileumi díj trófeája Imperiál akkori gazdájának, a Bábolnai Állami Gazdaságnak, illetve a gazdasághoz tartozó állami ménesnek a birtokába. Tizennégy külföldi versenyéből 9-et nyert meg, így teljesedett ki versenypályafutásának mérlege, 25 futásból 20 győzelemre.

Ám a dicsőség véges, a versenyló lábai, ízületei, inai bizony „elkopnak". Imperiál ötévesen már nem állhatott starthoz, viszont új, épp oly nemes feladat várt rá a tenyésztésben. Csaknem negyedszázadot töltött el apaménként - előbb a Tata melletti Dióspusztai, majd a bakonyi Kerteskői Ménesben. Micsoda negyedszázadot, micsoda tenyészsikereket jegyezhettek fel jóvoltából a krónikások! Életében 531 csikónak lett az apja. Ezek közül 348 indult versenyben, s több mint 90 százalékuk nyert is futamot élete folyamán. Ivadékai 12 Magyar Derbyt nyertek, egy lánya az NDK derbyjében lett győztes, Prince Ippi nevű fia Európa-díjat nyert Kölnben. Egy másik utóda: Immer pedig négy alkalommal volt a legeredményesebb apamén a szomszédos Ausztriában, majd - hazakerülve - itthon is leváltotta egy évben a „papát" a tenyészmének ranglistájának élén, ahol egyébként Imperiál 13-szor végzett elsőként 1972 és 1992 között...

Schöffer Jenő / MTI-Press Forrás: Abcenter


 


Beszélgetés Németh Ferenccel, Imperiál lovasával

Lovacskák: Németh Ferenc Kádár leveléről, a zsokéfegyelemről és a csókaszemű Imperiálról

A Kerepesi út és az Albertirsai út sarkán van a galopp munkabejárata, ott áll az a lepusztult ház is, amelyben a zsokék egy része lakik. Találomra csöngettem egy ajtón. Nyílt a kisablak, meglepetten nézett rám az ifjú ember, hogy Németh Ferenc után érdeklődöm. Nem ismerem, mondta elutasítón. Ő volt Imperiál lovasa, erősködtem. Ó, hol van az már, nevetett fel, és becsukta a kisablakot.

Imperiál Németh Ferenccel

Egy kinn üldögélő ötvenes asszony igazított útba: menjek végig a hosszú sárga kerítés mellett, és ahol ki van írva, hogy Kincsem Park, ott csöngessek a kapun. Az első házban találom, azt még a régi igazgató építette az embereknek… Nem kellett csöngetnem, Németh Ferenc kinn várt az utcán, hátha nem találok oda. A kis lakásban minden a versenyeket idézi: fényképek a falon, díjak a szekrényeken, Imperiál szobra a polcon, ezenkívül egy nyitott album az asztalon.
– Ez az album nyilván nem véletlenül van itt…
– Hivatásos fotós csinálta, a nevére már nem emlékszem. Három készült belőle, egyet kapott Kádár, egyet Burgert, és ez maradt az enyém.
– Jó viszonyban volt a bábolnai vezérrel?
– Szeretett, én pedig tiszteltem. Bár Imperiál Kisbéren született, végig Bábolna lovaként futott, innen a kapcsolat. Kádár egyébként levélben köszönte meg az albumot. Megőriztem, felolvassam?
– Kíváncsian hallgatom…
– „Tisztelt Németh elvtárs! Tudatom, hogy december 17-i keltezéssel megkaptam a Lovagolta Németh Ferenc című fényképalbum nekem szánt példányát, valamint a karácsonyi és újévi jókívánságait. 1986. dec. 23. Szívélyes üdvözlettel: Kádár János.”
– Furcsa, hogy megőrizte a levelet, holott magát mindenki úgy emlegeti, mint azt a zsokét, akit nemigen engedtek nyugati versenyre. Imperiállal Amerikába, Düsseldorfba és Baden-Badenbe Gérics Mihály ment, benne megbíztak, mert párttag volt…
– Bennem meg nem, én ugyanis nem léptem be.
– Nem érezte igazságtalannak?
– Mást éreztem… Azt, hogy ez nem politikailag rossz döntés, hanem szakmailag. Miska könnyebb volt és jóval gyöngébb, mint én, márpedig Imperiált erővel kellett fogni, akkor futott jól. Öt mázsa hatvan kiló nagy súly a versenylovak között! Olyan ereje, mint nekem volt, a maiak közül talán csak Kállaynak van, az a bitang már hetvenkét éves, de még fut, bokszol, és legtöbbször leveri a fiatalokat, ami persze jelzi azt is, milyen a színvonal a pályán.
– Hogyan lett zsoké?
– Sármelléken születtem, apám az uradalomban cselédkedett, kilencen voltunk testvérek. Élt ott egy ember, egy kereskedő, nádat szállított a Kis-Balatonról Olaszországba, látott szaladgálni, s talán tetszett neki a mozgásom. Mindenesetre szólt apámnak, hogy elvisz Olaszországba, és kitaníttat zsokénak. Lehetett valami köze a lovakhoz, mert mondta, hogy beszélt egy kinti trénerrel, minden el van intézve, mehetek, de apám nem engedett. Én viszont attól kezdve be voltam sózva.
– Hát ennél már látott a világ jobb kezdetet…
– Bennem mégse csökkent a vágy. Apám a csendőrséghez adott 1941-ben, ruhát pucoltam, udvart söpörtem, bevásároltam, amolyan mindenes voltam. Öt pengőt kaptam egy héten, és kosztot, mégse volt maradásom. A nővérem is eljött Zalából, Alagra került szolgálni, s ő tudta jól, minden vágyam, hogy zsoké legyek. Körülnézett hát, és elvitt a honvédistállóba, ahol Binder Ottó volt a parancsnok, Gombolai Ferenc meg az idomár.
– Rögtön bevették?
– Tizenöt évesen alig 33 kiló voltam, ez ideális lovasalkat. Másfél év után kaptam startengedélyt: ugró lóra ültettek egy gátversenyen, és mint lovászfiú, öt kiló súlyengedményt kaptam.
– Ez elég messze van még attól, hogy valaki championzsoké legyen…
– Hát persze, de jött a háború. A pályát is bombázták, menteni kellett az istálló lovait, és a tábornok nem engedte, hogy nyugatra menjünk. Előbb Galánta mellé, Alsószelibe vittük őket, majd vissza a Dunántúlra, de Kincslődpusztán végül fogságba estünk. Az oroszok csudára örültek: ha tábornok van velünk, rangos csapat lehetünk, és biztosan jók a lovak is.
– Hogyan szabadult?
– Kicsi voltam és annyira sovány, hogy az oroszok kiállítottak a sorból, és hazaküldtek. Aperianov Pubit viszont, akiből később nagy tréner lett, elvitték, de szerencséje volt. Apja, aki az első világháború után orosz hadifogolyként itt maradt, s elvett egy magyar nőt, mikor hallotta, hogy a fia fehérvári fogolytáborban van, odament, megkereste a parancsnokot, és az elengedte…
– Magával mi lett? Hazament Sármellékre?
– Nem. Elszegődtem egy bolgárkertészhez Alagon, majd mikor kezdték összeszedni a lovakat, újra jelentkeztem Gombolainál, az idomárnál. Az első versenyt 1946. július 7-én tartották, én is az indulók közt voltam. A lovacskák nagy része ismeretlen származású volt; engem egy Abakti nevűre ültettek, és rögtön nyertem. Mondták, maradhatok, így egészen 1950-ig a honvédistálló lovasa voltam.
– Kik maradtak a régi gárdából?
– Pályán volt még a neves zsokék közül Gutai, Keszthelyi, Schejbál, Szokolai, Szentgyörgyi… Nagy lehetőség volt együtt lovagolni velük. Lestük, figyeltük, hogyan csinálják. Ma már nincs meg ez a figyelem. A lovasok úgy beszélnek az idomár jelenlétében, ami elképzelhetetlen volt régen. Mi úgy álltunk előtte, mint a feszület.
– Mennyi fizetést kaptak?
– A honvédségtől semmit. Önkéntes katona voltam másfél évig, ezért zsoldot kaptam, kosztot s egy-egy alkalommal 50–60 forint lovaglópénzt.
– Hol lakott?
– Az istállók fölött alakítottak ki a zsokéknak szobát. Ott…
– Sok versenyt nyert?
– Eleinte nemigen. 1958-tól kezdtem feljönni. Akkor nyertem Magyar Derbit Mormotával, Millennium-díjat Riválissal… Sikeresebb voltam akadályon: a cseheknél Pardubicében a Poppler-emlékversenyt nyertem, a Visztula-díjat kétszer is, bár ezek rövidebb távok voltak. A nagy verseny, ahol az a sok baleset történik, 6900 méter.
– Ha már szóba hozta: a lósport elég veszélyes üzem. Gyakran sérült?
– Ütéseim voltak, de súlyosabb semmi. Legtöbb baj a csikók betörésénél történik, én ezt valahogy mindig megúsztam. Százból, ha egy ilyen akad. Kállay Palinak szinte mindene tört már, sőt egyszer amputálni akarták a lábát, de hát ő mindig keményen, erőszakosan lovagolt. Kemény dolog volt tartani őt a finisben.
– Sose félt a lótól?
– Mikor odakerültem 1942-ben, az egyik tizenötször ledobott egymás után. Sírtam, azt mondtam, abbahagyom, hazamegyek. A tréner meghallotta, odajött és megvert. Maradtam.
– Milyen viszonyban voltak egymással a zsokék?
– Régen léteztek zsokébarátságok, ma nincsenek. Sajnos…
– Hogyan került Aperianovhoz?
– Hatvankettőben a szezon végén gondjaim voltak. A Rekord nevű lovacskával megnyertem a St. Léger-díjat, utána a Ménesek Nagydíját, jött a tél, és még nem volt lovaglási engedélyem a következő szezonra. No, akkor szóltam Aperianovnak, ő pedig odavett az istállójába.

 

– És rögtön felültette Imperiálra. De hadd kérdezzem meg előbb, miért hívja mindig lovacskáknak a lovakat?
– Mert nagyon szeretem őket…
– Mondják, hogy Imperiál éves csikóként nem kellett egyik idomárnak se. Igaz ez?
– Igaz. Szabó Lalinak ajánlották először, megnézte, s inkább egy másikat választott. Látszatra tényleg nem ígért sok jót. Nagy sárga mén csókaszemmel, széles hókával, mind a négy lába kesely, termete elég goromba, az ilyenre mondják, hogy nincs benne semmi biztató. Aperianov is csak azért vette magához, hogy legyen valakinél.
– Feri bácsi miért szerette meg azonnal?
– Mert aranyos természete volt. A jó ló ugyanis minden tekintetben jó, és ezt rögtön észrevenni. Télen, munkában kerültem rá. Nagy rámájú volt, nehéz, de az emberek megálltak a pálya szélén, amikor futott. Egy körrel mindig többet ment, mint a többi, tele volt energiával. Versenyen finisben se kellett soha bántani. Ment, élvezte…
– Évekig keringett a galoppon egy hír, hogy 1963-ban, mikor meghívták a Washington D. C. Internationalba, ahol a világ legjobb tizenegy lova startolt, Imperiál nem volt egészséges, és csak azért vitték ki, hogy vele utazhasson egy csomó káder.
– No, az úgy volt, hogy egy reggel észrevettem, húzza a lábát. Szóltam Aperianovnak, később kijött Gouth professzor az egyetemről, ő is mondta, hogy a járása nem egészen tiszta. Megmondta, mivel kezeljük, s azzal búcsúzott, hogy ilyen megtiszteltetés még nem érte a magyar lósportot, el kell menni Amerikába.
– Ha Németh Feri lovagolja, nem hetedik lesz, hanem negyedik, sokan mondták ezt is, de magát itthon hagyták, Gérics ült rá Washingtonban.
– Miska tizenháromszor lovagolta, s négyszer kapott ki, én tizenegyből egyszer, azt hiszem, ebből semmi nem következik.
– Mit szeretett benne legjobban?
– Az intelligenciáját, amit elég nehéz megmagyarázni annak, aki nem foglalkozik lovakkal.
– A remek 1964-es szezon után Imperiál ménesbe került. Utána látta még?
– Egyszer. Felhozták a mezőgazdasági kiállításra. Kerteskőre már nem mentem le utána. Egyébként furcsa, hogy a legizgalmasabb kalandom nem vele, hanem az apjával volt, Imivel.
– Régi lovasok mondják, hogy ha a történelem nem úgy alakul, ugyanolyan sikeres lett volna, mint a fia, Imperiál. Láttam a statisztikát: tizenegy futásából tízet nyert, fölényesen mindet, és azt az egyet, amit fejhoszszal veszített, a zsokéja ügyetlenkedte el.
– Így volt. Amit mondani akarok, ötvenhatban történt. A harcok idején Imi itt volt a pályán. Egy napon belőttek a Kerepesi út felől. Kigyulladt az istálló, s bár sikerült eloltani, idomárja, Juhász Antal bácsi szólt, hogy a ló nincs biztonságban, ki kell vinni Alagra. Úgy volt, Keszthelyi István, a kitűnő zsoké jön érte, de hiába vártuk, nem jött, végül én indultam el lóháton. A városon keresztül három óra volt az út, az újpesti víztoronynál lőttek… Az utolsó vonattal értem vissza, elmúlt hat óra, kijárási tilalom volt, kapualjról kapualjra surrantam hazáig, nehogy elkapjanak.
– Még mindig az istállók fölött lakott?
– Már nem, ötvenháromban megnősültem. Feleségem pályamunkás volt, később leérettségizett, és a vállalat főpénztárosa lett. Ötven évig éltünk együtt, sajnos gyerekünk nem született. Utolsó tíz évében nagyon sokat betegeskedett: egy héten háromszor vittem dialízisre a kórházba, reggel hatkor indultunk, utána vissza a lovakhoz, majd tizenegykor elhoztam.
– Hogyan éltek?
– Szépen. Sokat mentünk a szüleihez, színházba és moziba jártunk.
– Külföldre?
– Bécsben voltunk és Pardubicéban, máshol nem.
– Árulja már el, soha nem biztatták, hogy lépjen be a pártba?
– Szóltak is, biztattak is, de nem tehettem.
– Miért?
– Apám miatt. Vöröskatonaként harcolt, még közös képe is volt Kun Bélával, de eltűnt, sehol nem találom.
– Kádár levelét jobban megőrizte…
– Az más, az nekem szólt. Apám benne volt abban a csapatban, akiket a szolnoki csata után a románok elfogtak. Felszólították őket, tegyék le a fegyvert, elmehetnek bántatlanul. Letették, ám utána úgy elverték, hogy majdnem belehalt. Negyvenötben megkeresték a kommunisták, menjen közéjük, de azt mondta, egyszer elég volt, és nekem is szólt, eszembe ne jusson belépni a pártba. Megfogadtam. Egyébként miatta volt jó igazán versenyt nyerni, nem volt ember, aki jobban örült volna nála. Azt viszont nem értette, hogy mikor nem nyerek, miért szidják a fogadók apámat-anyámat. Olyankor nagyon csavargatta a fejét.

– Miért szidták?
– A közönség nálunk mindig ordít a pénzéért, gyalázzák a zsokét, azt hiszik, szándékosan visszafogta a lovat.
– Vagyis csalt…
– Igen. Gyakran gyanúsítják ezzel őket.
– Azért előfordul ilyesmi olykor-olykor…
– Nézze, a háború előtt a zsoké, ha Magyar Derbit nyert, a pénzből, amit kapott, házat tudott venni Alagon, ahogy Keszthelyi, aki Botonddal nyert a derbin, és a Botond utcában lakott egy szép házban, de Schejbál meg a többi championzsoké is ezer pengőt kerestek havonta. Egyik se volt rászorulva, hogy csaljon. A lóverseny nem emiatt züllött le.
– Hanem?
– Nézze meg, hogy öltöznek fel külföldön egy-egy versenyre a nézők, milyen ott a tisztaság, a viselkedés. Míg Fehér Dezső volt az igazgató, addig itt is rendben mentek a dolgok, tisztelet volt, fegyelem, ma meg…
– De hát épp most adták át az új pályát!
– Járt már ott? Megnézte? Odaépítették az új tribünt a régi elé, és az új alatt, ha jön egy nagyobb eső, a közönség fele elázik: a tető nem fedi le az egész lelátót. A régi alatt, ami sokkal szebb volt, ilyen nem fordult elő. Az innenső sarkán, egészen a szélén ült Horthy, mégse verte az eső. De nem csak erről van szó. Versenyintézőként pár éve bementem a derbin a büfébe. Odajön valaki, és szól, hogy semmi keresnivalóm ott. Most mondjam neki, hogy háromszor nyertem Magyar Derbit, és 1983-ban idomárként az én lovacskám, Bűvölő lett az év lova? Nem mondtam semmit, eljöttem.
– Imperiál szobra nem vigasztalja? Ott áll a pályán.
– De arrébb rakták, és épp csak látni a jártató felől. Sokkal szomorúbb, hogy évekig nem törődtek Kincsem szobrával. A burkolólapok leváltak, csak a pályaavató kedvéért javították ki. Ez volt a világ legjobb lova, de ennek sincs nálunk becsülete.
– Feri bácsi hány éves?
– Hetvennyolc.
– Nem látszanak az évek a mozgásán, a vonásain.
– Pedig a feleségem halála nagyon megviselt két évvel ezelőtt. Azóta csak úgy vagyok.
– Hány versenyt is nyert pályafutása alatt?
– Kétszázötvenet, köztük három Magyar Derbit, az egyiket Imperiállal.
– Mikor ült lovon utoljára?
– 1967-ben, negyvenegy évesen.
– Nem hiányzik?
– Hogyne hiányozna, kérem! Nekem ez volt az életem.

Magyar Nemzet Forrás: Abcenter


KapcsoLÓdó cikkek: 

Képeslap Kerteskőről: Imperiál és gondozója >>

Imperiál, az aranyszőrű magyar csoda >>





Cikkajánló:


Hozzászólások:

























   
Horze Lovasáruház   KLP   Lovasvilág Lovasbolt   Decathlon   Tanita Lovasboltja   szerverbérlés, szerverhoszting, szerverüzemeltetés