keresés a lovardák között

Ezért jó, ha Nissan Qashqai húzza a lószállítót




A Nissan Qashqai 10 éves születésnapja alkalmából szinte teljesen megújult, mind külső, mind belső kidolgozásában és felszereltségében is. Ebből az alkalomból Legin István, a Jazzy Rádió egyik népszerű műsorvezetője is megnyergelte, hogy nekünk, lovasoknak beszámolhasson róla.

Még 40 képünk van az új Nissan Qashqairól. Kattints a képre a galéria megtekintéséhez.

A Qashqai már régi paci a Nissan ménesében. Nevének megfelelően igazi városi nomád. Méltán népszerű is, sok fut belőle az utakon, és a Nissan bevallása szerint is a legkelendőbb típusuk. Talán csak azért nem vettük idáig észre, mert szerényen megbújt a többiek közt a forgalomban. Lehet, pont ezért fogok lórúgást kapni, de nekem valahogy mindig is egy szürke eminenciás volt. Nem találtam benne semmi figyelemfelkeltőt, és ezért is örültem, hogy 10 éves szülinapja alkalmából szinte teljesen megújult.

Még 40 képünk van az új Nissan Qashqairól. Kattints a képre a galéria megtekintéséhez.

Most sincs semmi olyan nagyon feltűnő, semmi hűha benne. De mielőtt lovaglópálcát törnek felettem, gyorsan bevallom, az összkép egy kellemesen mutatós, sportosan kényelmes tágas autóval dobogtatja meg szívünket. Aki kerüli a feltűnő cirádásan felszerszámozott puccos paripákat, és beéri egy kényelmes, finom, megbízható, otthonos családi crossoverrel, annak biztosan jó választás lesz a Nissan Qashqai.

Indexek a tükörben, LEDes nappali fények, krómozott ködlámpakeretek, dizájnos 19 colos, osztott küllős könnyűfém kerekek, divatos V alakú hűtőrács, és az elmaradhatatlan hatalmas Nissan embléma, ami első látásra is megragadja figyelmünket a városi nomádon. Faránál is egységesek a vonalak, a mutatós hátsó lámpái finoman illeszkednek a sárvédő az ablak, és a hátsó ajtó vonalaiba, amit a pacik is nyakuk nyújtogatásával csodáltak meg minél közelebbről. A tető meghosszabbításaként egy légterelő fokozza a sportos látványt és javítja Qashqai aerodinamikáját.

Felgyorsult a verseny, szinte már egy-két évenként megújulnak a típusok, rendületlenül belendült a digitális technika. Sok mindent megkapunk alapáron, amit két éve még „hú, a mindenit” felkiáltással csodáltunk. A Qashqai sem kivétel! Rengeteg kényelmi és biztonsági felszerelést kapott. A keréknyomás, a fogyasztás, a GPS adatai és a híváskijelzés a műszerfalon is követhető. Az autó emellett kormányérzékenység-állítást, parkolóasszisztenst, kulcs nélküli automatikus indítást, prémium szintű bőrüléseket, hangulatvilágítást és kategóriájához képest tágas belső teret kapott. Valljuk be őszintén: mindezt elfogadható közepes árért. 

Még 40 képünk van az új Nissan Qashqairól. Kattints a képre a galéria megtekintéséhez.

Elöl és hátul is kényelmes, pláne mert kívülről nem is látszik igazán terebélyes járműnek. Tesztautónk panorámás üvegtetővel nyitotta tágra a teret, hogy könnyedén szemlélhessem a felülről kíváncsiskodó lovakat. És ha majd nyáron a sötétített üvegen át is nagy a forróság, akkor az elektromos árnyékolóval csillapíthatom a napsugarak csiklandozását.

Szinte már megszokott a körbe pásztázó radarrendszer, ami jelez, ha bármi közelünkbe merészkedik és még a holtteret is figyeli. Nagyon ötletesen, a tükörbe néző látótérben, az A oszlopban egy LED jelzi, ha mellettünk vágtázik valaki, vagy valami. Az akadályok megközelítésekor menet közben is bekapcsolja kamerákat, ami a középső 7 colos érintőképernyőn kettéosztva jelenik meg. Viszont a jó kis radar ellenére a tempomat sajnálatosan nem adaptív

Kapunk egy szokásos képet az első vagy hátsó épp aktuális kamerától, és kapunk egy felülnézeti megjelenítést, amit a tükrök aljába is beépített négy kamerából virtuálisan alkot meg. Mintha egy őrangyal drón módjára állandóan felettem lebegne, és mutatná körülöttem a teret, mire vigyázzak, hol vannak az akadályok:

Még 40 képünk van az új Nissan Qashqairól. Kattints a képre a galéria megtekintéséhez.

A NissanConnect a telefonkapcsolatot, a hifi rendszert, a navigációt is természetesen a középső kijelzőről vezérli. A radaron és kamerákon felül még a műszerfali kresztábla-kijelzés, az automata fénykapcsolások, vészfék asszisztens, sávtartó figyelmeztetés, hat légzsák és az ötcsillagos törésteszt garantálja biztonságunat. Az automata lámparendszer a távolsági fényszórókat is vezérli, igen gyorsan reagálva a szembejövőkre, lakott területre.

Még 40 képünk van az új Nissan Qashqairól. Kattints a képre a galéria megtekintéséhez.

A motorváltozatok nagy választékkal kényeztetnek, az 1200 cm3-es 115 lóerőstől az 1600cm3-es 130 lóerősig, manuális és CTV automata váltóval is kiegészítve az elvárásainkat. Persze azért nem adjuk alább, és nekünk, lovasoknak fontos a 4x4-es hajtás. A Nissan Qashqai is megadja a módját az összkerekes hajtásnak, az ALL MODE 4x4i automatikus vezérléssel, ami a jobban tapadó kerékre adja a nagyobb nyomatékot. Gyorsan és jól reagál, de csak a 1.6-os DCIben van, 6 sebességes manuális váltóval, és a vágtát lószállítóval is biztosító 130 lóerővel.

Úttalan utakon nem csak a négykerék hajtásával kényeztet, hanem a rugózási komfortja a több lengőkaros felfüggesztéssel, aktív menetszabályzással kisimítja a gödröket, és határozottan finom ringásokkal bűvöl el terepezés, vagy a kikerülhetetlen kátyúkon átvágtázás közben. Nyomvonal-szabályzója kanyarokban stabilan az íven tartja. A kormányérzékenység is állítható, normál és sportos állásban, ami főleg kanyargós szűk utcákban, akadályoknál jön jól.

A start-stop rendszer városi forgalomban szolgálja környezetkímélő közlekedésünket. A kuplung nyomására indul a motorunk, és sajnos volt alkalom, hogy gyorsabb voltam nála a rajtolási szándékommal. Ilyenkor nem indult be a motor, és kicsit meglepett a mögöttem álló többi közlekedővel együtt. Gyorsan fel kell engedni a kuplungot, és az újra nyomásra indul. Jobb lenne, ha esetleg a fék felengedésre startolna, és akkor nyerne a Qashqai egy másodpercet. Szóval nem kell versenyző módra az indulást végrehajtani. Persze ha annyira bosszantó, ki is kapcsolható a start-stop rendszer. De ezt érdemes alaposan megfontolni, hiszen a kimértebb rajtolás mellett kárpótol a tudat, hogy környezetünket a tesztünk alatt 1,4 kilogramm levegőbe nem pöfögtetett széndioxiddal megkíméltük - amit a műszerfalról ragyogóan leolvashattam. Használatával a vegyes fogyasztás a terepezést is beszámítva 8 liter körül volt.

Még 40 képünk van az új Nissan Qashqairól. Kattints a képre a galéria megtekintéséhez.

Összegezve: A Nissan Qashqainak jót tett a frissülés. Szinte egy új autót kaptunk a régi felismerhető jellegzetességeivel. Kellemes otthonos a belső tere, kényelmes és komfortos a rugózása, úttartása. Tetszetősek lettek a vonalai, lámpái is megkapták a kötelező LEDeket, de kerül minden feltűnést, minden túl cicomát. Automata összkerékhajtása gyorsan reagál és a tapadó kerekekre adott nagyobb nyomatékkal nem hagy minket elakadni latyakos saras utakon, még a lószállítónkkal sem. 

Nissan Qashqai adatai: 

Az árak a verziók közül az 1.2 DIG-T változatra vonatkoznak. Akciós alapár: 4.990.000 ft.

  • QASHQAI VISIA                     5.770.000 Ft 
  • QASHQAI ACENTA                6.330.000 Ft
  • QASHQAI N-CONNECTA      7.079.000 Ft
  • QASHQAI N-VISION              7.649.000 Ft
  • QASHQAI TEKNA                  7.729.000 Ft
  • QASHQAI BLACK EDITION   8.924.000 Ft

Adatok:

  • Gumiabroncs méretek: Visia, Acenta Sport: 215/65 R16 / Acenta N-Connecta: 215/60 R17 / Tekna:225/45 R19
  • Önsúly: 1318 kg - 1602 kg
  • Megengedett terhelés: 548- 512 kg. 
  • Vontatható jármű max. tömege:
    • fékezett- 1000 - 1800 kg
    • fékezetlen- 675……750 kg.
  • Külső hosszúság: 4380 mm
  • Külső szélesség: 1806 mm
  • Csomagtér térfogata: 401 l
  • Fordulóókör: 10,7 m

 

Motorok összehasonlítása

 
Kombinált
üzemanyagfogyasztás (l/100km)
CO2 kibocsátás
(g/km)
Max. teljesítmény
(kw (LE)/perc-1)
Üzemanyag típusa
1.2 DIG-T 115 Manual
5,6
129 - 133
85 (115) / 4500
Benzin
1.2 DIG-T 115 CVT
5,6
129 - 133
85 (115 / 5200
Benzin
1.6 DIG-T 160 Manual
5,8
134 - 138
120 (163 / 5600
Benzin
1.5 dCi 110 Manual
3,8
99 - 103
81 (110) / 4000
Dízel
1.6 130 dCI Manual
4,4
116 - 120
96 (130) / 4000
Dízel
1.6 dCi 130 CVT
4,7
122 - 128
96 (130) / 4000
Dízel
1.6 dCi 130 Manual 4WD
4,9
129 - 133
96 (130) / 4000
Dízel

Köszönet Kele Judit ügetőidomárnak és lovacskáinak a fotókért.

Köszönet a Nissan Sales CEE képviseletnek, hogy kipróbálhattuk a Qashqait.

2017.03.29. Legin István, motorosteszt.hu







Cikkajánló:


Hozzászólások:

























   
Horze Lovasáruház   KLP   Lovasvilág Lovasbolt   Decathlon   Tanita Lovasboltja   szerverbérlés, szerverhoszting, szerverüzemeltetés