keresés a lovardák között

Tuti téli tippek lótartóknak




Az elmúlt jó néhány évben nem volt ilyen kemény a tél, így bőven volt ideje lónak és lótartónak is, hogy elszokjanak tőle. Íme néhány hasznos tipp, hogy jó egészséggel vészeljétek át a legkeményebb mínuszokat is.

A lovakat a széna fűti

Pontosabban az a hő, amit a vakbélben és a vastagbélben élő mikrobák termelnek a ló által elfogyasztott széna emésztésekor

Mivel a ló természetes takarmánya a fű, ezért emésztőrendszere alapvetően a rostok emésztésére optimalizálódott. Ha lovad ennek megfelelően rostban gazdag takarmányozásban részesül, tehát sok szénát kap, akkor a bélben élő mikrobák is jobban fűtik. De ha takarmányozásában inkább a keményítőben gazdag abraktakarmányok (zab, árpa, kukorica) dominálnak, akkor ezek a mikrobák kevesebb hőt termelnek. 

Ez egyúttal azt is jelenti, hogy:

  • minél hidegebb van, lovadnak annál több szénára van szüksége ahhoz, hogy ne fázzon
  • a ridegtartásban élő és a nem takarózott lovaknak szintén több szénára lesz szükségük, mint istállózott és takarózott társaiknak.

Hideg időben meleg víz

Hidegben a lovak vízigénye csökken. És vannak lovak, akiknek nem elég a tiszta, fagymentes víz, ha túl hidegnek találják, nem biztos, hogy annyit isznak belőle, amennyire valójában szükségük lenne. Innen pedig egyenes út vezet a kólikához. 

A kólikának sok típusa van, de télen az állatorvosok leggyakrabban a bélsárrekedéssel találkoznak: a száraz, kemény béltartalom felgyűlik a vastagbélben. Az ok egészen prózai:  a lovak nem isznak eleget.

Ezért az állatorvosok is azt javasolják, hogy a téli hónapokban kínálj meleg vizet lovadnak, mivel ezzel jelentősen növelheted az általa elfogyasztott vízmennyiséget és csökkentheted a bélsárrekedés kialakulásának kockázatát. 

Azt is fontos tudnod, hogy a lovak általában az etetéstől számított 3 órán belül isznak, tehát ha vödörből itatsz, a vödröket az etetéskor érdemes feltölteni vízzel.

Lótakaró és egy kis plusz odafigyelés

Kemény hidegben nem csak a nyírt lovaknak lehet szükségük a lótakaróra. Ilyenkor több odafigyelést igényelnek:

  • az idős lovak
  • azok a patások, akik soványak, rosszul hasznosítják a takarmányt
  • a kis súlyú pónik

Nekik bizony szükségük lehet a lótakaróra és némi plusz takarmányra, hogy meg tudják őrizni egészségüket és kondíciójukat a hideg hónapokban is.

Óvatosan a zablával

Ha a lószerszámokat egy fűtetlen helyiségben tartod, akkor télen lovad zablája is hideg. Ez enyhébb időben “csak” kellemetlen lovad számára, de kemény fagyokban fájdalmas lehet, sőt, akár fagyási sérüléseket is okozhat.

Egy kis odafigyeléssel és néhány apró trükkel egyszerűen megoldhatod, hogy lovad számára télen se legyen kellemetlen a kantározás:

  • Tartsd a kantárokat fűtött helyiségben, vagy
  • Használat előtt áztasd a zablát meleg vízbe
  • Ha egyikre sincs lehetőséged, akaszd magadra a kabátod alá a kantárt, amíg a lovagláshoz előkészíted a lovadat.

Négy lábbal a földön

Fagyban elég egy kis letaposott hó, kifröccsenő víz és máris kész az életveszélyes jégpálya. Az istállóban és környékén kialakuló csúszós felületekre szórj homokot, vagy hamut - így mindenkinek biztonságosabbá teheted a közlekedést.

A kitartó mínuszokban a lótrágya is megfagy, a kőkemény labdacsok pedig balesetveszélyesek lehetnek és sérüléseket (pl. patatályog) is okozhatnak, fontos tehát mihamarabb összegyűjteni őket a karámból.

Lovasok.hu Akadémia - mert az egészség minden lónak jár

Szeretnél a fentiekhez hasonló hasznos tanácsolat kapni, hogy gondoskodhass lovad egészségéről? A Lovasok.hu szakmai napján tapasztalt lógyógyász állatorvosok segítenek, hogy elsajátítsd a legfontosabb tudnivalókat lovad egészségével kapcsolatban. Ráadásul garantáljuk, hogy ilyen érthetően, emészthetően és szórakoztatóan még nem hallottál a lógyógyászatról és a lovak egészségmegőrzéséről.

Tovább a rendezvény programjához: 
Lovasok.hu Akadémia: Befektetés lovad egészségébe >>

2017.01.09. Magyar Dorottya, Lovasok.hu
Forrás: Racionál Horsemanship

Fotó: Bigstock, Pixabay







Cikkajánló:


Hozzászólások:

























   
Horze Lovasáruház   KLP   Lovasvilág Lovasbolt   Decathlon   Barefoot   szerverbérlés, szerverhoszting, szerverüzemeltetés