keresés a lovardák között


Gyógylovak hátán…

"A hibák oka a jobb nem ismerése." (Demokritosz)

Földöntúli öröm terül szét a fiatalember arcán. A ló, amelynek a hátára óvatos kezek felsegítették, megindult, és csendes poroszkálással követi vezetőjét. Mellette mindkét oldalon egy-egy kísérő baktat, ügyelve arra, hogy ha a lovas egyensúlyát vesztené, nehogy a földre huppanva nagyobb kárt okozzon magában, mint amit a balsors amúgy is rámért…

A „lovas” ugyanis – szakkifejezéssel élve – értelmileg akadályozott. De ha nem az idegrendszerrel, hanem más szervekkel, csontokkal, izomzattal van baj, a lovas gyógymódban bízó orvosok akkor is mind gyakrabban és szívesebben ajánlják betegeiknek a hippoterápiát – vagyis azt, hogy erre a feladatra betanított lovakkal kíséreljék meg állapotuk javítását. (Egyedül a hallássérülteknek nem javasolják, miután a legtöbb esetben éppen a fülben található egyensúlyszerv a beteg, s így az érintett személy szédülhet lovaglás közben.)

A lovas terápiához speciálisan felkészített állatok szükségesek, amelyeket már szinte csikókoruktól erre képeznek ki. Vagyis – a közhiedelemmel ellentétben – kiérdemesült rendőr- és katonalovak, netán elaggott cirkuszi sztárparipák túlnyomó többségükben eleve alkalmatlanok arra, hogy a rájuk váró feladatokat beteggel a hátukon teljesítsék. „Utasaik” között egyébként nemcsak értelmileg sérült emberek találhatók, de akár egy sima izomszakadás vagy más hasonló kínzó baleseti következmény utókezelésénél is számításba jöhet a „gyógyló”.     
 
Informátoraink, Fonyó Hajnal és Rendes Károly, egy gyógylovas központ munkatársai, számos további érdekes részlettel szolgáltak e módszer alkalmazásáról. Mint elmondták, az emberi gyalogjárásnak legjobban a ló lépte felel meg, ez ugyanis olyan speciális hullámmozgás, ami vízben sem reprodukálható. Így aki erre ilyen vagy olyan okból képtelen, az nyeregben ülve megidézheti szervezetének az egészséges állapotot. A laikus vélekedéssel szemben az állatot itt nem járatják körbe (mint mondjuk a cirkuszban vagy a vurstliban), hanem irányítója vezeti a terápiára kijelölt útszakaszon a már említett két kísérővel. Mindezt ember és ló részéről komoly felkészülés előzi meg, s az már betegnek és hippoterapeutának egyaránt sikerélmény, amikor a lovaglás önállóan, kísérő nélkül is megy. A teljesítmény fokozható, a paralimpiákon is szerepelnek lovas programok, s kitűnő versenyzőket tartanak számon Magyarországon is.

„Minden állatterápia motiválja a beteget” – szögezte le Fonyó Hajnal, utalva arra, hogy a sérült ember élő segédeszközt fedez fel bármely más lényben, amely az ő helyzetében legalább vigasztalásul szolgál. Hogyne érvényesülne ez az érzés a lovak esetében: velük a fizikai erőt, a mozgást pótolhatja a beteg. A lovas terápia még a vakoknál is kedélyjavulást eredményez, sőt, a látássérültek képesek önállóan lovagolni, miután patás barátunkat – csakúgy, mint a vakvezető kutyákat – megtanították arra, hogy a reá bízott ember nem látja a fejmagasságában lévő ágakat, egyéb akadályokat, ennélfogva ezeket neki, a lónak kell figyelnie és kikerülnie.

Kedvező körülmény az állat testhőmérsékletének izomlazító hatása. Baleset utáni görcsös összehúzódás esetén ellazul a lovon ülő ember szervezete, midőn átveszi a jószág testmelegét, mozgásának ritmusát, s ezáltal a gyógyulás során óhatatlanul jelentkező fájdalmak is mérséklődnek, adott esetben teljesen el is múlhatnak. Természetesen a páciensek boldogan várják a legközelebbi lovaglást, ami újból és újból tehermentesíti meggyötört szervezetüket, közelebb viszi őket a gyógyuláshoz, mint az olykor önkínzó gyógytorna.

A lovasterápia külön tudomány. A Testnevelési Egyetemen tanítják, gyakorlati felhasználásába pedig több mint tanácsos lovas szakembert bevonni. Aki saját magán vagy beteg hozzátartozóján kíván ezzel a módszerrel segíteni, jól teszi, ha alaposan körülnéz, mielőtt belevág.

A lovas gyógyászatra nevelt állatok képesek megérezni, ha sérült ember kerül a hátukra. Ekkor a megszokottól teljesen eltérő módon, nyugodtan viselkednek, nem ugranak meg egy „sarkantyúzás” hatására, nem riadnak meg a hangos kiáltástól sem, amit a páciens – előbb ijedtében, majd örömében – hallat, midőn megindul alatta az állat. A betegek azután általában boldogan adják át magukat a korábban soha nem tapasztalt érzésnek, s ez az élmény életük más területén is kamatoztatható. Fonyó Hajnal és Rendes Károly példaként idézte fel azt az esetet, amikor egyik – értelmileg akadályozott – kliensüket semmi módon nem tudták a fogorvoshoz „benavigálni”. Végül közölték vele, hogy csak e kezelést követően jöhet szóba a lovaglás. S az addig ellenkező beteg jámboran elindult a fogorvosi szék felé…

Farkas József György
Forrás: Népszabadság 2006-05-31





Cikkajánló:


Hozzászólások:

























   
Horze Lovasáruház   KLP   Lovasvilág Lovasbolt   Decathlon   Tanita Lovasboltja   szerverbérlés, szerverhoszting, szerverüzemeltetés