keresés a lovardák között


Lovaskultúra oktató szakirányú továbbképzés
tanévnyitó és diplomaátadó

A Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának (TF) Lovaskultúra oktató szakirányú továbbképzése szeptember 28-án tartotta meg idei Diplomaátadó és Tanévnyitó Ünnepségét, valamint a Lovaskultúra Klubnappal egybekötött alumni találkozóját. 

Az évente megrendezésre kerülő eseménynek idén is a képzés gyakorlati oktatási helyszíne, a Sóskúti Lovas- és Élménypark adott otthont. Az ünnepélyes diplomaátadó keretében a végzős évfolyam nevében Gyapjas Zsolt tartott szívhez szóló búcsúbeszédet, majd Dr. Berkes István, a TF tudományos dékánhelyettese avatta lovaskultúra oktatóvá a végzett hallgatókat. Ezt követően Dr. Faludi Judit, a szak vezetője eskette fel a friss diplomásokat és köszöntötte az elsőéveseket.

A tanévet a hagyományokhoz híven a másodéves hallgatók lovas műsora nyitotta meg, akik egy eredeti magyar mesét dolgoztak fel. Színvonalas és szórakoztató bemutató keretében adtak elő egy részletet a Lúdas Matyi című elbeszélő költeményből, melynek során számot adtak eddig megszerzett lovagló tudásukról és a csoport összeszokottságáról. A nézők láthattak többek között fogat bemutatót, lovas karusszelt, bravúros lovas üldözést, valamint a fogat ugratását is.

A műsor Pénzes Gábor hagyományőrző huszár bemutatójával illetve lóhátról tartott előadásával folytatódott, megismertetve a barokk lovaglási stílust, valamint a munka-ló/barokk-ló képzésének lépéseit az érdeklődő közönséggel.

A délutáni klubnap keretében különféle mesterségek mutatkoztak be a lovaglás és a ló egészségének szolgálatában. Az előadások és bemutatók során a hallgatóság testközelből szemlélhette meg a ló-csontkovács munkáját Rácz Attila jóvoltából, hasznos gyakorlati tanácsokat hallhattak a ló lábának védelméről Dr. Bába András előadásában, felfedezhették a csizmaválasztás és - készítés rejtelmeit Böröcz Zoltán segítségével.  A ló fogászat szükségességét Dr. Sahin-Tóth Tibor tette szemléletessé, a takarmány-kiegészítők fontosságát Suta Éva hangsúlyozta előadásában. Igen érdekes volt megismerni a nyeregkészítés lépéseit Grósz Gyula bemutatkozásával.

A folytatásban a rendezvény elmaradhatatlan programja következett: a „Tied a katedra” keretében a már végzett lovaskultúra oktatók kötötték le a figyelmet érdekes előadásaikkal.

A nap végére a pontot egy kerekasztal beszélgetés tette, ahol a „Lovaglótanárok nyomában” járhattak az érdeklődők Vízler Zsolt dokumentumfilm-rendező és stábja segítségével. A forgatócsoport bejárta Európát, Amerikát és a Kárpát-medencét, hogy hiteles képet adjanak az örkénytábori lovaglótanárok életútjáról. Az érdeklődőknek egyedülálló lehetőségük nyílt a másfél évig tartó utazásról személyes történeteket, élményeket meghallgatni még a film premiere, levetítése előtt. Az előadást színesítették Győrffy-Villám András, Pénzes Gábor valamint Zupán Péter visszaemlékezései és az „örkénytáboriakról” szóló személyes történetei.

A remek előadások után mindenki ízelítőt kapott ezeknek a nem mindennapi (lovas) embereknek a munkásságáról és a világ lovassportjára gyakorolt máig jelentős hatásáról, méltó befejezéseként ennek a hosszú és ismeretekben gazdag napnak.

2013.10.09. Balog Orsolya és Dóka Ágnes
Fotók: Faludi Péter és Czefernek László








Lovaskultúra oktató szakirányú továbbképzés tanévnyitó és diplomaátadó

Cikkajánló:


Hozzászólások:

























   
Horze Lovasáruház   KLP   Lovasvilág Lovasbolt   Decathlon   Tanita Lovasboltja   szerverbérlés, szerverhoszting, szerverüzemeltetés