keresés a lovardák között
Főoldal   »   Lovas hírek


Oscar Pistorius gyorsabb, mint egy telivér

Oscar Pistorius, a dél-afrikaiak művégtagokkal versenyző atlétája megnyerte azt a szerdai 200 méteres futóversenyt, amelyben egy ló volt az ellenfele.

Oscar Pistorius idén már az Olimpián és Paralimpián is bizonyított, utóbbin 400-on és a 4x100-as váltó tagjaként aranyat, 200-on pedig ezüstöt nyert. Most azonban egy teljesen új kihívásra vállalkozott, ellenfele egy arab telivér, Maserati volt Dohában. A sprinter egy kampány keretében vett részt a szokatlan versenyen, melynek célja a fogyatékkal élők társadalmi beilleszkedésének előmozdítása.

A versennyel kapcsolatban többen felvetették, hogy nem volt fair, mivel Pistoriusnak 15 méter előnyt adtak, és a  zsoké sem bánt kíméletesen a lóval. Pistorius erre reagálva elmondta, hogy jó szándékkal indult, egy jó cél érdekében, és nem volt tisztában azzal, hogy a lovat esetlegesen túlzott erőfeszítésre kényszerítik.

Nem ez volt az első alkalom, amikor sportoló egy lóval mérte össze képességét. Az 1936-os olimpia sztárja, Jesse Owens, és az 1992-ben aranyérmet nyerő Linford Christie szintén próbálkozott, őket azonban lehagyták négylábú ellenfeleik.

Pistorius még öt évig szeretne versenyben maradni, terve ezután felhívni az emberek figyelmét a taposó aknák áldozataira.

2012.12.13
Demeter Nóra, Lovasok.hu
Forrás: MTI
Kép forrása: dailymail.co.uk





Cikkajánló:


Hozzászólások:

























   
Horze Lovasáruház   KLP   Lovasvilág Lovasbolt   Decathlon   Tanita Lovasboltja   szerverbérlés, szerverhoszting, szerverüzemeltetés