keresés a lovardák között


Ifj. Lázár Zoltán: Díjugrató szeretnék lenni!

Azt gondolom, a Lázár név hallatára nagyon sokunknak a 13- szoros fogathajtó világbajnok testvérpár, Lázár Vilmos és Lázár Zoltán jut az eszünkbe. Ezután már, ha a Lázár nevet halljuk, nemcsak a fogathajtásra, hanem a díjugratásra is gondolnunk kell!

Ifj. Lázár Zoltán pontosan tudja, hogy fontosak a családban a hagyományok, főleg a lovas hagyományok, de a kis Zoli mégsem fogathajtó, hanem díjugrató szeretne lenni. Két évvel ezelőtt, amikor először beszélgettem vele a lovaglásról, még egy kicsit bizonytalanul mozgott a lovassportban. Most, két év elteltével már igazolt sportolóként, jó néhány megnyert versennyel a háta mögött ültünk le egy rövid beszélgetésre.  

Mi történt veled ez alatt a két év alatt a lovassportban?

2008-ban a Biotop kategóriában kezdtem el versenyezni, első versenyemen Nagybajcson rögtön egy első és egy második helyezést szereztem. Idén áprilisban pedig sikerült Debrecenben rajtengedély vizsgát tennem, és a póni kategóriában elkezdtem díjugrató versenyeken részt venni. Azalatt a rövid idő alatt, amíg a pónisok között versenyeztem több versenyt megnyertem, és sokszor helyezett is voltam. Egy sikertelen verseny után úgy döntöttünk, hogy nem pónin, hanem nagy lovon próbálok ezután szerencsét. Az edzőmnek Pirik Zsoltnak volt egy nagyon jó lova és felajánlotta, hogy versenyezzek vele. Édesapámnak pedig nagyon hálás vagyok azért, hogy később megvásárolta nekem ezt a lovat. Azóta már jó néhány versenyen indultam vele, igaz nem egy könnyen lovagolható ló, de azt gondolom, hogy elég hamar sikerült vele megtalálnom az összhangot.

Menyit foglalkozol a lovaglással általában? 

Elég sokat, hét közben két-három alkalommal Dallos Gyula bácsihoz járok Dunakeszire lovagolni. Tőle nagyon sokat tanulok, és nagyon jó lovakra ülhetek fel. Péntek délután már Győr mellett, Gönyűn folytatom a lovaglást, ahol Pirik Zsolt az edzőm, egyébként ő nála tartjuk a lovamat is. Az edzésekre a Boros Nagypapám szokott vinni engem és az unoka testvéremet, Boros Zsuzsikát. Zsuzsika még csak nyolc éves, de már sok versenyt nyert, volt olyan, hogy egy számban az első három helyet ő szerezte meg. Boros Nagypapám rengeteget segített nekem, amikor elkezdtem lovagolni még az edzőm is ő volt.

Milyen terveid vannak az újévben?

Szeretnék sok versenyen részt venni, rutint, tapasztalatot szerezni, és természetesen minél több versenyt megnyerni!

 

Szerző: Tóth István

Tóth István további ciikei >>

A fenti riport a Lovaspláza támogatásával készült.
Lovasplaza.hu - minőséget, stílust - nemcsak bajnokoknak!
www.lovasplaza.hu





Cikkajánló:


Hozzászólások:

























   
Horze Lovasáruház   KLP   Lovasvilág Lovasbolt   Decathlon   Tanita Lovasboltja   szerverbérlés, szerverhoszting, szerverüzemeltetés