keresés a lovardák között


Jakob Streit: Louis Braille 
Végzetes Játék I.

Tovább a végzetes játék II. részéhez >>>

"... A kis Louis édesapjától erős bőrből készült lovacskát kapott ajándékba harmadik születésnapjára. A lovacska apró volt ugyan, keskeny és lapos, de meg tudott állni a lábán. Patái falapra voltak erősítve,  Louis pedig színes gyapjúfonálból gyeplőt készített rá.
A fiúcska édesapjának, Simonnak nyeregmíves-műhelye volt. Itt minden szegletben lenyesett bőrdarabkák hevertek szanaszét. Simon mester nagyszerű nyergeket tudott készíteni. Számtalan lovas kereste fel messzi vidékekről. A mester méretet vett a ló hátáról, és alaposan megfigyelte, hol domborodnak ki a csontok. A nyeregnek ugyanis pontosan kell illeszkednie az állat hátára, hogy lovaglás közben ne okozzon fájdalmat. Amikor édesapja a műhelyben dolgozott, a kis Louis is figyelhette a munkát. Ha Simon mester félredobott egy darabka bőrt, a fiúcska mindig felemelte, és megszaglászta. Nagyon szerette a bőr illatát.
Egy alkalommal megkérdezte:

- Mitől olyan jó a friss bőr illata, édesapám?

- A bőr a marha irhájából készül - válaszolta Simon mester. - Ez az irha elrothadna, ha nyersen hagynák. A cserzővarga azonban megtisztítja, és őrölt tölgyfakéreggel dörzsöli be. Ennek a tölgykéregnek van olyan jó illata. A bőrök több napon át áznak vízben, amelyben tölgykéreg van; attól lesz a bőr olyan puha és alakítható.

- Én is lehetek majd nyeregmíves, édesapám? - kérdezte a fiúcska. - Úgy mindig érezném a bőr illatát.

- Igen - válaszolta Simon mester. - Ha majd nagyobb leszel, segíthetsz is nekem a műhelyben. De nézd csak, milyen élesek és hegyesek ezek a kések és árak! Még az ujjadat is levághatod vele! Amíg nagyobb és erősebb nem leszel, nem nyúlhatsz ezekhez a szerszámokhoz!

- Igen, édesapám - válaszolt Louis, miközben apját figyelte, aki éppen egy hegyes és éles késsel szíjat hasított egy deszkán.

Egy héttel később Simon mester elutazott bőrt vásárolni. A kis Louis a műhelybe ment, hogy játsszék a lovacskával. A munkapadon felfedezett egy hegyes, kétélű kést. Már nagyobb és erősebb vagyok, mint a múlt héten, gondolta a fiúcska. Felvett a sarokból egy bőrdarabkát, odaállt a munkapadhoz és megfogta a kést. A bőr kemény volt. Louis ketté szerette volna vágni. Egyik kezével a bőrdarabot tartotta, a másikkal erősen beledöfte a kést. Ám ekkor a penge megcsúszott és a szemébe vágódott. Micsoda fájdalom! A szerszám a földre hullott. Louis felkiáltott, kezét megsebzett szemére szorította.
Kiáltására édesanyja szaladt be a konyhából. Karjára vette a fiút, bevitte a szobába és lefektette az ágyra.
 
- Csak nyugodj meg, drágám! Vedd el a kezed a szemedről, mert piszkos! Hadd töröljem le a vért, aztán készítek borogatást a sebre.

Mivel Louis továbbra is csak nyöszörgött, így vigasztalta:

- Csak nyugodj meg! A borogatás majd enyhíti a fájdalmat. Ahogy édesanyja ment kifelé, Louis észrevette, hogy csak az egyik szemével látja.

Kis idő múltán visszatért az asszony. Fehér lenvászon kendőt mártott a forró főzetbe, kissé meglengette, hogy hűljön, majd összehajtva a sérült szemre helyezte.

- Éget! - sírta a fiúcska.

Az asszony megkért egy szomszédot, hogy hívja el a falu orvosát, mert nem akarta magára hagyni a gyermeket. Leült az ágy szélére, és csendesen elénekelte azokat a dalokat, amelyeket Louis olyan szívesen hallgatott. Majd elmesélte neki a Csizmás Kandúrt.
Végre megérkezett az orvos. Megvizsgálta a beteg szemet, ám közben csak csóválta a fejét. Táskájából kis tégelynyi balzsamot vett elő, rákent belőle egy kendőcskére és bekötötte vele a sérülést. A piszoktól, amely a késről és Louis kezéről került a beteg szembe, hamarosan fájdalmas gyulladás keletkezett. Sem édesanyja, sem az orvos nem tudták megakadályozni, hogy ez a gyulladás átterjedjen a kisfiú másik szemére is. 
Amikor édesanyja az ágya szélén ült, Louis-t az az érzés fogta el, hogy egyre inkább ködbe burkolóznak a kedves vonásokat. Már nem látta édesanyja arcát, amikor énekelt vagy mesét mondott neki. Édesapját is egyre inkább csak mint valami árnyékot érzékelte. Simon mester fia ágyába vitte a bőrlovacskát. Louis egyre csak simogatta és szagolgatta. Éjjelente maga mellé fektette a párnájára. Majd eljött a nap, amikor a kisfiú megkérdezte:
 
- Édesanyám, olyan régóta tart az éjszaka. Mikor kel már fel a napocska?
 
Az asszony ölébe ültette a gyermeket. Hogyan mondja meg neki, hogy örökre megvakult?
 
- Kedves Louis - válaszolta lassan -, meg kell tanulnod az ujjaiddal látni. Tapintsd csak meg a hajam, a fülem, az orrom!
 
Ekkor Louis óvatosan megsimította anyja haját. Ujjai finoman kitapogatták fülkagylóját, majd arcán át az orrához siklottak.
 
- Édesanyám! - szólalt meg hirtelen a fiú. - Nedves az arcod a szemed alatt! Miért sírsz?
 
- Drága fiam! Szomorú vagyok, hogy soha többé nem láthatod a Napot. De ígérem, sokat énekelek és mesélek majd neked! A szomszédasszony azt mondta, ad egy kiscicát, azt majd simogathatod.
 
- Édesanyám, úgy örülök a kiscicának! Ugye, már holnap elhozza?

Tovább a végzetes játék II. részéhez >>>


Forrás: Jakob Streit: Louis Braille - A  vakírás feltalálójának élete
Képek forrása: http://www.nyereg.hu/hu/nyeregjavitas.php          





Cikkajánló:


Hozzászólások:

























   
Horze Lovasáruház   KLP   Lovasvilág Lovasbolt   Decathlon   Tanita Lovasboltja   szerverbérlés, szerverhoszting, szerverüzemeltetés