keresés a lovardák között


Két példaértékű történet a lovaglásról

 

Tisztelt Osztályfőnökök, Tisztelt Szülők!

Három évvel ezelőtt egy nálam lovagló 15 éves lány osztályfőnöke hívott fel az egyik helyi középiskolából, hogy nagyon sajnálja, de a lányt el kell, hogy tiltsa a lovaglástól, mert úgy érzi, hogy sem ő, sem a lány szülei nem tudnak rá hatást gyakorolni. Több tantárgyból bukásra áll, visszabeszél, és sokszor kerüli az iskolát. Ha eltiltják a lovaglástól és a klub látogatásától, talán a jövőben meglátszik az eredményén. Kicsit megijedtem, mert az egyik legügyesebb és legszorgosabb lovasomtól kellett volna elbúcsúzni, így gyorsan tollat ragadtam és levelet írtam az osztályfőnöknek.

Tisztelt Osztályfőnök Asszony!

Nagyon meglepődtem, amit mondott a leányról, mert az ilyen dolgairól sajnos nem tudtam, de azt ki merem jelenteni, hogy a leány kötelességtudó, szorgalmas és tisztelettudó. Abban is biztos vagyok, hogy ezek az erények a lovak közelében kristályosodtak ki. Ha ettől is eltiltják, akkor csak rosszabb lesz. Abban viszont nem vagyok biztos, hogy ez az iskola a legmegfelelőbb az ő számára, mert véleményem egészen más az érdeklődési köre, pl. a lovak és más állatok szeretete!.
Igazam lett. Az osztályfőnök beszélt a leány szüleivel és egy mezőgazdasági szakközépiskolába íratták át a gyereket. Egyszer sem bukott meg, ebben az évben fog érettségizni és valószínű ezen a pályán fog továbbtanulni.


Egy másik hasonló eset is volt szintén egy leánnyal, aki 13 évesen kezdett el járni a lovas hagyományok ápolásával foglalkozó lovasklubunkhoz (nemcsak jó lovas, hanem kiváló táncos is volt).
Két év elteltével szülei nem engedték meg, hogy hozzánk járjon, mert sötétben ért haza és úgy gondolták, hogy van miért félteni az egyébként nagyon csinos fekete romalányt.

Előttünk volt a szarvasi Lovas Világtalálkozó és egy csomó lekötött program, amiben ő fontos szerepet játszott. Összeszedtem minden bátorságomat és elmentem szüleihez, akikkel meglehetősen szerény körülmények között élt és elmagyaráztam nekik, hogy lányuknak ez az egyetlen esélye, hogy innen kikerülhessen, hogyha tovább is jár hozzánk, mert rengeteg barátot és sok tapasztalatot szerzett ott. Ha abba hagyja, más társaságba keveredik és abból csak csavargás lesz, ami a tanulás rovására is megy, és akkor aztán tényleg félthetik. Úgy láttam az édesanyja az úr a háznál, és megígértem neki, hogy minden program után egy felnőtt fogja hazavinni és a kapuban fog kiszállni az autóból. Így is lett.

Ez a leány is most fog érettségizni, a lovas világtalálkozó győztes csapatának tagja volt, négyszer volt országos amatőr táncfesztivál győztes csapattag, és ha minden igaz szeptembertől a rendőrtiszthelyettesi iskolába fog járni. A sorsa most már az ő kezében lesz. Érdemes volt kitartani neki és szüleinek is, nekem pedig lesz egy kis protekcióm a rendőröknél.

 

Meiszterics László
www.meistro.hu





Cikkajánló:


Hozzászólások:

























   
Horze Lovasáruház   KLP   Lovasvilág Lovasbolt   Decathlon   Tanita Lovasboltja   szerverbérlés, szerverhoszting, szerverüzemeltetés