keresés a lovardák között

Beköszöntött a biomechanika korszaka a lovaglásban




A lovak mozgásanalízise 1.

Tudtad, hogy a lovak biomechanikai mozgásanalízise az egyik legjobb edzéssegítő és egyben sántaságmegelőző módszer? Sőt, a 2012-es londoni olimpiára is ilyen rendszer segítségével készültek fel az Egyesült Királyság díjlovas és díjugrató versenyzői.

Biomechanika: a tudomány, amivel a ló és lovas mozgása elemezhető 

A sporttudomány és sportorvoslás a humán medicina jól elhatárolt, és az utóbbi időkben egyre inkább fejlődő részterülete. A humán sportolók ugyanis ráébredtek arra, hogy a jelenkor tudománya által nyújtott lehetőségek használata egyre inkább elengedhetetlen a magasabb teljesítmény eléréséhez: az egyes mozgásformák tökéletesre alakításához, azaz a mozgás hatékonyabbá tételéhez.

A tökéletesített mozgásformák egyrészt eredményesebbek energiafelhasználási szempontból, másrészt csökkenthetővé teszik a terhelés közben bekövetkező mikro- és makrosérülések kockázatát. Így rövidülhet a sportsérülésekből fakadó rehabilitációra, gyógykezelésre ill. kényszerű kihagyásra fordított idő is.

A biomechanikai elemző technikák széles körben elterjedtek szinte már minden sportágban, az élsportban pedig egyenesen nélkülözhetetlenek. Az atléták, úszók, futók, kerékpárosok, futballisták mozgásukat ezen módszerrel tökéletesítik. Biomechanikai elven működő rendszereket használ többek között többszörös olimpiai bajnok úszónk, Hosszú Katinka, valamint az Európa bajnok futballista, Cristiano Ronaldo is.

Többszörös olimpiai bajnok úszónk, Hosszú Katinka (aki néha nyeregbe is pattan), úszásának tökéletesítésére
használ biomechanikai mozgásalalízist.

A ló- ill. lovassportban hasonló tendencia érvényesül. Az etológiai megfigyelések és kutatások felfedték a különbséget a ló természetes, ösztönös mozgásformái ill. az ember-ló interaktivitás közben megtanult mozgásformái között. A természetes, ösztönösen menekülő mozgásformák, jármódok jellegükben különböznek az ember által a lótól „megkívánt” mozgásformáktól, melyek természetesen még szakáganként is látványosan eltérnek egymástól (díjugratás, díjlovaglás, western, stb.).

A biomechanikai mozgásanalízis az egyik legjobb edzéssegítő és egyben sántaságmegelőző módszer. A 2012-es londoni olimpiára ezen rendszer segítségével készültek fel az Egyesült Királyság díjlovaglói és díjugratói is! A technika használatával ezzel a módszerrel mind a ló, mind a lovas mozgása elemezhető.

De miért nem elég egy „jó szemű” lovasedző vagy állatorvos?

A mozgásformák elemzése és vizsgálata mind a lovasedzők, mind az állatorvosok számára hosszú idők óta a vizualitáson alapul. Minél gyorsabb egy mozgás, ill. minél finomabb részleteket szeretnél észlelni és véleményt mondani róla, annál inkább a szubjektivitás és az objektivitás határmezsgyéjén mozogsz az elemzések során. A „jó szemű” edző sok mindent meglát, de mégsem lát mindent; a „jó szemű” állatorvos úgyszintén.

A mozgásformák elemzése illetve értékelése során így előfordul, hogy szakmájukat egyébként magas szinten művelő szakemberek eltérő eredményre jutnak, másképp ítélik meg a mozgás stílusát, karakterisztikáját, továbbá az esetlegesen észlelhető rendellenességek apró, de fontos részleteit.

A mozgásanalízis kiterjeszti az emberi érzékelés határait.

A biomechanikai mozgásanalízis a mozgás objektív módszerekkel történő elemzésével segít előrelépni a szubjektivitás irányából az objektivitás irányába. Egyrészt kiterjeszti az emberi érzékelés határait, másrészt a „tapasztalati alapú” állatorvostudomány irányából a „bizonyíték alapú” medicina (Evidence Based Medicine) irányába halad.

Miben segítenek a nagy sebességű videófelvételek?

A mozgásanalízis alapja a nagy sebességű kamera által készített videófelvétel. Az ilyen felvételi mód során másodpercenként mintegy 300 képkocka készül. A normál lejátszás során tehát tízszer lassabban látható a megfigyelt mozgás. Ez bizonyos esetekben akár már önmagában is elegendő lehet, hogy az edző vagy állatorvos teljesen új szemszögből láthassa és vizsgálhassa a ló és lovas mozgását.

A mozgásanalízis speciális programja a matematika nyelvére fordítja le a mozgás háromdimenziós valóságát.

Vannak tipikus, könnyen standardizálható mozgásformák, melyek alkalmasabbak az objektív vizsgálatra. Ilyen pl. a lépés ill. az ügetés oldal-, elöl-, ill. hátulnézetből. A standard beállításokból készült nagy sebességű videófelvételek elemzése speciális szoftverrel végezhető el. A program képes a számok, szögek, vektorok objektív matematikai nyelvére lefordítani a mozgás háromdimenziós valóságát.

A mozgásanalízis jelentősége a lovasok szempontjából

A mozgásanalízis eredményeit remekül alkalmazhatják az egészséges lovakkal dolgozó lovasok, edzők, mozgás- és viselkedésterapeuták. Ők az adott szakág igényei szerinti hatékony mozgásformák kialakításában, a lovakba berögzült „rossz mozgási szokások” leküzdésében használhatják a mozgásanalízis eredményeit. De a ló mozgásanalízise ugyanilyen fontos a vizsgálatot végző lógyógyász állatorvosnak is: az esetlegesen fennálló sántaság pontos felismerésében, diagnosztizálásában és a gyógykezelés eredményessé tételében játszik óriási szerepet.

Az élsportban szereplő lovak és lovasok számára szintén nagyon hasznos lehet a biomechanikai mozgásanalízis: segítségével ugyanis elvégezhető a mozgás „finomhangolása”, a lehető legjobb teljesítmény elérése érdekében. Az aktívan versenyző lovasokon kívül ez a módszer természetesen mindenkinek ajánlható, akinek a lóval való törődés és foglalkozás, a sérülések elkerülése, a harmonikus ló-lovas kapcsolat ill. a lovak jóléte fontos szempont.

Az Észak-magyarországi Lógyógyászati Kft. következő cikkében részletesen bemutatja a biomechanikai mozgásanalízis ló- és lovassportokban történő használati lehetőségeit, míg a harmadik részben fény derül a mozgásanalízis folyamatának minden részletére. 

Itt kaphatsz még több információt a lovak biomechanikai mozgásanalíziséről:
Központi Iroda
3529 Miskolc,
Lévay J. u. 1.

 

3711 Szirmabesenyő,
Királyvölgy, Hrsz.: 0129/80
Tel.: +36 30 332-7888
        +36 30 333-7888
Fax: +36 46 555-433
dr. Szeghő Zsolt
állatorvos
a Magyar Állatorvosi Kamara
Lógyógyász Specialistája

logyogyasz@logyogyasz.hu

2016.11.18. Dr. Szeghő Zsolt, Észak-Magyarországi Lógyógyászati Kft.
Frissítve: 2016.11.25.







Cikkajánló:


Hozzászólások:

























   
Horze Lovasáruház   KLP   Lovasvilág Lovasbolt   Decathlon   Tanita Lovasboltja   szerverbérlés, szerverhoszting, szerverüzemeltetés