Vágóhídról mentett lovat a hatéves kislány

Egy hatéves kislány bebizonyította, hogy nem lehetsz túl kicsi, vagy túl fiatal ahhoz, hogy valami igazán nagy, valami igazán jó dolgot tegyél.

Addyson és élete első mentett lova
Még 5 képünk van Addyson és Espirit történetéhez. Kattints a képre a galéria megtekintéséhez.

Sok kislány álmodozik egy saját lóról és a közösen megnyert díjszalagokról. De nem Addyson. Ez a kicsi lány már ötévesen lómentő akart lenni. No de nem akkor, amikor majd felnő, hanem azon nyomban.

Addyson már tipegőként is imádta a lovakat, ötévesen pedig már órákat dolgozott a helyi állatvédők mentett lovai mellett. Beteg, bántalmazott, elhanyagolt, és egyszerűen az utcára tett lovakat ismert meg, olyan sorsokkal szembesült, amikkel még sokat látott felnőttek is nehezen birkóznának meg. 

Addyson mindössze leendő lova azonosítóját, korát és nemét ismerte
Még 5 képünk van Addyson és Espirit történetéhez. Kattints a képre a galéria megtekintéséhez.

Addyson januárban látott egy Facebook posztot egy csapat lóról, akiket Louisianában vágóhídra szántak. Volt közöttük húsz Missouri Fox Trotter is, mind egy évnél fiatalabbak. És mindegyikre halál várt. Egyikük szeptemberben született, de már elválasztották az anyjától, a kanca már korábban a vágóhídra került. A néhány hónapos kanca csikó száma #7384 volt. 

Addy három éves kora óta gyűjtött pénzt arra, hogy saját lovat vehessen majd, ha nagyobb lesz. Csekély vagyonkáját pedig egy az egyben feltette a #7384 számmal jelölt ló megvásárlására.  Egy percig sem hezitált. "Ez nem rólam szól. Meg akarok menteni egy lovat. Nem akarom, hogy meghaljanak" – mondta anyukájának. 

Addyson így szülei támogatásával és közbenjárásával január 27-én megvette élete első lovát spórolt pénzéből. Ez a hatéves kicsi lány az ő 250 dollárjával megmentette egy ló életét

A megmentett #7384 számú kanca csikó az Espirit nevet kapta, február óta körülötte forognak Addyson napjai. A cserfes kislány még arra is megpróbálta rávenni szüleit, intézzék el, hogy neki csak lova reggeli etetése után kelljen bemennie a tanításra. 

Addyson és Espirit
Még 5 képünk van Addyson és Espirit történetéhez. Kattints a képre a galéria megtekintéséhez.

Addyson szülei időközben saját Facebook közösséget is alakítottak „Addy álma: Egyszerre egy lovat” néven. 

A szülők által a gyerekre kényszerített pálya? Felelőtlenség ilyen megrázó dolgokkal szembesíteni egy kisgyereket? Vagy épp ez a felelősségre nevelés? Ezt döntse el mindenki belátása szerint. Ezt a mondatot azonban biztos, hogy sem Addyson, sem szülei nem tévesztették szem elől, és talán ez a legfontosabb, amit Addyson története üzen:

„Egy ló megmentésével nem váltod meg a világot,
de annak az egy lónak örökre megváltozik a világ.”

 

Forrás: Horse Network, Addy’s Dream. One Horse at a Time.

Hozzászólások